Oscar Uddenäs (Lomma, 2002. augusztus 17. –) svéd korosztályos válogatott labdarúgó, a holland Excelsior csatárja.
Pályafutása Klubcsapatokban Uddenäs a svédországi Lommában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Nike csapatában kezdte, majd 2012-ben a Malmö akadémiájánál folytatta. 2019-ben az olasz SPAL-hoz igazolt, majd 2020-ban visszatért Svédországba és a Värnamonál játszott tovább.
2020-ban debütált a Värnamo harmadosztályban szereplő felnőtt csapatában. A 2020-as szezonban feljutottak a másodosztályba. A Superettanban először a 2021. április 10-ei, Landskrona BoIS elleni mérkőzés 81. percében Albin Sundgren cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2021. augusztus 2-án, a Jönköpings Södra ellen 3–0-ra megnyert találkozón szerezte. 2021-ben az Allsvenskanba is feljutottak. 2022. január 8-án négy éves szerződést kötött a Häcken együttesével. A ligában 2022. április 2-án, az AIK ellen 4–2-re megnyert mérkőzésen debütált és egyben megszerezte első gólját is a klub színeiben. 2023. július 29-én a holland első osztályban érdekelt Excelsiorhoz írt alá.
A válogatottban Uddenäs az U16-ostól az U21-esig több korosztályos válogatottban is képviselte Svédországot.
2022-ben debütált a U21-es válogatottban. Először a 2022. november 17-ei, Dánia ellen 2–2-es döntetlennel zárult mérkőzés 80. percében, Jacob Ondrejkat váltva lépett pályára. Első válogatott gólját 2022. november 20-án, Azerbajdzsán ellen 8–1-re megnyert barátságos mérkőzésen szerezte meg.
Statisztikák 2023. július 8. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólVärnamo2020Division 1 – Södra51——512021Superettan226——226Összesen2770000277Häcken2022Allsvenskan28733—3110202310120—121Összesen38853004311Összesen651553007018
Sikerei, díjai Värnamo Division 1 – Södra Feljutó (1): 2020
Superettan Feljutó (1): 2021
Häcken Allsvenskan Bajnok (1): 2022
Jegyzetek
További információk
Kategória:2002-ben született személyek Kategória:Svéd labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Häcken labdarúgói Kategória:Az SBV Excelsior labdarúgói Kategória:Az Allsvenskan labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:Élő személyek