Borz Kováts Sándor (eredeti neve: Kováts Sándor) (Budapest, 1940. január 28. – Budapest, 1973. január 15.) magyar belsőépítész, ipari formatervező, egyetemi tanár.
Életpályája 1959–1964 között az Iparművészeti Főiskola hallgatója volt Németh István és Szrogh György tanítványaként. 1964–1966 között a Csongrád megyei Tervező Iroda tervezőépítésze és belsőépítésze volt. 1966–1968 között a Magyar Iparművészeti Főiskola Építészeti Tanszék tanársegéde volt. 1968-ban Finnországban járt tanulmányúton. 1968-ban saját műhelyt hozott létre, ahol 1973-ig dolgozott.
Munkássága Már a főiskola alatt is több tárgyat, tervet készített (hajlított lemezes szék, 1962; telefonfülke-, buszmegállóterv, 1963). Részt vett a csongrádi és szentesi zeneiskola, és hódmezővásárhelyi üzletek belsőépítésében. Használati tárgyak tervezésével is foglalkozott. Kidolgozta egy műanyag bútorsorozat prototípusát. Bútortervei, csakúgy, mint a Fővárosi Kertészeti Vállalatnak készített ivókút-, szeméttartó-, madáretető- és padtervei eredeti formaalkotó készségét tükrözték. Próbálkozott lámpák tervezésével és készítésével is.
Kiállításai 1969–1970, 1972 Budapest
Művei Óvodai ágy (1950–1960) Utcai virágtartó (1966) Vargánya lámpacsalád (1966–1969) Asztal és fotel (1969–1970) Szétnyitható ülőbútor (1970) Szétszedhető heverő (1971) Karosszék (1972)
Jegyzetek
Források
Névpont.hu Design Múzeum http://centrart.hu/letolt/arsperennis/38Ars_perennis_Kokas.pdf
További információk Vadas József: Borz Kováts Sándor (Ars Hungarica, 1977 1. sz.). Vadas József: A Művészi Ipartól az Ipari Művészetig (tanulmányok; Művészet és elmélet. Budapest, 1979) Vadas József: Mindennapi dizájn. Egy ’68-as bútor. (Kritika, 2008. nov.) Bútorművészeti lexikon. Szerkesztette: Kiss Éva. Corvina, Budapest, 2005.
Kategória:1940-ben született személyek Kategória:1973-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar belsőépítészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók