bélyegkép|360px|Helyzete a földgömbön (az ausztrál antarktiszi területre vonatkozó igény satírozva) bélyegkép|360px|Szeizmikus aktivitás Ausztráliában és környékén 1990 és 2000 között
Ausztrália földrajza alatt a legkisebb kontinens és a hatodik legnagyobb területű állam földrajzát egyaránt értjük. A déli szélesség 9. foka és 44. foka, valamint a keleti hosszúság 112. foka és 147. foka között terül el.
Felülete túlnyomórészt lapos, sivatagos vidékekből áll, amelyek helyi neve outback, a világ legrégebbi és legkevésbé termékeny talajával. Az átlagos évi csapadékmennyiség kevesebb, mint 500 milliméter.
Földrajza méretéből adódóan mégis tekinthető változatosnak is, mivel területén a sivatagok és félsivatagok mellett találhatók a trópusi esőerdők (északon) és hatalmas hegyláncok (keleten) is. A népsűrűség mindössze 2,8 fő/négyzetkilométer. A népesség nagy része a mérsékelt éghajlatú délkeleti partvidéken él.
Elhelyezkedése, területe A szigetkontinens az Indiai-óceán és a Csendes-óceán déli része között helyezkedik el, teljes egészében a dél féltekén. A déli szélesség 60. fokától délre eső tengereket a vízügyi világszervezet néhány éve hozott döntése alapján szokás Déli-óceánnak is hívni, de Ausztrália legdélibb pontja is (Tasmaniában) csak a déli szélesség 44. fokáig nyúlik délre.
A földrészen elhelyezkedő állam, az Ausztrál Államszövetség területe km2, beleértve a kis Lord Howe és a Macquarie szigeteket is. Összehasonlításul Magyarország területének mintegy 82-szerese, Európáénak pedig háromnegyed része.
Az ausztrál szárazföld meglehetősen tagolatlan partvonala km hosszú. A partot 758 folyótorkolat tarkítja, főleg a trópusi és a szubtrópusi területeken. Egy 2019-es tanulmány szerint a szárazföld partjain az árapály által érintett terület nagysága km2, ami az országok sorában a harmadik legnagyobb a világon. Ausztrália rendelkezik továbbá a harmadik legnagyobb tengeri kizárólagos gazdasági övezettel, (általában a partvonaltól számított 200 tengeri mérföldön belüli terület) aminek összkiterjedése km2. Ennek révén az Ausztrália joghatósága alatt álló tengeri területek a legnagyobbak az államok sorában.
Ezek az adatok nem tartalmazzák az ausztrál antarktiszi területet és az ahhoz csatlakozó kizárólagos gazdasági övezetet, amire Ausztrália (részben több más országgal átfedésben) elvi igényt támaszt, de az ezzel kapcsolatos jogvitákat az 1961-es Antarktisz-egyezmény felfüggesztette.
Az Ausztrál Államszövetségnek nincsenek szárazföldi határai. Közeli, de tengeren túli szomszédja északon Indonézia és Új-Guinea, keleten Új-Zéland.
Földrajzi szélső értékei
Ausztrál szárazföld legészakibb pont: a York-félsziget északi csúcsa, a York-fok, Queensland (déli szélesség 10°41') legdélibb pont: Wilsons Promontory, Victoria (déli szélesség 39°08')beleértve Tasmania szárazulatát is: Délkeleti-fok, Tasmania (déli szélesség 43°38'40") legnyugatibb pont: Steep-fok, Nyugat-Ausztrália (keleti hosszúság 113°09') legkeletibb pont: Byron-fok, Új-Dél-Wales (keleti hosszúság 146°22') legmélyebb pont: Eyre-tó: −16 m legmagasabb pont: Mount Kosciuszko: 2228 m
Ausztrália együtt a szigeteivel legészakibb pont: Bramble Cay, Torres-szorosi szigetek, Queensland legdélibb pont: Bishop and Clerk Islets a Macquarie-szigettől délre, Tasmania legnyugatibb pont: Flat-sziget, a Heard-sziget és McDonald-szigetek része legkeletibb pont: Norfolk-sziget legmagasabb pont: a Big Ben vulkán Mawson-csúcsa (Mawson Peak), Heard-sziget és McDonald-szigetek: 2745 m
Geológia Ausztrália geológiája magán viseli a földtörténeti időskála gyakorlatilag összes szakaszának nyomait, az archaikumból származó ősföldi pajzsokat, a proterozoikum hegységképződésének maradványait, a fanerozoikum üledékes medencéit, átalakult és magmás kőzeteit.
Lemeztektonika bélyeg|360px|Az Ausztrál–Indiai-lemez és mozgásirányai
Ausztrália az Ausztrál–Indiai-lemez ausztráliai részének (amit önállóan Ausztrál-lemeznek is neveznek) közepén helyezkedik el. Az Ausztrál-lemez a földtörténet során kialakult, majd felbomlott minden szuperkontinens, így a Gondwana és a Pangea része is volt. Ausztrália külön kontinensként Gondwana felbomlása után, a perm időszakban kezdett megjelenni, amikor elszakadt a mai Afrikától és Indiától az Antarktisszal együtt. Az Antarktisz csak a jura korszakban vált el teljesen Ausztráliától. Napjainkban az Ausztrál-lemez évente körülbelül 5 centiméterrel észak, Eurázsia felé halad. Északi szegélye már ütközött a Szunda-szigeteket és Pápua Új-Guineát hordozó lemezdarabokkal. Ennek a még kezdeti stádiumban lévő ütközésnek a során az ausztrál lemez széle alábukik és ez okozza az indonéz szigetvilágban jelentkező szinorogén vulkanizmust. Az ütközés nyomán az egyébként tektonikailag rendkívül csendes ausztrál szárazföldön is fokozatosan feszültségek halmozódnak fel, amik egyelőre ritka földrengésekben is megjelennek.
Szerkezet Ausztrália geológiailag több nagy régióra osztható: az archaikus, ősföldi pajzsok,, a proterozoikum felgyűrődött övezete és üledékes medencéi, valamint a fanerozoikum üledékes medencéi metamorf illetve magmás kőzetekkel.
A mai ausztrál szárazföld vastag földkérgen fekszik. A litoszféra vastagsága itt eléri a 150 km-t, amelyből körülbelül 70 km a kontinentális kéreg, ami főleg archaikus, proterozoikumi és részben paleozoikumi gránitból és gneiszből épült fel. Az ausztráliai kratonok ősi kőzeteit csak egy vékony fanerozoikumi lerakódás fedi.
Az erózió, szélerózió folyamatosan koptatja ezeket a kőzeteket, és kiterjedt dűnerendszereket, sósivatagokat, laza felszíni kőzetrétegeket hoz létre. A mélyreható mállás vastag laterites és szaprolitos talajszelvények kialakulásához vezet.
Az ausztrál kontinens nagy kraton-tömbjei főleg nyugaton fekszenek. Ezek a következők: a Pilbara-kraton az archaikumból a Yilgarn-kraton az archaikum és a proterozoikum korából a Gawler-kraton és a Willyama-blokk, szintén az archaikum és a proterozoikum korából.
Ezeket a kratonblokkokat számos proterozoikumi hegyi öv és üledékes medence szegélyezi, nevezetesen a Musgrave-tömb: granulitgneisz és magmás kőzetek, az Arunta-blokk: az amfibolit fácies metamorf kőzeteivel és gránitokkal, a Gascoyne-komplexum, a Glengarry-medence és a Bangemall-medence, amelyek mindegyike a Yilgarn Craton és az Arunta blokk között helyezkedik el.
Természetföldrajz Tájai Ausztrália természeti viszonyainak térbeli változása alapján a kontinens a tájak három nagy csoportjára, ezeken belül több nagytájra osztható. A domborzati viszonyok és az azokat alapvetően meghatározó geológiai felépítés alapján a szárazföldön a nagytájak következő csoportjai találhatók:
Nyugat-Ausztrál-tábla Az ausztrál szárazföldnek ez a csaknem a felét képező táblavidék messze túlnyúlik keletre Nyugat-Ausztrália állam közigazgatási területén, az Északi terület és Dél-Ausztrália nagy része – az alföldek kivételével – is nagytájaknak ehhez a csoportjához tartozik.
Ez a táblavidék Ausztrália földtanilag legegyszerűbb része. Alapját a Gondwana ősi gyűrt kristályos kőzetei képezik. Ez a prekambriumi alapzat az enyhe felboltozódásokban a felszínen van, ezért az évek tíz- és százmillióin át folyamatosan pusztult, aprózódott. A medencékben az ugyancsak idős üledékes kőzetek csaknem vízszintes táblái helyezkednek el. A masszívum ásványkincsekben igen gazdag, óriási vasérctelepek, vastag bauxitrétegek alakultak ki rajta a hosszú szárazföldi lepusztulás eredményeképpen. Az idős kristályos kőzetekben ércfeldúsulások (arany, réz, nikkel, urán) fordulnak elő, a nyugati partvidék üledékes kőzeteiben pedig a szénhidrogének (elsősorban földgáz) készletei gyűltek össze.
Nagytájai bélyegkép|360px|A Nullarbor-síkság karsztvidékének és az óceánnak a találkozása
A Yilgarn- és a Pilbara-fennsíkok a hasonnevű ősföldek felszíni megjelenései, a legidősebb kristályos kőzetek alkotják őket. A Yilgarn-kraton (a geológiai térképen sötétbarnával jelölve) az ausztrál szárazföld délnyugati sarkának túlnyomó részét alkotja. A kisebb, de még ősibb Pilbara-kraton tőle északra, a szárazföld északnyugati partján helyezkedik el. A szárazföldi lepusztulás ezen a tektonikailag rendkívül nyugodt területen egymilliárd éve szinte folyamatos. A felszín legnagyobb részét a 600 m-nél alacsonyabb Nagy- vagy Öreg-platónak nevezett, kissé hullámos fennsíkok alkotják, amelyek felszínén a kőzetek vastag rétegben mállottak és lateritesedtek. Az alacsonyabb szinten az ún. „Fiatal-plató” felszínei helyezkednek el. A szárazföld közepe táján közepes magasságú, illetve alacsony hegységek találhatók. A legmagasabb a Hamersley-hegylánc északnyugaton (1251 m). A platók félsivatagi-sivatagi éghajlatú területén találhatók az újabb ausztráliai bányászati központok (vas, arany, nikkel és bauxit).
A tábla tengerparti csíkját, az úgynevezett Nyugati-parti-síkságot észak-déli irányban húzódó éles törésvonal vágja el a belső platótól. Ez a fiatal tengeri üledékekből álló síkság a déli 20 km-es szélességtől észak felé 200 km-esre szélesedik. A törésvonal délen majd 500 méter magas lépcsőt képes, ami a part felől valóságos hegységnek tűnik, de ez csak a belső plató pereme. A síkság éghajlata télen csapadékosabb az ekkor uralkodó nyugatias szeleknek köszönhetően. Észak felé az éves csapadék 900-ról 350 mm-re mérséklődik, a terület sivatagos vidékbe megy át, gazdasági hasznosíthatósága csökken.
Az Észak-Ausztrál-fennsíkok a kristályos alapzat felszíni kibukkanásaiból, valamint az erre vízszintesen lerakódott prekambriumi üledékes kőzetekből épülnek fel, mint a Kimberley-fennsík (936 m) és az alacsonyabb, felszabdalt Arnhem-föld (436 m). A Barkly-táblavidék (347 m) laterites felszíne alig emelkedik környezete fölé.
A timor-tengeri selfen hatalmas földgázmezők találhatók.
A köztes medencék üledéksorait negyedidőszaki homokos, buckás felszín takarja. Legnagyobb egységei a Nagy-homoksivatag, a Nagy-Viktória-sivatag és a Gibson-sivatag, amelyeket gyér füves növényzet jellemez. A nyári hőmérsékleti maximumok heteken át meghaladhatják a 40 °C-ot, télen viszont fagyok is lehetnek.
A Közép-Ausztrál-hegységek szerkezeti alapja fiatalabb. A prekambriumi hegységképződést a devon és karbon korokban is követték orogén fázisok. A sivatagi környezetből csak 400-500 méterrel kiemelkedő hegységek – Macdonnell-hegység (1510 méter a tengerszint felett), Musgrave-hegység (1440 m), Petermann-hegység (1219 m) – éghajlata kissé csapadékosabb. A lejtőiket erdők borítják, s állandó vízfolyásaik is vannak, bár ezek a hegyek lábánál gyorsan elvesznek a száraz környezetben. Itt láthatók a híres és látványos szigethegyek – mint az Ayers Rock és a Kata Tjuta.
Délen a Nagy-Ausztráliai-öböl mentén fekvő, 300–400 m vastagon települt harmadidőszaki mészkőrétegek karszt jellegűek. Barlangjai lehatolnak a tengerszint alá, összeköttetésben állnak a tengerrel, ezért a barlangi vizek ott sósak. A felszín talaj szegényes, csak füvek élnek meg rajta, ezt jelzi a síkság neve is: Nullarbor-síkság (Fátlan-síkság).
Az Öbölvidék Dél-Ausztrália erősebben tagolt tája. Szerkezeti vázát a prekambriumi, kambriumi üledékekből álló, s a devonban felgyűrődött Lofty-hegység (690 m) és a Flinders-hegység (St. Mary Peak 1165 m) adja. E hegységeknek a pliocénban elkezdődött újabb kiemelkedése a geológiai jelenben is folytatódik, amint azt az Ausztráliában oly ritka, de itt előforduló földrengések jelzik. Az Eyre-félsziget vázát az erősen lepusztult Gawler-hegység adja. A Spencer és a St. Vincent-öblök tulajdonképpen hasadékvölgyek, melyek szárazföldi folytatásában tavak alakultak ki. Az öblök között tengerbe nyúló Yorke-félsziget tipikus sasbérc, a Kangaroo-sziget pedig geológiailag a Lofty-hegység folytatódása.
Egészében az Öbölvidék éghajlata is száraz, de a téli, mediterrán típusú csapadék lehetővé tette, hogy már korán jelentős települések alakuljanak ki. (Adelaide, évi 550 mm)
Ausztrál alföldek