Johannes Gerhardus Strijdom (az afrikaans írásmód szerint Strydomnak is írják; Willowmore, Fokföld, 1893. július 14. – Fokváros, 1958. augusztus 24.), más néven Hans Strijdom. Dél-Afrika ötödik miniszterelnöke volt 1954. november 30-tól 1958. augusztus 24-én bekövetkezett haláláig. Strijdom "megalkuvást nem ismerő" afrikáner nacionalista, valamint a Nemzeti Párt (NP) legnagyobb, baasskap (fehér felsőbbrendűséget hirdető) frakciójának tagja volt. Szélsőségesebb apartheid politikát kívánt megvalósítani mint elődje, Daniël Malan, viszont ugyanúgy támogatta a Dél-afrikai Unió kilépést a Brit Birodalom "hatásköréből".
Erőteljes és nyílt, nem köntörfalazó beszédei miatt az "Észak oroszlánja" vagy "Waterberg oroszlánja"-ként emlegették .
Bár nem élte meg az 1960-as népszavazást, amely után a Dél-afrikai Unió köztársasággá alakult, rengeteg fontos előkészületet tett ennek a politikai változásnak a biztonságos lebonyolításához. Kortársai leírása alapján szinte megállás nélkül dolgozó Strijdomot a túlhajszoltság vitt sírba. bélyegkép|A Megtisztított Nemzeti Párt alapító tagjai, Strijdom alulról jobbról a második sorban a második Egyesek elhunyta után bibliai Mózesként írták le őt, aki láthatta az ígéret földjét (a független köztársaságot), de már nem léphetett be oda. Afrikanergeskiedenis.co.za Hans Striijdom . URL besoek op 23 Junie 2017.
Fiatalkora Strijdom családjának klipfonteini farmján született Willowmore közelében, Fokföldön. Apjának, a helyiek körében elismert földbirtokos Petrus Strijdomnek három farmja volt, amelyek közül a legnagyobb, a Sandvlakte a helyi iskolának, templomnak és boltnak is helyet adott. Egyéb vállalkozásokat is csinált, többek között páviánprémet is árult, cipőket és szappant gyártott, üzletei egészen a Gamtoos-folyó völgyéig kisebb hálózatot alkottak.
Tanulmányai
Általános és középiskolai évei Strijdom általános iskolai tanulmányait Willowmore-ban kezdte, középiskolai tanulmányait pedig Franschhoekben fejezte be. A szülei otthona melletti Franschhoek iskola volt az első jelentős, mely őt ideológiailag kiformálta, ahol állítólag olyan erős hazafias szellem uralkodott, hogy a hatóságoknak többször bepanaszolták a britekkel szemben "hűtlenséget" hirdető intézményt. Strijdom iskolájának igazgatója, Gabriel Cillié később, mint neveléstudományi területen munkálkodó egyetemi oktató lett ismeretes. Strijdom diáktársai között volt többek között J.G. Carinus, akiből később Fokföld adminisztrátora lett, S. H. Pellissier, hollandiai nagykövet és a Rádiótanács elnöke, az Afrikaans Volksang en Volkspelebeweging alapítója és első vezetője. Die skool se geskiedenis . URL besoek op 15 Augustus 2016.
Egyetemi évei Strijdom 1909-ben érettségizett, majd ezt követően a Victoria College hallgatója lett (1918-tól a Stellenbosch Egyetem). A mezőgazdasági képzés hiánya miatt, amely lehetővé tette volna számára, hogy gazdálkodjon, inkább úgy döntött, hogy a nyelvtudományoknak szenteli egyetemi éveit, mivelhogy az iskolában latinból és ógörögből kiválóan teljesített. A főiskolán aktív tagja volt az Afrikaanse Taalvereniging filozófiai vitaegyesületnek, emellett lelkesen sportolt is, rögbizett és teniszezett. Kortársai és diákkori barátai között ott volt Nicolaas van der Merwe, Petrus Le Roux, Micheil Botha, Henry de Villiers bíró, A. Stegmann és Jack Pauw akik rengeteget segítettek Strijdomnek a politikai karrierje kezdetén.
Stellenboschban, amikor bekerült az egyetembre, azonnal csatlakozott a diákközösség azon részéhez, amely az angol nyelv háttérbe szorítását, az afrikaans hivatalossá tételét, és Dél-Afrika domíniumi státuszának eltörlését kívánták. Stellenboschstudente se rol in die vestiging van Afrikaans as onderrigtaal aan die Universiteit Stellenbosch. URL besoek op 15 Augustus 2016.
Az első világháborúban Miután 1912-ben, 18 évesen megszerezte a BA fokozatot, Strijdom minden ismerőse és barátja meglepetésére visszatér "kedvenc" elfoglaltságához, a gazdálkodáshoz. Apjával és legidősebb testvérével, Matthyssal együtt struccokat neveltek a Sandvlakte farmon. Ezt a tevékenységet a strucctoll piac 1914-es, az első világháború kitörése után bekövetkező összeomlása miatt abbahagyták.
Ezt követően Strijdom Pretoriába ment, és a neki felajánlott közszolgálati állást azonnal elfogadta. Ezt valószínűleg azért tette, mert akkoriban végzettségével nagyon kevés esélye lett volna gyorsan munkát szereznie. Vallásos-konzervatív afrikánerként, Strijdom rokonszenvezett az 1914-es ellenállási mozgalommal, de 1914-ben behívták sorkatonai szolgálatra, így nem tudott sehogy sem "részt venni" a felkelésben. Behiívása után azonban nem adták meg neki a lehetőséget a harcra, ezért saját kérésére besorozták a Dél-afrikai Egészségügyi Hadi Csoportba, amit Német Délnyugat-afrikai Védelmi Erők ellen vetettek be a mai Namíbia területén. Itt szemtanúja lehetett a németek teljes vereségének. A Helgaardt Scouts nem sokkal később "felvette" tagjainak sorába, ahol tizedesi rangot ért el.
Második felesége, Susan Strijdom így foglalta össze életének ezt a fejezetét 15 évvel férje halála után: "Csak néhány hónapig volt ott, mert De la Rey tábornok akkortájt halt meg a johannesburgi Booysensben. Hivatalosan balesetként jegyezték fel az esetet, miszerint a hírhedt Foster banda lövöldözése közben egy golyó véletlenül eltalálta. Erről Hans másként gondolkodott, szerinte a Beyers tábornokhoz igyekvő De La Rey-t meggyilkolták. Hans-t a kortársai a legtöbben elkerülték és figyelmen kívül hagyták a nézetei miatt. Senki nem terelgette őt életútja során, és senki nem adott neki munkát. És ez így ment még egy jó darabig, egészen addig, amíg Hans egy ügyvédi irodában el nem kezdett dolgozni."
Útja a politikába Strijdom később a Transvaal állambeli Nylstroomban telepedett le. Erős kötődése alakult ki ehhez a területhez és annak népéhez, így az afrikánerek helyi közösségének vezetője lett. Az 1929-es népgyűlési választáson Strijdom a Hertzog által vezetett Nemzeti Párt (NP) színeiben indult Waterberg választókerületben, ahonnan be is választották a Népgyűlésbe. Innentől kezdve pártjának Transvaal tagozati vezetői szerepét is betöltötte, erős támogatói bázist kiépítve maga körül.
Miután a Nemzeti Párt egyesült Jan Smuts tábornok Dél-afrikai Pártjával, és megalakították az Egyesült Pártot (UP). Strijdom ekkor csatlakozott a fúziót elítélő, régi NP-tagokból álló, szakadár tömörüléshez, a Megtisztított Nemzeti Párthoz (Gesuiwerde Nasionale Party), melyet 1940-ben átszerveztek Újraegyesült Nemzeti Párttá. Ellentétben Hertzog követőivel, a Strijdom-körüli csoport nem bízott Smutsban, ellenezték britbarát politikáját, és mindvégig lojálisak maradtak Malanhoz.
Apartheid A Nemzeti Párt 1948-as győzelmét követően megkezdődött az apartheid rendszerének intézményes kiépítése, amely a faji szegregáció és a fehér kisebbség politikai, gazdasági és társadalmi dominanciájának fenntartására irányult. A választás után Malan, mint az ország újdonsült miniszterelnöke, megalakíthatta első kormányát, melyben Strijdom földművelésügyi és öntözési miniszter lett. Ő nem volt annyira elégedett a pozíciójával, a kormányfő azonban tudatosan bízta rá ezt, a közéleti színtéren kevésbé jelentékeny tárcát, mivel nem nézte jó szemmel Strijdom fokozódó radikalizálódását. Amikor Malan halálos beteg lett, mindent megtett annak érdekében, hogy a mérsékeltebb Nicolaas Havenga váltsa őt a miniszterelnöki székben.
Miniszterelnöksége
1954. november 30-án Malan lemondása után, az előbbi akarata ellenére Strijdomot a Nemzeti Párt vezetőjévé, így Dél-Afrika miniszterelnökévé választották, habár Malan a mérsékeltebb Havengát, pénzügyminisztert jelölte ki utódjának. Strijdom azonban népszerűbb volt az NP-párt tagjai körében, és a választók bíztak benne, hogy zökkenőmentesen viszi előre a köztársasággá alakulás ügyét. Miniszterelnöksége alatt megkezdte a brit monarchiával való kapcsolatok megszakítását célzó lépéseket, az 1955-ös Development of Group Areas Act tovább szabályozta a fajonként elkülönített területek fejlesztését az országban.
Erősen hitt a fehér kisebbség, és így az afrikánerek kizárólagos jogában az irányítás terén. Eltávolította a kevert etnikumú (Kleuringe) szavazókat a közös szavazói névjegyzékből, és külön szavazói névjegyzéket vettek fel, amely egy bennszülött képviseletet választ meg. Ezt még Malan kezdeményezte, de nem tudta elfogadtatni a Népgyűléssel. Megvalósítására már nem Strijdom hanem 1960-ban utódja, Verwoerd kormányzata alatt került sor. Strijdom miniszterelnökségére tehető még a hosszan elhúzódó hazaárulási per (1956–1961), amelyben 156 apartheidellenes aktivistát – köztük Nelson Mandelát – ítéltek el. A vádirat alapját többek között az 1955-ben elfogadott Szabadság Charta képezte, amelyet a hatóságok a fennálló politikai rend megdöntésére irányuló programként értelmeztek. Az 1958-as általános választások során sikerült tovább növelnie az NP parlamenti mandátumait. Kormányzása alatt megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunióval is. A szuezi válság geopolitikai győzelmet jelentett számára, mivel a háború sújtotta Szuezi-csatornán lehetetlen lett volna a tankerhajóknak áthaladni, így a Jóreménység fokánál voltak kénytelenek kijutni az Atlanti-óceánra.
Halála Az 1958-as választás után az új parlament nyitóülésén elmondta utolsó, másfél órás beszédét egy bizalmatlansági során során. Egyesek szerint a régi tűz újra "szétáradt benne" amikor a köztársasági kérdésről beszélt, és kijelentette: "Előre menetelünk végső célunk, a köztársaság felé." Néhány nap múlva ismét lebetegedett. Karbunkulusa nőtt az orrában, hivatalos rezidenciáján a Groot Schuur-ban kezdték meg kezelését. Nem sokkal ezután érkezett egy bejelentés, hogy szívbillentyű-sérülés miatt ágyban kellett maradnia, és eltiltották bárminemű lelkileg vagy testileg megerőltető munkától. Mivel állapota rosszabbodott, átszállították a fokvárosi Volkshospitalba.
Férje utolsó napjairól Susan Strijdom így írt 15 évvel később: "Hans életének utolsó heteiben, 1958 augusztusában én is kórházba kerültem. Emlékszem, hogyan bántak velem az orvosok és a nővérek a halála előtti harmadik napon. Segítettek lábra állni, mert annyira szeretett volna látni. Az orvosok úgy gondolták, hogy ha a saját lábamon állok előtte, az felvidítaná. Rettenetesen izgatott volt, amikor odaálltam elé. Habár tudtam, hogy az ereje hanyatlóban volt, de még így is, hogy a halálos ágyán küzdött az életéért, jobban nézett ki mint valaha, szinte sugárzott. Sosem volt egy érzelmeit teljesen kimutató ember, de abban a pillanatban ahogy ránéztem, szikrázó kék szemei megteltek élettel és szeretettel. A következő két napon, pénteken és szombaton szinte állandóan kómában volt. Szombat éjszaka megkérdeztem Dr. van Zyl-t hogy kívánhatok-e Hansnak jó éjszakát, mire ő azonnal azt mondta: „persze.” Amikor jóéjszakát kívántam neki, és felálltam az ágya mellől, egy alig hallható, halvány 'viszlát' volt a válasza. Ez volt az utolsó szava hozzám, ez mindig velem marad –, de tudtam, ez nem búcsú volt hanem csak egy 'viszlát', halhatatlan szelleme mindig itt lesz velünk, népével és hazájával, amelyet oly szenvedélyesen szeretett és oly önzetlenül szolgált."
Strijdom maradványait a fokvárosi Groote Kerkben tartott temetési szertartás után átszállították Pretoriába. 1958. augusztus 30-án körülbelül 10 000 ember vett részt az Uniegebou-ban tartott temetésen, majd a Heroes' Acre-ben helyezték örök nyugalomra. Házastársa és két gyermeke, Johannes Gerhardus és Estelle túlélte őt. Feleségét, Susan Strijdomot 1999-ben temették el férje mellé.
Halálának oka rákos megbetegedés volt, amit nem sokkal az 1958-as választások előtt fedeztek fel nála
Utódja Hendrik Verwoerd lett a párt élén, mely a republikánus frakció végső győzelmét, egyben a Nagy-Britanniával való végleges szakítást jelentette: az Uniót 1961-ben felszámolták.200px|bélyegkép|balra|A sírja Öröksége