Brúszel László (Rém, 1951. július 12. –) magyar jogász, közgazdász, politikus, országgyűlési képviselő.
Életpályája Iskolái Az általános iskolát szülőfalujában, Rémen (Bács-Kiskun megye) a középiskolát Budapesten végezte; 1969-ben érettségizett a Postaforgalmi Technikumban. 1974–1979 között a József Attila Tudományegyetem Jogtudományi Karának hallgatója volt. 1989–1991 között a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt.
Pályafutása 1969–1974 között a Magyar Postánál technikus volt. 1972–1974 között Kecskeméten és Baján sorkatonai szolgálatot teljesített. 1979–1981 között a Bács-Kiskun Megyei Tanács VB Pénzügyi osztályának főelőadója. 1981–1982 között a Bács-Kiskun Megyei Illetékhivatal vezető helyettese volt. 1982–1990 között a Bács-Kiskun Megyei Tanács VB Pénzügyi osztályának osztályvezető-helyettese volt. 1990–1991 között a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat munkatársa volt. 1991-től 2020. december 31-ig egyéni ügyvédként dolgozott. Több civil szervezet alapítója és vezető tisztségviselője: Rémus Alapítvány kuratróiumának tagja (1995-) Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület alelnöke (1997-) Kecskeméti Vadaskert Természetvédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke (2015-)
Politikai pályafutása 1971–1989 között az MSZMP tagja volt. Részt vett az 1988/89-ben az állampárt lebontásában tevékenykedő MSZMP Reformkörök alapításában és vezetésében, 1989 óta az MSZP tagja. 1989–1990 között, majd 2002-2010 között az MSZP Kecskemét városi elnöke volt. 1990-ben országgyűlési képviselőjelölt volt. 1990–1994 között, illetve 1998–2014 között kecskeméti önkormányzati képviselő, valamint MSZP frakciovezető volt.Hírös Naptár 1994–1998 között országgyűlési képviselő (Bács-Kiskun Megye) volt. 1994–1998 között az Alkotmányügyi, törvényelőkészítő, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja volt. 1996–1998 között az Alkotmányelőkészítő bizottság tagja volt. 1998-ban és 2002-ben polgármesterjelölt volt.
Családja Szülei: Brúszel Sándor (1920–1988) és Jakubács Hermina voltak (1926-2011) voltak, testvére Sándor (1945-2023). 1975-ben házasságot kötött Hódi Zsuzsannával. Két gyermekük született: Ágnes (1979) és Péter (1989) unokái: Luca (2009) Tamás Zalán (2013) és Bendegúz (2021)
Díjai Kiváló Munkáért (1986) a Munka Érdemrend bronz fokozata (1987) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2009) Kecskemét város Kada Elek Díj (2016)
Jegyzetek
Források
Életrajza a Parlament honlapján
További információk Az 1994-ben megválasztott Országgyűlés Almanachja. Főszerkesztő: Kiss József. Budapest, Magyar Országgyűlés, 1996.
Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:MSZMP-tagok Kategória:MSZP-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (1994–1998) Kategória:Országgyűlési képviselők (MSZP)