Eősze László (Budapest, 1923. november 17. – Budapest, 2020. augusztus 17.) magyar zenetörténész, zongoraművész. A Bulletin szerkesztője. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Bizottságának tagja volt. A zenetudományok kandidátusa (1988).

Életpályája 1931-ben kezdett zongorázni tanulni. 1933–1941 között a budapesti Szent István Gimnázium diákja volt. 1934–1944 között a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola tanulója is volt. 1941–1945 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult. 1944–1947 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt; mesterei: Horusitzky Zoltán (1903–1985), Walter Gieseking és Elly Ney voltak. 1955–1957 között a Zeneműkiadó lektora, 1957–1961 között főszerkesztője, 1961–1987 között zenei-irodalmi vezetője, 1966–1967 között igazgatója volt. 1973-tól a Liszt Ferenc Társaság alapító és tiszteletbeli tag, 1991–2006 között társelnöke, 2008-ig elnökségi tagja volt. 1973–1974 között Rómában volt olasz állami ösztndíjjal. 1975–1995 között a Nemzetközi Kodály Társaság ügyvezető titkára volt. 2000-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.

Kutatási területe Kodály Zoltán életműve, Liszt Ferenc-dokumentumok, valamint az opera története.

Családja Szülei: Eősze Rezső (1882–1927) postaellenőr és Kovács Janka (1886–1983) postaellenőr voltak. 1948 októberében feleségül vette Kerényi Károly professzor leányát, Kerényi Katalin tanárnőt. Hamarosan megszülettek gyermekei: 1951-ben László fia, 1955-ben Anna Katalin nevű lánya. 1983-ban ismét házasságot kötött: Szilléry Margit lett a felesége.

Temetése a Farkasréti temetőben történt.Bölcsészettudományi Kutatókötpont Zenetudományi Intézet

Főbb művei F. Liszt und die deutsche Romantik (1945) Kodály Zoltán élete és munkássága (1956; angolul: Budapest-London, 1962; németül: Budapest-Bonn, 1964; japánul: Tokió, 1970) Kodály Zoltán élete képekben (1957) Az opera útja (1960; szlovákul: Pozsony, 1964; második kiadás: 1972) Giuseppe Verdi (1961) Kodály Zoltán élete és művészete (1962) Giuseppe Verdi életének krónikája (1966; németül és magyarul) Kodály Zoltán (1967) Richard Wagner életének krónikája (1970; németül: Budapest, 1972; 3. javított, bővített kiadás: 1983) Kodály Zoltán. A múlt magyar tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest, (1971) Kodály Zoltán élete képekben és dokumentumokban (1971; angolul: Budapest-London, 1971; németül: 1971) Kodály Zoltán életének krónikája (1977; oroszul: 1982) 119 római Liszt-dokumentum (1980) A századforduló eszmei áramlatainak hatása Kodály zeneszerzői egyéniségének kibontakozására (1988) Kodály időszerűsége (1995) Örökségünk Kodály (válogatott tanulmányok, 2000) Kodály Zoltán származása és családja (2007) Kodály Zoltán életének krónikája; 2. jav., bőv. kiad.; EMB, Bp., 2007 Intermezzo. Élet- és korrajzféle; Magyar Művészeti Akadémia, Bp., 2015 Trisztán és Aida. Séták az opera világában. Válogatott tanulmányok; Holnap, Bp., 2015 Intermezzo II. Epizódok; MMA, Bp., 2017

Díjai, kitüntetései Erkel Ferenc-díj (1961, 1979) Munka Érdemrend ezüst fokozata (1976) Munka Érdemrend arany fokozata (1983) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1998) Kodály Zoltán-díj (1998) Ipolyi Arnold Tudományfejlesztési Díj (2000) MAOE Alkotói Nagydíj (2003) Köztársaság Elnökének Érdemérme (2003) Szabolcsi Bence-díj (2009) Széchenyi-díj (2013) Magyar Örökség díj (2013) Budavárért Emlékérem (2016) a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díja (2016)

Jegyzetek

Források

Kortárs magyar írók MMA Adatlapja Elhunyt Eősze László zenetörténész Elhunyt Eősze László zenetörténész, művészeti író http://www.parlando.hu/2020/2020-5/Elhunyt-Eosze_Laszlo.pdf

További információk Brockhaus-Riemann zenei lexikon. Szerk. Dahlhaus, Carl és Eggenbrecht, Hans Heinrich. A magyar kiadás szerk. Boronkay Antal. Budapest, Zeneműkiadó, 1983-1985.

Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. 4. átdolgozott, bővített kiadás. Szerkesztette: Hermann Péter. Budapest, Kossuth, 1981. Ki kicsoda a hírközlésben? Szerkesztette: Bodrits István és Viczián János. Szekszárd, Babits, 1994. (A századvég magyarsága 2. A Révai új nagylexikona segédkönyvei I. sorozat.) Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerkesztette: Székely András. Budapest, Zeneműkiadó, 1979, 1988. Köztestületi tagok 2009. Szerkesztette: Tolnai Márton. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 2009.

Élet és mű. Zenetudományi tanulmányok. Emlékkönyv Eősze László tiszteletére; szerk. Ittzés Mihály; EMB, Bp., 2013

Kategória:1923-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar zenetörténészek Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:Szabolcsi Bence-díjasok Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Ipolyi Arnold-díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei