A 76 mm-es 1942 mintájú hadosztályágyú (ZiSZ–3) (oroszul: 76-мм дивизионная пушка обр. 1942 г. (ЗиС-3)) (GRAU-kód: 52–P–354U) szovjet gyártmányú hadosztályágyú volt, melyet a második világháborúban fejlesztettek ki és alkalmaztak. Gyártását a 92-es számú üzemben végezték, melyet Sztálinról neveztek el (Zavod imenyi Sztalina).

Történet A ZiSZ–3 fejlesztése 1940 végén kezdődött a 92-es számú üzemben. A ZiSZ–3 kombinálta a ZiSZ–2 könnyű alvázát és az USZV 76,2 mm-es űrméretű lövegcsövét. A csőszájfék felszerelése csökkentette a lövés utáni visszarúgást és ezáltal kímélte a könnyű alvázat a hátra ható erők okozta sérülésektől. A ZiSZ–3 gyártása háromszor gyorsabb és 2/3-al olcsóbb volt, mint az USZV előállítása, köszönhetően a fémek hegesztésének, sajtolásának, illetve öntvények nagyobb arányú használatának.

Vaszilij Gavrilovics Grabin, a szovjet közepes űrméretű ágyúk főtervezője kezdeményezte a ZiSZ–3 fejlesztését állami jóváhagyás nélkül, a prototípust el is rejtették az állam elől. Grigorij Kulik marsall, a szovjet tüzérség parancsnoka utasítást adott a 45 mm-es könnyű páncéltörő és a 76,2 mm-es hadosztályágyúk gyártásának felfüggesztésére, mivel úgy gondolta azok nem elég hatékonyak a német páncélosok ellen; a szovjetek túlbecsülték a legújabb német nehéz harckocsik páncélvédelmét, köszönhetően a propagandára használt Neubaufahrzeug többtornyos harckocsinak.

A Nagy Honvédő Háború elején kiderült, hogy a német páncélosok nem ellenfelei még a háború előtti 76 mm-es űrméretű ágyúknak sem, egyes esetekben a 12,7 mm-es DSK nehézgéppuskák is elégségesek voltak a harckocsik hatástalanítására. A háború korai szakaszában a legtöbb 76 mm-es löveg megsemmisült vagy a németek zsákmánya lett, akik előszeretettel használták páncélvadász harcjárművek (Panzerjäger) fő fegyverzeteként (Marder II, Marder III). Kulik marsall utasítást adott az USZV gyártásának újbóli elindítására. 1941 decemberében a 92-es számú üzemben Grabin megkezdte a ZiSZ–3 sorozatgyártását.

A gyár ZiSZ–3 készletei egyre nőttek és kihasználatlanul maradtak, mivel a Vörös Hadsereg nem volt hajlandó rendszeresíteni a lövegeket a szokásos átvételi próbák nélkül. Grabin meggyőzte a hadsereget, hogy adja ki a fegyvereket rögtönzött tesztelésre a fronton, ahol sokkal jobbnak bizonyult a korábbi hadosztályágyúkhoz képest. Az azt követő bemutató lenyűgözte Sztálint, aki a „tüzérségi rendszerek remekműveként” méltatta a löveget. 1942 februárjában a ZiSZ–3 egy öt napos hivatalos rendszeresítő próbára került, majd 76 mm-es 1942 mintájú hadosztályágyú jelöléssel hadrendbe állították. Grabin a 92-es számú üzem gyártási kapacitásának növelésén dolgozott. A gyártásban futószalagok használata lehetővé tette az alacsony képzettségű munkaerő alkalmazását jelentős minőségromlás nélkül. A tapasztalt munkások és mérnökök bonyolult berendezéseken dolgoztak és brigádvezetőként szolgáltak; őket a gyártósoron fiatal gyári munkások váltották fel, akik mentesültek a sorkatonai szolgálat alól, így a szakképzett munkások és mérnökök új generációja jött létre. A háború végéig több, mint darab ZiSZ–3 készült, így ez a típus volt a legnagyobb példányszámban készült szovjet tábori löveg.

A háború végével a löveg sorozatgyártása is befejeződött. Helyét a 85 mm-es D–44 hadosztályágyú vette át. A D–44 páncélátütőképessége jobb volt, de nagyobb súlya miatt mozgékonysága elmaradt a ZiSZ–3 lövegétől.

A háború során a finnek 12 darabot zsákmányoltak, melyeket a 76 K 42 jelöléssel láttak el.

Változatok Önjáró löveg

Harctéri alkalmazás A hidegháború után 2020-as adatok szerint az ágyú legalább négy független állam haderejénél állt aktív szolgálatban: Kambodzsa, Namíbia, Nicaragua és Szudán. Lőszer

Rendszeresített lőszertípusok Típus Modell Súly Töltetsúly, g Páncéltörő lövedékek (csőtorkolati sebesség 700 m/s-ig) Robbanó páncéltörő lövedék (APHE) BR–350A 3,3 kg 155 Tömör páncéltörő lövedék (AP) BR–350SZP 6,5 kg nincs Kompozit páncéltörő lövedékek 1943 áprilisától BR–350P 3,02 kg nincs második világháború után kifejlesztett BR–350N 3,02 kg N/A Nagy robbanóerejű és repesz lövedékek (csőtorkolati sebesség 680 m/s-ig) Repesz-romboló acél OF–350 6,2 kg 710 Repesz-romboló acélos vas OF–350A 6,2 kg 640 Repesz acélos vas O–350A 6,21 kg 540 Repesz-romboló OF–350B 6,2 kg 540 Repesz-romboló OF–363 6,2 kg 540 Nagy robbanóerejű F–354 6,41 kg 785 Nagy robbanóerejű F–354M 6,1 kg 815 Nagy robbanóerejű Franciaországban kifejlesztve F–354F 6,41 kg 785 Egyéb lövedékek (csőtorkolati sebesség 680 m/s-ig) Kumulatív (HEAT), a második világháború után kifejlesztve BK–354 7 kg 740 Kumulatív (HEAT), 1943 májusától BP–350M 3,94 kg 623 Kartács S–354 6,5 kg 85 Kartács S–354T 6,66 kg 85 Kartács S–354G 6,58 kg 85 Kartács S–361 6,61 kg 85 Vegyi OH–350 6,25 kg Nagy hatótávolságú gyújtó Z–350 6,24 kg 240 Gyújtó Z–354 4,65 kg 240 Nagy hatótávolságú füst D–350 6,45 kg Füst D–350A 6,45 kg

Alkalmazók Jelenlegi alkalmazók

Korábbi alkalmazók

Jegyzetek

Források Shunkov V. N. - The Weapons of the Red Army, Mn. Harvest, 1999 (Шунков В. Н. - Оружие Красной Армии. — Мн.: Харвест, 1999.)

Fordítás

További információk

Kategória:Második világháborús lövegek