A Distant Relatives Nas amerikai rapper és Damian Marley jamaicai reggae-énekes albuma, amely 2010. május 18-án jelent meg a Universal Republic és a Def Jam Recordings kiadókon keresztül. Az album Nas tizedik, míg Marley negyedik stúdióalbuma.
A Distant Relativest 2008 és 2010 között vette fel a két előadó, a lemez producerei főként Damien és Stephen Marley voltak, akik mindketten a legismertebb jamaicai zenész, Bob Marley fiai. Az albumon a hiphop és a reggae elemeit használták fel, dalszövegében főként származásukról, szegénységről és Afrika állapotáról írtak. Közreműködött a Distant Relativeson K’naan, Stephen Marley, Dennis Brown, Junior Reid, Joss Stone és Lil Wayne.
Az album ötödik helyen debütált a Billboard 200-on, 57 ezer példány kelt el belőle az első héten. Kiadását követően méltatták a zenekritikusok a lemezt.
Háttér Az albumról először a 2009-es Grammy-gálán beszélt Nas az MTV-nek: „Jelenleg, nektek mondom el először, egy albumon dolgozok Damian Marleyval. Iskolákat próbálunk építeni ezzel Afrikában és megpróbálunk fejlődést inspirálni. Ezzel az albummal szeretet próbálunk mutatni [Afrikának]. Szóval a felvétel... leginkább arról, ahol felnőttünk és Afrikáról szól.” Az album címét Nas és Marley családi kapcsolata inspirálta, megosztott afrikai származásuk és megosztott származásuk a teljes emberiséggel. Ezek adták az ötletet minden dalhoz. Eredetileg a páros korábbi lemezeiről lehagyott dalokat tervezték egy középlemezen kiadni, amelynek szintén Afrika lett volna a témája, de miután elkezdtek együtt dolgozni, úgy döntöttek, hogy felvesznek egy teljes albumot.
Felvételek Nas és Marley 2008-ban kezdte el felvenni az albumot, főként Los Angelesben (Kalifornia) és Miamiban (Florida). Marley és testvére, Stephen voltak felelősek a produceri munkáért. Az albumon több közreműködő előadó is szerepelt, mint K’naan, Stephen Marley, Dennis Brown, Junior Reid, Joss Stone és Lil Wayne. Marley a folyamatról azt mondta a Rolling Stone-nak, hogy „Megpróbálunk kialakítani egy olyan hangzást, amely mindkettőnk stílusának megfelel, de nem egyezik meg egyikkel se... Nagyon sok jótékonysági album érzelgősnek tűnik. Azt akarjuk, hogy valami olyan legyen, amit az autódban is lejátszanál.”
Zene és szöveg A Distant Relatives felhasznál mind reggae, mint hiphop-elemeket, amelyeket Marley és Nas afrikai zene hangmintázásával egészített ki. Az album szövegét tekintve főként az Afrikával kapcsolatos problémákról beszél, beleértve a két előadó származását, szegénységet és további társadalmi problémákat az Egyesült Államokban és Afrikában. A Count Your Blessings című dal például Afrika jelenlegi helyzetéről beszél.
Kritika
A Distant Relativest általánosan méltatták a zenekritikusok. A Metacritic weboldalon, amely 100 pontból ad egy értékelést minden albumnak szakértők kritikái alapján, az album 73 pontot kapott. David Jeffries (AllMusic) méltatta az album Afrikával kapcsolatos témáját, azt mondva, hogy „egy céltudatos szörnyeteg és egy koncepciós telitalálat, amely teljesen alátámasztja címét.” Ryan Flatley (Sputnikmusic) azt írta, hogy „Nas és Damian Marley egy rettentő páros, az egész albumon úgy tűnik, hogy ugyanazon a szinten vannak, mind gondolatokat, mind jelenlétet tekintve.” Dave Simpson (The Guardian) úgy írta le a zenéjét, mint „meggondolt, őszinte, fontos témákról próbál beszélni, az afrikai szegénységtől kezdve a gyémántkereskedelemig, anélkül, hogy prédikálónak vagy csöpögősnek tűnne.” Gervase de Wilde (The Daily Telegraph) „kiszámíthatóan zseniális”-nak nevezte a lemezt.
Ugyan a két műfaj zenei összemosását egy kicsit túl soknak érezte, David Amidon (PopMatters) úgy érezte, hogy a „Nas és Junior Gong hangjai közötti alkímia egyértelmű és egy erős egységérzést okoz.” A Mojo szerint az album „remek hasonlatot talál a két stílus között.” M.T. Richards (Slant Magazine) a lemezt „fényes, kultúrával teli” munkának nevezte és méltatta annak emberiség és alázatosság témájú dalait, azt írva, hogy „szenvedéllyel és dicsőséggel ragyog, mind tartalmilag, mind zeneileg, amelyek földi melegséget sugároznak.” Robert Christgau (MSN Music) úgy vélte, hogy „az eredmény egy rendkívülien dallamos reggae-album, amelyet intenzívebbé tesz a [...] rappelés, Az eredmény egy rendkívülien politikai hiphopalbum, amely akkor a legmeggyőzőbb, mikor nem próbálja meg megduplázni az afrocentrikus homályosítást a rasztafári gondolkozással.”
Nem teljesen pozitív kritikájában J. Gabriel Boylan (Spin) úgy érezte, hogy a „kinyilatkoztató üzenetét elnyomja a sok kitérés.” Sean Fennessey (The Village Voice) szerint az album „kezdetleges” és egy „jóízű affér, amely tele van érdektelen felfedezésekkel és proklamációkkal.” Jeff Weiss (Los Angeles Times) megjegyezte, hogy a Distant Relatives „a sivár és a dinamikus között ingadozik” és kritizálta „oktató jellegét”: „reduktív filozófiái és bénító komolysága által lehúzva az album gyakran túlságosan nehézkesnek tűnik.” Tom Breihan (Pitchfork) azt mondta a szövegről és a közhelyekről, hogy „Nas és Marley belezuhannak egy ilyen furcsa lyukba, ahol fényes zenei alapok fölött túlérett közhelyeket próbálnak átadni és hagyják, hogy önfontosságuk elnyelje személyiségüket.” Nathan Rabin (The A.V. Club) egy „afrocentrikus manifesztum”-nak nevezte, amelyet „néha lehúz a nemes céljának súlya.”
Számlista Az összes dal producere Damian Marley, kivéve 4., 9. és 11., amelyeknek producere Stephen Marley.
Feldolgozott dalok:Distant Relatives (Médiajegyzetek). Nas és Damian Marley. Universal Republic/Def Jam Recordings. (2010)
As We Enter: Yegelle Tezeta, eredetileg: Mulatu Astatke. Tribes at War: Tribal War, eredetileg: Earl Lowe. Friends: Undenge Uami, eredetileg: David Zé. Land Of Promise: Promised Land, eredetileg: Dennis Brown. Nah Mean: Kurikute, eredetileg: Sara Chaves. Patience: Sabali, eredetileg: Amadou & Mariam. My Generation: Generation, eredetileg: Ziggy Marley.
Közreműködő előadók Az AllMusic adatai alapján.
Luke Aiono – gitár Rahsaan Alexander – háttérénekes Chris Athens – master Kreiger Bailey – háttérénekes Amadou Bajayoko – dalszerző Miguel Bermudez – asszisztens Chad Blaize – háttérénekes Dennis Brown – dalszerző, háttérénekes Llamar Brown – billentyűk Ann Marie Calhoun – hegedű Andrea Carter – gitár James Caruso – keverés Jason Chantrelle – A&R Daniel Chappell – rézfúvós hangszerek Squiddly Cole – ütőhangszerek, dobok, billentyűk Shiah Coore – basszusgitár, dobok, háttérénekes, taps Greg DePante – asszisztens Courtney Diedrick – dobok, taps Sean Diedrick – billentyűk Mariam Doumbia – dalszerző Dwayne Carter – dalszerző Nabil Elderkin – fényképész Paul Fakhourie – basszusgitár, billentyűk Andre Forrest – háttérénekes, taps Rovleta Fraser – háttérénekes Nesta Garrick – művészi igazgató, design Neville Garrick – fényképész, művészi tanácsadó Marcus Garvey – idézetszerző Rannoy Gordon – gitár Andrew Green – hangmérnök Tim Harkins – hangmérnök Phillip James – billentyűk, háttérénekes, taps Sunday Agwaze Michaels –afrikai konga Nasir Jones – dalszerző, író, rapper, executive producer, producer, háttérénekes Keinan Warsame – dalszerző
L.A.’s Best Sunny Brae Choir – háttérének Marc Lee – hangmérnök Funji Legohn – rézfúvós hangszerek Casey Lewis – hangmérnök Damian Marley – dalszerző, producer, programozás, háttérénekes, taps, executive producer Stephen Marley – gitár, dalszerző, billentyűk, programozás, producer George Massa – hangmérnök Christopher Merridith – basszusgitár, gitár, billentyűk Jah Amen Mobley – háttérénekes Leon Mobley – ütőhangszerek, háttérénekes Vernon Mungo – hangmérnök Josh Newell – hangmérnök Bobby Newland – asszisztens Steve Nowa – asszisztens Oakwood School 5th Grade Choir – háttérénekes Raymond Onyai – háttérénekes George Pajon – gitár Lisa Parade – igazgató Josef Powell – háttérénekes José Quintero – asszisztens Benjamin Reid – hangmérnök, asszisztens Mike Rowe – billentyűk James Rudder – asszisztens Noelle Scaggs – háttérénekes Miles Tackett – cselló Charles Wakeman – hangmérnök, keverés, asszisztens Oren Waters – háttérénekes Will Wheaton – háttérénekes Roselyn Williams – háttérénekes Betty Wright – háttérénekes Eric Young – asszisztens Gabriel Zardes – A&R Danny Zook – hangminta engedélyek Corey Lloyd – hangminta engedélyek Michael Hardin – hangminta engedélyek
Slágerlisták
Heti slágerlisták Albumlista (2010)LegmagasabbpozícióAusztrál albumlista (ARIA)53Kanadai albumlista (Billboard)9Holland albumlista (Dutch Charts)72Német albumlista (BVMI)38Norvég albumlista (VG-lista)32Svéd albumlista (Sverigetopplistan)42Svájci albumlista (Schweizer Hitparade)11Brit albumlista (OCC)30Brit R&B-albumlista (OCC)4US Billboard 2005US Top R&B/Hip-Hop Albums (Billboard)1US Top Rap Albums (Billboard)1US Top Reggae Albums (Billboard)1
Év végi slágerlisták Albumlista (2010)PozícióUS Billboard 200170
Jegyzetek
Kategória:2010 nagylemezei Kategória:Damian Marley-albumok Kategória:Hiphopalbumok Kategória:Reggae-albumok Kategória:Universal Records-albumok Kategória:Nas-albumok