A Muzsikál az erdő a Mátra erdejei köré szerveződő zenei-művészeti fesztivál. Mottója: „ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés!”

Célja Az erdő, a zene és a művészet erejével a résztvevőket környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani. A helyi közösségek megerősítése, a helyi értékek, a fenntartható gazdálkodás felkarolása, a helyi termékek fogyasztása, a Kárpát-medencei hagyományok megőrzése, az erdők növény- és állatvilágának megismerése, szeretete, a környezet védelme, a természettel harmóniában való létezés.

Története Szabó Lajos erdőmérnök (Bátony TV, Erdőnjáró c. filmsorozata: tél-tavasz-nyár-ősz) ötlete és megvalósítása alapján a Mátrai Művészeti Napok keretén belül 2004 nyarán szerveződött első alkalommal Muzsikál az erdő ingyenesen látogatható rendezvénysorozat. A kezdeti 3-4 napos fesztiválból a Mátrában 9 napos, 9 helyszínen zajló eseményfolyammá nőtte ki magát. 2013-ban elindult az ország más régióiban szervezett rendezvények sora. 2016-tól határon túli rendezvénynapok megalapozták a kárpát-medencei ismertséget is.

Míg eleinte kizárólag amatőr, helyi előadóművészek kaptak lehetőséget, az utóbbi évekre felsorakoztak világhírű és országos ismertséggel bíró előadók, zenei formációk is.

A rendezvénysorozat hű maradt eredeti elveihez, ragaszkodik a helyi értékek népszerűsítéséhez, növeli a vidék ismertségét, turisztikai vonzerejét.

A helyi közösségek, szervezetek (önkormányzatok, erdészetek, civil szervezetek, művészek) összefogásával, az erdő, a zene, a művészetek különböző ágainak az összefonódásával jön létre a rendezvénysorozat. A programok szervezését sok lelkes ember, önkéntesek bevonásával Szabó Lajos mint főszervező és a 2005-ben létrehozott „Muzsikál az Erdő Alapítvány” titkára végzi.

A „Muzsikál az erdő” egyfajta missziót is folytat, hogy minél szélesebb rétegekkel ismertesse meg a klasszikus és a népzene értékeit, a környezettudatos, erdőt szerető gondolatokat. A vezetett erdei séták során az erdő, mint megújuló erőforrás és az erdei életközösségek megismertetése mellett hangsúlyozza az ember szerepét a természetben.

Napjaink legkörnyezettudatosabb, legkisebb ökológiai lábnyommal rendelkező fesztiválja, amit a 2017-ben elnyert Ozone Zöld-díj is igazol.

Betétprogramok

klasszikus és népzenei koncertek a lombkoronák árnyékában képzőművészeti kiállítások kézműves foglalkozások erdei divatbemutató az újrahasznosítás jegyében szakvezetéses erdei túrák és élményséták fenntartható gazdálkodási példák bemutatása ismeretterjesztő előadások helyi termékek, értékek és gasztronómia bemutatása gyermekprogramok

Helyszínek „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozat „Muzsikál az erdő” – a Körösök völgyében „Muzsikál az erdő” – a Hírös Városban „Muzsikál az erdő” – a határon túl

Alkotói pályázatok A „Muzsikál az erdő” évről évre pályázatokat hirdet fotó, képzőművészet, irodalom és gyermekrajz kategóriában. A benyújtandó pályaművekkel kapcsolatban a legfontosabb követelmény, hogy tükrözzék a rendezvény szellemiségét, a természettel, az erdővel harmóniában élő ember életfilozófiáját.

Díjak, elismerések Nógrád megyei Príma Díj (2011) Nógrád Megyei Értéktár tagja, Nógrádikum Díj (2014) Ozone Zöld-díj (2017) Minősített Fesztivál (2018) Beke Pál nívódíj (2019)

Jegyzetek

Forrás A Muzsikál az Erdő hivatalos oldala

Kategória:Fesztiválok Kategória:Mátra