thumb|250px|A hükszoszok, i.e. 1600 körül (egyiptomi falfestmény) A hükszoszok északnyugati sémi eredetű nép (kánaániták vagy ammoniták), akik i. e. 1720 és 1710 között Egyiptomra törve győzelmet arattak a középbirodalom fáraói felett. A hódítókat az egyiptomiak nevezték el hükszoszoknak (egyiptomi nyelven: heka haszut), vagyis „az idegen földek urai”-nak.Wörterbuch, III/171. Fővárosukká Avariszt tették a Nílus deltájában. Csaknem száz évig tartó uralmuk alatt hatalmas királyságot hoztak létre, amelynek Szíria és Palesztina is része volt. Egyes feltételezések a hükszoszokat a kassúkkal azonosítják.
A hükszoszok Egyiptom XI. dinasztiájának idején jelentek meg Egyiptomban, a XIII. dinasztia idején kezdték meg útjukat a hatalom felé, majd Avarisz és a folyódelta elfoglalásával zárták a második átmeneti korszakot. A XIV. dinasztiával is kapcsolatban álltak. A XV. dinasztia korában átvették az uralmat Alsó-Egyiptom felett, de az egyiptomi XVII. dinasztia végének és a XVIII. dinasztia elejének uralkodói kiűzték őket. Közvetlen hatalmuk csak Alsó-Egyiptomra és Kánaánra terjedt ki, Felső-Egyiptom önálló maradt adó fejében saját dinasztiái alatt. Alsó-Egyiptomban is elkülönültek azonban az egyiptomiaktól, nem költöztek be városaikba, hanem erődített katonai táborokban laktak. Ilyen derékszögű, vertföld építményeket – a legnagyobb a főváros, Avarisz volt – Egyiptom mellett a régészek Palesztinában: Jerikóban, Szikemben és Lákisban találtak. Nem vezettek be Alsó-Egyiptomban sem saját adminisztrációt, megelégedtek a városok egyenkénti adóztatásával. Ők vezették be Egyiptomban a ló vontatta harci szekér, a vertikális szövőszék, a lant és az összetett íj használatát. Legfontosabb hozzájárulásuk az egyiptomi kultúrához a kánaáni istenek és az ázsiai műalkotások megismertetése volt, miáltal nagyban segítették az Egyiptomra addig jellemző despotizmus és elszigeteltség feloldását. A hükszoszok uralmának I. Jahmesz fáraó vetett véget i. e. 1550-ben a taniszi csatában.
A zsidók egyiptomi tartózkodását egyes történészek az ország hükszoszok általi megszállásával hozzák kapcsolatba, ezen elmélet szerint a zsidók velük együtt sodródtak Egyiptomba. Az egyik hükszosz uralkodó, Jakubher neve mindenesetre feltűnően hasonlít a bibliai Jákobra.
A hükszosz XV. dinasztia Hagyományosan csak a hat XV. dinasztiabeli uralkodót nevezzük hükszosz uralkodóknak. A hükszosz nép körében használt nevek kánaánita nevek voltak, ez látható a szemita istenségek neveinek - így Anat vagy Baal - előfordulásából azon nevekben, amelyeket a hükszoszok viseltek. Új hadviselései módot vezettek be Egyiptomban, az összetett íjat és a lóvontatású harci szekeret alkalmazták.
A hükszosz királyság központja a Nílus keleti deltájában és Közép-Egyiptomban volt, mérete korlátozott, és területe nem terjedt ki dél felé Felső-Egyiptom területére, amely a tébai uralkodók uralma alatt állt. A déli országrésszel a hükszoszok kapcsolatai főként kereskedelmi jellegűek voltak, bár a tébai hercegek egy időben elismerték a hükszoszok uralmát és hódoltak feléjük. A hükszosz XV. dinasztiába tartozó uralkodók Memphiszt választották fővárosuknak és kormányzati székhelyüknek, nyári rezidenciájuk Avariszban volt.
Ezen királyok uralma egybeesik a XVI. és XVII. dinasztia fáraóinak uralmával, a kort összefoglaló néven a második átmeneti kornak nevezik. A XVIII. dinasztia első uralkodója, I. Jahmesz végül uralkodásának 16. évében kiűzte a hükszoszokat a Saruhenben levő utolsó erősségükből. A tudósok a szkarabeuszok egyre gyakoribb ábrázolásában és egyes egyiptomi művészeti elemek átvételében annak jelét látják, hogy a XV. dinasztiába tartozó hükszosz királyok egyre inkább egyiptomivá váltak. A hükszoszok az egyiptomi királyi uralommal kapcsolatos jelképeket és megnevezéseket használtak, és átvették az egyiptomi Széth istenséget mint saját uralmukat támogató istenséget. Úgy tűnik, hogy az ország legnagyobb részében elfogadták a hükszosz államigazgatást, az északi országrészben pedig egyenesen támogatták azt. A politikai helyzet stabil volt, de az őslakos egyiptomiak továbbra is idegen hódítókként tekintettek a hükszoszokra. Amikor végül kiűzték őket, megszállásuk minden nyomát eltörölték. A hükszoszok szempontjából íródott történetírás nem maradt fenn, a korról csak egyiptomi beszámolók vannak, amelyeket a megszállókat kiűző XVIII. dinasztiabeli fáraók készítettek.
A hükszoszok elleni harcot a XVII. dinasztia uralkodói kezdték meg és folytatták. Egyes történészek szerint a thébai királyok démonizálták az északi, ázsiai származású uralkodókat, és emlékeiket ennek nyomán pusztították el. A hükszosz dinasztiákra mint egyfajta egyiptomivá vált idegenekre tekintettek, akiket részben elfogadtak, de igazán nem toleráltak egyiptomi alattvalóik. Egyes tudósok, pl. John A. Wilson úgy találta, hogy a hükszoszokat hatalmaskodó, vallástalan és idegen uralkodóként ismerték, és ezt más források is megerősítik.
A thébai független egyiptomi uralkodók azonban úgy tűnik, hogy egyfajta gyakorlatias együttműködésre törekedtek a kései hükszosz uralkodókkal. Erre példa a hükszosz uralom alatt a Közép-és Alsó Egyiptomon való átutazási jog biztosítása, valamint a termékeny folyódeltában biztosított legeltetési jog is. Az egyik korabeli dokumentumon, a Carneron-táblán olvashatók a thébai uralkodó tanácsadóinak fenntartásai azzal kapcsolatban, amikor Kamosze hadjáratot sürgetett a hükszoszok ellen, mondván, hogy a hükszoszok „szégyenteljes folt a szent Egyiptom testén”. A tanácsadók egyértelműen a status quo fenntartása mellett érveltek: „Jól megélünk Egyiptomnak ezen a felén. Elefantum erős és az ország a miénk egészen Cusea-ig. Földjeik legjobbját nekünk művelik, marháink a folyódeltában legelhetnek. Marháinkat nem veszik el, ők bírják az ázsiaiak részét, mi bírjuk Egyiptomot”.
Volt-e hükszosz invázió?
Manethón egyiptomi krónikás leírása szerint a hükszoszok mint egy barbár fegyveres horda jelent meg Egyiptomban, ahol kevés ellenállásba ütköztek és erővel foglalták el az országot. Feljegyezte, hogy a hükszoszok felégették a városokat, lerombolták a templomokat és rabszolgasorba vetették a nőket és gyermekeket.
A kutatók szerint a hadviselés új módja révén a hükszoszok egyre inkább uralmuk alá hajtották az ország ezen részét és megalapították királyságukat a folyódeltában és Thébában a vörös tengeri kereskedelem biztosítása érdekében. Herbert E. Winlock leírta az új hadviselési mód eszközeit: az összetett íjat, a továbbfejlesztett visszacsapó íjat és a legfontosabbat, a lóvontatású harci szekeret, valamint a továbbfejlesztett nyílhegyeket, többféle kardot és lándzsát, páncélt, sodronyinget és fémsisakokat.
Az utóbbi évtizedekben a békés, erőszak nélküli beáramlás elmélete nyert teret. Ezen elmélet szerint a XIII. dinasztia egyiptomi uralkodói túl gyengék voltak ahhoz, hogy megállítsák ezen Ázsiából Egyiptomba irányuló migráns népességet, mert erőfeszítéseiket az országban dúló éhínség és járványok megfékezésére fordították. Még ezt megelőzően III. Amenemhat uralkodó nagyarányú építkezéseket és bányászati tevékenységet folytatott. Gene Callender megjegyzi, hogy „ázsiai népesség nagy számban, részben a kiterjedt építkezések elvégzésére áramlott be” és ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy a hükszoszok letelepedjenek a folyódeltában, amely ezt követően az egyiptomi uralom végéhez vezetett. I. e. 1700-ig (kb. 100 év alatt) Egyiptom politikailag széttöredezett, és a folyódelta északkeleti részén helyi királyságok alakultak.
Ezek egyike volt Neheszi király királysága, amelynek fővárosa Avarisz volt, a királyság pedig szíriai-palesztin népességből állt. E a népcsoport a XII. dinasztia idején telepedett itt le, és legtöbbjük valószínűleg katona, tengerész, hajóács és munkásember volt. Dinasztiájuk helyét a nyugati szemita nyelvet beszélő szíriai-palesztin dinasztia vette át, később ez lett az alapja a hükszosz királyságnak, amely képes volt arra, hogy a bizonytalan politikai helyzet miatt dél felé is terjeszkedjen. Erőfeszítéseiket a hadsereg, a hajók és külföldi kapcsolatok támogatták.
A Manethón munkáiból idéző Iosephus Flavius leírása szerint inkább az történt, hogy az egyiptomiak egyre inkább átvették a kereskedelmi központ korrupt gyakorlatát, amelyet azok lázadása követett, akik a Maatban megszokott életet kívánták élni. Szerinte reguláris seregek harca nem következett be: „Az ellenséges erő könnyedén elfoglalta a területet anélkül, hogy egy kardcsapás történt volna, és miután legyűrték a terület uralkodóit, kegyetlenül elpusztították városaikat és az istenek templomait földig rombolták. Végül Szalitisz nevű vezetőjüket királlyá választották. Székhelyül Memphiszt választották, adót vetettek ki Felső-és Alsó-Egyiptomra, és a stratégiai pontokon helyőrséget hagytak”.
Az alsó-egyiptomi Memphisz-Fajjúm régióban talált régészeti leletek közül a kerámiák nem támasztják alá azt az elképzelést, hogy új hódító érkezett volna. Jamine Bouirreau memphiszi ásatásai nyomán a Lish és Dahswban a második átmeneti időszakhoz tartozó leletek tanúsága szerint a Közép-Királyság kerámiái időbeli megszakítás nélkül fellelhetők. Ezek körében hükszosz stílusú edények nem voltak fellelhetők. Bouirreau leletei erőteljesen azt sugallják, hogy a hagyományos, Manethón által támogatott nézet, miszerint a hükszoszok invázióval vették birtokba a memphiszi régiót és hozták létre a maguk uralmát, nem állja meg a helyét.
A XVII. dinasztia alatt folyt thébai vezetésű felszabadító háború kezdetéig tartó korszakban újabb thébai kerámia nem került elő a Fajjúm-Memphisz régióban. Egyes szövegek szerint, amíg a hükszoszok uralmuk alá hajtották a folyódelta vidékét, a thébaiak aranybányászattal és a vörös-tengeri kereskedelemmel voltak elfoglalva, és így elhanyagolták a beáramlás elleni fellépést. Alsó-Egyiptom és Théba egymástól függetlenül működtek és csak kevés kapcsolat volt köztük.
Bouirreau érvelése szerint a Manethón leírásában szereplő hükszosz uralom meglétét a Kamosze szövegben levő bizonyítékok igazolják, miszerint Kamosze visszautasította a vazallusi szerepet, a Kuszainál levő határ szigorú ellenőrzését, a nílusi hajóforgalom megadóztatását, valamint azt, hogy az ázsiai legénységű helyőrségeket egyiptomi parancsnokok vezessék.
A XIII. egyiptomi dinasztia idejére az idegen hadurak kisajátították maguknak a fáraó nevet, és harcba kezdtek annak eldöntésére, hogy melyikük legyen a fáraó. Egyesek úgy érveltek, hogy nem volt szükség adófizetés vagy engedelmesség vállalására egy gyenge uralkodó uralma alatt, és ennek nyomán kezdtek sokasodni a problémák.
A Egyiptom békés elfoglalásának elméletében hívők azzal érvelnek, hogy nincsenek nyomai csatáknak vagy általános háborúknak ebben az időszakban. Azzal is érvelnek, hogy a harci szekerek nem játszhattak fontos szerepet, mert pl. harci kocsiknak nem találták nyomát a hükszosz főváros, Avariszban folytatott kiterjedt ásatások ellenére sem.
Amíg a ló és a harci kocsi az adott kor uralkodó osztályának fontos eszközeivé váltak, úgy lettek a hatalom jelképévé egész Európában, Görögországban, Indiában, Mezopotámiában, Kelet-Európában és Kínában. A királyokat harci kocsikon ábrázolták, ezen mentek háborúba és ebben temették el őket. A matematikai készségek és a jól szervezett, hatékony adminisztráció, ami a hükszoszok igazi erejét adja, kevéssé volt csodálat tárgya a riválisok részéről.
Thébai támadás