Furry Lewis , amerikai country bluesgitáros, dalszerző. Az 1920-as évek blueszenészei közül az egyik első volt, aki új felvételeket készíthetett a hatvanas évek blues-reneszánsza idején.

Pályafutása

A memphisi blues egyik legfontosabb képviselője volt, és az egyik első „blues-veterán”. Legismertebb dalai közé tartozik a Billy Lyons & Stack-o-Lee, a Judge Harsh Blues és a Kassie Jones.

Még gyerekkorában ragadt rá a beceneve. Szülei még születése előtt elváltak. A gyerekek az anyjukkal maradtak. 7 éves korában a család Memphisbe költözött, ahol megtanították gitározni. Akkor tanulta meg két leghíresebb darabját is, a „Kassie Jonest” és a „John Henryt”.

Lewis kiskora óta kocsmákban és az utcán játszott, köztük a W.C. Handy zenekarában, aki neki ajándékozta első gitárját, amelyen aztán 20 éven keresztül játszott.

1916-ban Lewis elvesztette a lábát, amikor vonatra szállva az beakadt valamibe. Ennek ellenére továbbra is zenélt.

1923-ban a Memphis City Cleaner alkalmazta, és 1968-as nyugdíjazásáig ott dolgozott. 1925-ben Will Shade-del, Dewey Thomasszal és Hambone Lewisszal összeállva megalakította a Memphis Jug Bandet.

1927 óta figyelték meg a tehetségkutatók. Elkészítette első felvételeit: Landers Waller volt a kísérő gitáros, Charles Johnson mandolinozott. Három szólólemez következett 1927-ben, majd 1928-1929-ben is. A következő néhány évtizedben továbbra is rendszeresen fellépett, még magánpartikon is.

1959-ben újra felfedezték, és jelentős sikereket aratott 1981-ben bekövetkezett haláláig.

Diszkográfia

Furry Lewis (1959) Back on My Feet Again (1961) Done Changed My Mind (1962) Fourth & Beale (1969) Live at the Gaslight at the Au Go Go (1971) The Alabama State Troupers Road Show (1973)

Jegyzetek

Források https://www.allmusic.com/artist/furry-lewis-mn0000158835/biography https://memphismusichalloffame.com/inductee/furrylewis/ https://www.facebook.com/people/Furry-LewisBlues-Wire-Magazine/100063442490838/?ref=py_c

Kategória:Blueszenészek Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek