Robert William Corddry (Weymouth, Norfolk megye, Massachusetts, 1971. február 4. –) négyszeres Primetime Emmy-díjas amerikai színész és humorista.

Leginkább a The Daily Show közreműködőjeként ismert. Ő játssza a Vissza a jelenbe című vígjátékban a főszerepet. Az Adult Swim Childrens Hospital című sorozatának készítője és főszereplője. Emiatt négy Emmy-díjat nyert. Az HBO Ballers és a CBS The Unicorn című sorozataiban is szerepelt.

Élete és pályafutása Weymouth-ban született Robin és Steven Corddry gyermekeként.UMass Magazine Online Nate Corddry testvére. Mindketten cserkészek.

1989-ban érettségizett a Weymouth North High School tanulójaként, majd az University of Massachusetts Amherst egyetemen tanult 1989-től 1993-ig. Eleinte újságírónak tanult, de két nap után abbahagyta. Ezután a színészetre koncentrált.

1994 januárjában New Yorkba költözött. A The Metropolitan Museum of Art múzeumban dolgozott biztonsági őrként, illetve egy mexikói étteremben osztogatta az étlapot. Végül kapott színészi munkákat is. Az Upright Citizens Brigade Theatre-ben tanult improvizációs humort, illetve gyakran fellépett a "The Naked Babies" nevű humortársulattal. Első jelentősebb szerepe a Comedy Central Upright Citizens Brigade című sorozatában volt.

Filmográfia Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2003 Sulihuligánok Old School Warren 2004 Blackballed: The Bobby Dukes Story Bobby Dukes 2006 Randi az oltárnál Wedding Daze Kyle Előd Botond Reszkessetek, repülők! Unaccompanied Minors Sam Davenport Anyám nyakán Failure to Launch fegyverkereskedő Hajdu Steve Arthur és a villangók Arthur and the Invisibles Seides (hangja) 2007 A tíz The Ten Duane Rosenblum Agyő, nagy ő! The Heartbreak Kid Mac Kapácsy Miklós Férj és férj I Now Pronounce You Chuck and Larry Jim, a tüntető Jégi dicsőségünk Blades of Glory Bryce Albert Péter 2008 Míg a jackpot el nem választ What Happens in Vegas Jeff "Hater" Lewis Maday Gábor W. – George W. Bush élete W. Ari Fleischer Fél-profi Semi-Pro Kyle Moser Károly Alulképző Lower Learning Harper Billings igazgató Barát Attila Kalandférgek 2. – Öbölből vödörbe Harold & Kumar Escape from Guantanamo Bay Ron Fox Józsa Imre 2009 Nyerő csapat The Winning Season Terry Barbinek Péter Kaszinó a csatamezőn Taking Chances Cleveland Fishback polgármester Kálid Artúr 2010 Vissza a jelenbe Hot Tub Time Machine Lou Dorchen Jakab Csaba Végjáték Operation: Endgame Chariot Háda János 2011 Céges buli Cedar Rapids Gary Vaj Butter Ethan Emmett Zöld Csaba 2012 Míg a világvége el nem választ Seeking a Friend for the End of the World Warren Haás Vander Péter 2013 Ördögfattya Hell Baby Jack A szörny mentőakció Escape from Planet Earth Gary Supernova (hangja) Gyabronka József Eleven testek Warm Bodies M / Marcus Sótonyi Gábor Hamarosan... In a World... Moe Gyabronka József Pain & Gain Pain & Gain John Mese Kardos Róbert Ördögöt fogtál, nem ereszt Rapture-Palooza Mr. Walt House Kerekes József Az első igazi nyár The Way, Way Back Kip Kardos Róbert 2014 Jason Nash Is Married Dan Morrison Muppet-krimi: Körözés alatt Muppets Most Wanted First AD Szexvideó Sex Tape Robby Thompson Gyabronka József 2015 Vissza a jelenbe 2. Hot Tub Time Machine 2 Lou Dorchen Rába Roland 2016 Hivatali karácsony Office Christmas Party Jeremy Parker Hajdu Steve 2017 Hogyan legyél latin szerető How to Be a Latin Lover Quincy Kapácsy Miklós Shimmer Lake Kurt Biltmore The Layover Stan Moss igazgató 2018 Kutya egy nyár Dog Days Kurt Háda János 2019 Benjamin Dr. Ed 2020 Bad Therapy Bob Howard Jó utat a tudatmódosítók világában! Have a Good Trip: Adventures in Psychedelics önmaga 2023 Drukkernénik 80 for Brady Pat Kapácsy Miklós The Donor Party Geoff The Senior Sam Weston

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1998–2000 Upright Citizens Brigade több szerep 6 epizód 2002–2025 The Daily Show hírolvasó 249 epizód 2004 O'Grady The Bob (hangja) 1 epizód 2005 Sunday Pants Gordon az ördög (hangja) ismeretlen epizódok 2005–2017 Amerikai fater American Dad! több szereplő hangja 3 epizód 2006 Félig üres Curb Your Enthusiasm Rick Leftowitz 1 epizód 2006 Az ítélet: család Arrested Development Moses Taylor 2 epizód 2007 MADtv Johnny 1 epizód The Winner Glen Abbott 6 epizód 2008 B, a szuperméh The Mighty B! orvos (hangja) 1 epizód 2008–2016 Childrens Hospital Dr. Blake Downs / Cutter Spindell /Rory Spindell 77 epizódalkotó, rendező, író és vezető producer 2009 Partiszerviz színész módra Party Down Gary 1 epizód Esküst ellenségek Law & Order Jim Leary 1 epizód 2010–2014 Balfékek Community Alan Connor 3 epizód 2011 Little in Common Dennis Weller próbaepizód Running Wilde Jack Gray 1 epizód Glenn Martin, DDS Randy (hangja) 1 epizód Az élet és Tim The Life & Times of Tim kolbászárus (hangja) 1 epizód 2012 Family Guy Family Guy Ben Jennings (hangja) 1 epizód NTSF:SD:SUV:: Coyote Daniels ügynök 1 epizód 2012–2013 Happy Endings – Fuss el véle! Happy Endings Lon "The Car Czar" Sarofsky 3 epizód Ben and Kate Buddy 3 epizód 2013 Spy Tim próbaepizód Égető szerelem Burning Love Lorenzo Blimperson 1 epizód 2013–2015 Híradósok Newsreaders társalkotó, író és vezető producer 2014 Trophy Wife Sensei Rick 1 epizód Hawaii Five-0 Hawaii Five-0 Tony Gibson 1 epizód Robotcsirke Robot Chicken több szereplő hangja 2 epizód Comedy Bang! Bang! önmaga 1 epizód 2015–2019 Nagypályások Ballers Joe Krutel 2016 Pedagógerek Teachers Sam 1 epizód Állatok Animals Earring (hangja) 1 epizód A munka hősei Workaholics Eric 1 epizód Mr. Neighbor's House különkiadásvezető producer 2016–2018 Hallatlan Speechless Billy DiMeo 2017 Do You Want to See a Dead Body? önmaga 1 epizód 2017–2018 Tömény történelem Drunk History George Washington / Joseph A. Califano Jr. 2 epizód 2017–2024 John Oliver-show az elmúlt hét híreiről Last Week Tonight with John Oliver több szerep 4 epizód 2018 Megrekedve Wrecked önmaga 1 epizód 2019 Ryan Hansen Solves Crimes on Television 1 epizód American Princess Bacon 1 epizód What Just Happened??! with Fred Savage önmaga 1 epizód Bajillion Dollar Propertie$ Suggs felügyelő 1 epizód 2019–2021 The Unicorn Forrest állandó szerep 2020 Medical Police Blake Downs 2 epizódalkotó, író és vezető producer Dummy Phil Goldman 1 epizód 2020–2021 Crossing Swords öreg király (hangja) 5 epizód 2021–2022 Top Gear America önmaga házigazda (21 epizód) 2022 Physical Gary 1 epizód 2023 Világtörténelem, 2. rész History of the World, Part II Vlagyimir Iljics Lenin minisorozat (2 epizód) A Goldberg család The Goldbergs George Myerson 1 epizód Tiszta bolond This Fool örmester 2 epizód 2023–2025 A buki Bookie Walt Dinty 10 epizód 2024 Még nem halott Not Dead Yet Andrew Michaels 1 epizód Hit-Monkey Hit-Monkey Buddy (hangja) 5 epizód

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Amerikai humoristák Kategória:Massachusettsiek Kategória:Emmy-díjasok