Schwarczmann Pál, névváltozata: Schwarzmann (Budapest, Erzsébetváros, 1904. október 12. – Budapest, 1980. április 17.) orvos, belgyógyász, egyetemi docens.
Életpályája Schwarzmann Márkus (1878–1949) cipészsegéd és Schatz Eszter (1873–1956) fiaként született zsidó polgári családban. Apja a Kolozs vármegyei Középlakról származott, míg édesanyja pesti születésű volt. Középiskolai tanulmányait a Budapesti Református Főgimnáziumban végezte (1923). A numerus clausus miatt Magyarországon nem járhatott orvosi egyetemre, ezért 1930-ban a Bécsi Egyetemen szerzett orvosi oklevelet. Egy évig a berlini Krankenhaus in Friedrichshain belgyógyászati osztályán dolgozott, majd hazatérése után a Pesti Izraelita Hitközség Szabolcs Utcai Kórházában helyezkedett el. 1932-ben a Lévy Lajos által vezetett „C” belosztályon segédorvosi kinevezést kapott. Később megkapta az alorvosi címet. 1941-től rendelőintézeti főorvosként dolgozott, illetve behívták munkaszolgálatra is. A második világháborút követően visszatért a Pesti Izraelita Hitközség Kórházába, ahol 1949-től osztályos főorvos lett. A kórház államosításakor, majd Orvostovábbképző Intézetté alakulásakor, 1960. december 1-jével a II. Belgyógyászati tanszék tanszékvezető docensévé nevezték ki. Itt megszervezte a belgyógyászati intenzív betegellátást. Emellett tagja volt a Szakoktatási Bizottságnak (1958–1968) és orvos-tanácsadója az Erkel utcai Ápolónőképző Iskolának. A tanszéket 1975-ig, nyugállományba vonulásáig vezette. Ezután haláláig az Izraelita Hitközség Szeretetkórház igazgató főorvosa volt.
A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik (5B-5-3). Az 1981. július 5-én tartott sírkőavatásán megjelent feleségén és családján kívül a MIOK és a BIH képviseletében a teljes elnökség.
Felesége dr. Fogel Mária (1904–1990) volt, akivel 1940-ben kötött házasságot.Ujság, 1940. március 24. (16. évfolyam, 67. szám)
Művei
A bronchusrák klinikája. (Gyógyászat, 1935, 3.) ACTH-val befolyásolt agranulocytosis. Faludi Bélával. (Orvosi Hetilap, 1954, 38.) Ápolástan. II. kötet (Medica Könyvkiadó, Budapest, 1961) Adatok a herpes zoster klinikumához. (Orvosi Hetilap, 1962, 41.) A gyakorló orvos geriatriája. (A Gyakorló Orvos Könyvtára. Medicina. 1965) Folyadék és elektrolyt-háztartás. Szerk. (Medicina Könyvkiadó, 1968) Hyperosmoláris, ketosis nélküli coma diabetesesben. Kenedi Péterrel. (Orvosi Hetilap, 1968, 39.) Komplex kardiorespiratorikus vizsgálatok az öregkori teherbíróképesség megítélésére. Többekkel. (Orvosi Hetilap, 1970, 31.) A Frank-féle korrigált orthogonalis EKG elvezetések jelentősége a klinikai gyakorlatban. Kenedi Péterrel, Major Katalinnal. (Orvosi Hetilap, 1972, 17.) Összehasonlító vizsgálatok a 12 elvezetéses EKG és a Frank-féle korrigált orthogonalis elvezetések között myocardialis infarctusban. Kenedi Péterrel, Major Katalinnal. (Orvosi Hetilap, 1972, 43.) Elhúzódó, ismeretlen eredetű lázas állapotok. Mózer Istvánnal, Demeter Jolánnal. (Orvosi Hetilap, 1976, 34.) Kisklinikumok és szakápolástan (Budapest, 1976)
Díjai, elismerései Kiváló orvos (1958) Munka Érdemrend ezüst fokozata (1964)Magyar Közlöny, 1964. november 15. (69. szám) Munka Érdemrend arany fokozata (1975)Magyar Közlöny, 1975. július 4. (48. szám)
Jegyzetek
Források
További információk
Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001
Prof. Dr. Préda István: „A” zsidókórház. Remény (remeny.org)
Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar belgyógyászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek