Botár Imre (Dés, 1880. december 3. – Budapest, 1959. január 27.Gyászjelentése) történetíró, tanár. Az Unitárius Irodalmi Társaság tagja volt.
Életpályája 1898–1902 között a budapesti Ferenc József Nevelőintézetben tanult. 1902-ben a budapesti tudományegyetemen történelem–latin szakos tanári oklevelet szerzett. 1902–1904 között Szentgotthárdon tanított. 1904–1906 között fehértemplomi pedagógus volt. 1906–1919 között kaposvári oktató volt. 1920–1938 között a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium rendes tanára volt.1937-es tablóképe a Verseghy Ferenc Gimnáziumban1938-as tablókép
Munkássága Gazdasági és településtörténettel, valamint unitárius egyháztörténettel foglalkozott. A magyarországi unitárius egyház történetét feldolgozó műve kéziratban maradt. Számos ide vonatkozó cikke főleg az Unitárius Értesítőben jelent meg. Kéziratban maradt: A magyarországi unitárius egyház története. Alapításától II. Rákóczi Györgyig című munkája. Munkatársa volt az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlönynek.
Családja Szülei: Botár János és Rieman Emilia voltak. 1905-ben, Fehértemplomban házasságot kötött Csernus Kamillával.Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 83/1959. folyószám alatt. Fiuk, Imre (1910–1994) okleveles mérnök volt.Familysearch.orgBotár Imre gyászjelentéseZoltán fiuk (1909–1965) postaforgalmi igazgató volt.Familysearch.org
Sírja a Farkasréti temetőben található (2-11-12).Budapesti Negyed 40-41-42. (2003/2-2003/4)
Művei A fehértemplomi állami gimnázium harmincéves története (Fehértemplom, 1907) Horatius és Vergilius Róma ethikai megújhodásában (Egyetemes Philologiai Közlöny, 1908) Mai történettanításunkról (Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, 1908) Történettanítás és szociológia (Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, 1910) A vallásszabadság és Dávid Ferenc (Budapest, 1928) Forgách Ferenc emlékiratainak kritikája (Századok, 1933) Az unitárius élet munkásai (Budapest, 1940) Szolnok települési, népesedési és gazdasági viszonyai a XVIII. században (A Szolnoki Könyvtár és Múzeum Egyesület kiadványai. 4.; Szolnok, 1941) Szolnok agrártörténete a XIX. században (Századok, 1943)
Emlékezete Emlékét Szolnokon utca őrzi.
Jegyzetek
Források
Névpont.hu Vörös István: Botár Imre (Állami Verseghy Ferenc Gimnázium Értesítője; Szolnok, 1938) Tudástár
További információk
Kelemen: Unitárius kislexikon. Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 1999.
Somogyi Helikon. A somogymegyei származású, vagy Somogyban több-kevesebb ideig lakó, vagy legalábbis Somoggyal kapcsolatban működő költők, írók és művészek lexikona. Szerk. Hortobágyi Ágost. Kaposvár, 1928.
Kategória:1880-ban született személyek Kategória:1959-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar vallás- és egyháztörténészek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek