jobbra|bélyegkép|300px|Ahol megállt az idő: mauzóleumok és egyéb síremlékek a Salgótarjáni utcai zsidó temető keritése mentén, 2014-ben
Az alábbi lista a Salgótarjáni utcai zsidó temető mauzóleumait mutatja be.
Történetük balra|bélyegkép|100px|Omladozó mauzóleumok, hiányos kovácsoltvas díszkapuk, feltört sírboltok fogadják a temetőbe érkező látogatókat jobbra|bélyegkép|150px|Boschán Jakab – Csillag Gábor – Deutsch Lajos – Popper Lajos mauzóleuma (felújítva, 2022)
A Salgótarjáni utcai zsidó temető 1874-ben nyílt meg. Kezdettől számos gazdag és híres család temetkezett ide, ezért az alapvetően kis területű temető már az 1920-as évekre betelt. Ezt követően elszórtan folytak benne temetkezések, napjainkra ilyen funkciót már nem tölt be. Az évtizedek alatt erősen lepusztult, 2002 óta műemléki védelem alatt áll.https://welovebudapest.com/cikk/2017/9/20/elfeledett-oroksegunk-megmenekul-a-vegso-pusztulastol-a-salgotarjani-utcai-zsido-temeto
A temető különlegesnek számít a maga nemében azzal, hogy a területén arányaiban rendkívül sok mauzóleum épült. Ezeknek a száma jelentősen meghaladja a szomszédos – jóval nagyobb területen létesült – Fiumei úti (keresztény) sírkert mauzóleumainak számát. Ugyan a Fiumei úti sírkert síremlékei sincsenek mindenhol a legjobb állapotban,Lásd például a falsírboltok képtárát: . a zsidó temető sírjai, különösen a mauzóleumai sokszor ijesztő mértékben lepusztultak. A romos épületeket szinte kivétel nélkül feltörték (néhol a bennük elhelyezett koporsókat is, emiatt szétszórt emberi maradványok is felfedezhetőek bennük),https://epiteszforum.hu/megmentore-var-az-elfeledett-temeto kovácsoltvas díszrácsaik elpusztultak vagy hiányosak, ahogy a belsejüket díszítő festmények / mozaikok is. Az emberi tényező mellett a burjánzó növényzet is fokozatosan visszafoglalta a területet: cserjék nőttek ki a mauzóleumok felső részein, fák gyökere feszítette szét a kőfalakat. A mauzóleumok legtöbbje életveszélyes állapotú. Akad, amelyik már összes is omlott. (Egy időben még hajléktalanok, kábítószerfogyasztók is beléjük költöztek.)https://welovebudapest.com/cikk/2022/3/1/latnivalok-es-kultura-temetoi-setak-a-salgotarjani-utcai-zsido-temeto
A temető kezelését 2016-ban a Nemzeti Örökség Intézete vette át, és fél éven át a nagyközönség elől is lezárták a legfontosabb felmérési, állagvédelmi okok miatt. Ezt követően ugyan újra látogatóható, de a síremlékek többségének felújítása várhatóan még éveket vesz igénybe. Eddig a Boschán–Csillag–Deutsch–Popper-féle mauzóleum rekonstrukciója készült el.
A mauzóleumépítés a 19. századi, meggazdagodó, bizonyos tekintetben elvilágiasodó zsidóság dicsőségét hivatottak örök időkre bemutatni. A korábbi, egyszerű, héber feliratos sírkövekkel szemben az újabb síremlékek, különösen a hatalmas mauzóleumok díszes, fényűző, esztétikailag kimagasló minőségben készültek el, stílusuk – a korszak nagy középületeihez hasonlóan – historizáló-eklektikus (ezen belül különösen neoklasszicista), később szecessziós. Speciális típust képviselnek a máshol nem elterjedt historizáló-egyiptizáló típusú építmények.Fullér, i. m., 98. o.
A mauzóleumok tervezői nem mindig ismertek. Nevek forrása:Vizier Imre fényképgyűjteménye
Központi rész
KépHelySíremlék neveTervezőÉpítés idejeMegjegyzés 70px Bródy-mauzóleum Nagy méretű, mauzóleumszerű nyitott síremlék. 70px Sváb Sándor-mauzóleum Lajta Béla 1914 70px Beck Nándor-mauzóleum 70px Stern Ignác-mauzóleum 70px Freund Henrik-mauzóleum Gerster Kálmán 1894 u. 70px Weschelmann Ignác-mauzóleum Alpár Ignáchttps://zsidotemeto.nori.gov.hu/muveszet-epiteszet 1903 k.
Déli oldal
KépHelySíremlék neveTervezőÉpítés idejeMegjegyzés 70px 00[ismeretlen]-mauzóleum A Krausz Mayer-mauzóleummal szemközt (nem a fal mellett) található. 70px 01Krausz Mayer-mauzóleum Kauser József 1876 k.Tóth 2018, 347. o. 70px 02Kohner-mauzóleum 1877 k. 03Sváb-mauzóleum Freund Vilmos 1880 k. 04Munk-mauzóleum 1881 utánTóth 2018, 348. o. 70px 05Schossberger-mauzóleum Wagner Sándorhttps://m.mult-kor.hu/cikk.php?id=8718&pIdx=6 1874 után 70px 11Steiner-mauzóleum 1880 utánTóth 2018, 349. o. 19Rosenbaum–Sonnenfeld-mauzóleum 70px 20Baumgarten-mauzóleum 1893Tóth 2018, 350. o. 70px 23Tafler-mauzóleum Kauser József 1879 után 70px26 Stern-mauzóleum 1880 után 70px35 Löwy-mauzóleum 1903 után 70px 37Mahler-mauzóleum Barát Béla és Novák Ede 1881 után 70px 43Wahrmann-mauzóleum Quittner Zsigmond 1893 70px 44Schwarz-mauzóleum Fellner Sándor 1883 után 70px49 Neuschloss Károly-mauzóleum Gerster Kálmánhttps://epa.oszk.hu/01600/01615/00078/pdf/EPA01615_ars_hungarica_2002_01_049-122.pdf 1878 vagy 1879
Keleti oldal
KépHelySíremlék neveTervezőÉpítés idejeMegjegyzés 02Gomperz-mauzóleum Pollák ManóTóth 2018, 356. o. 1897Romos állapotban.
Északi oldal
KépHelySíremlék neveTervezőÉpítés idejeMegjegyzés 70px 01Boschán Jakab–Csillag Gábor–Deutsch Lajos–Popper Lajos-mauzóleum Egy nagyobb, Árkádszerű mauzóleum. A közelmúltban felújításra került. 70px 04Maclup-mauzóleum Quittner Zsigmond 1895 utánTóth 2018, 354. o. 70px 05Györgyei Kálmán-mauzóleum 1884 utánTóth 2018, 353. o. 70px 06Györgyei Adolf-mauzóleum 1884 után 70px 07Deutsch Mór-mauzóleum 70px 10Strasszer Alajos-mauzóleum Fellner Sándor 70px 11Haas Jakab–Deutsch József-mauzóleum 1902 utánIkermauzóleum. 70px 14Brüll-mauzóleum Freund Vilmos 1890 70px 17Klein Lipót-mauzóleum Hirsch József 1886 után 21Hegner-mauzóleum 1894Tóth 2018, 355. o. 70px 26Bracfeld-mauzóleum 70px 31Bischitz Salamon-mauzóleum Fellner Sándorhttp://real.mtak.hu/105308/1/Okor_2019_3_nyomdanak_096.pdf 1885 70px 32 Hatvany-Deutsch-mauzóleum Weber Antal 1879A temető legnagyobb síremléke.
Nyugati oldal
KépHelySíremlék neveTervezőÉpítés idejeMegjegyzés 70px 03Blau Adolf-mauzóleum Révész Sámuel, Kollár JózsefTóth 2018, 351. o. 1913 70px04 Ehrenfeld Antal-mauzóleum Gerster Kálmánhttps://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTervtar/9284/ 1909Tóth 2018, 352. o. 70px04 Gross Zsigmond-mauzóleum 1908 után 70px 06Hoffmann-mauzóleum Schmidt-műhely 1903 után 70px 14Weiss Manfréd-mauzóleum Kármán Géza Aladár, Ullmann Gyula 1922 k.Felújításra került. Nagy méretű, mauzóleumszerű nyitott síremlék. 21 Neuschloss Simon-mauzóleum Quittner Zsigmond 1894 utánÖsszeomlott mauzóleum. 70px23 Herzog Péter-mauzóleum 1904 előtt 24Latzko Náthán-mauzóleum Quittner Zsigmond 1893 70px 25Friedmann Lajos-mauzóleum 1907 után 70px 28Bródy Zsigmond-mauzóleum Quittner Zsigmond 1893 70px 31Auspitz Mór-mauzóleum 1892 után
Jegyzetek
Források Tóth Vilmos: „Nemzeti nagylétünk nagy temetője”. A Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető adattára, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2018
További információk Tóth Vilmos: A Salgótarjáni utcai zsidó temető, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2014, Fullér Andrea: Egyiptizáló síremlékek a budapesti zsidó temetőkben a 19–20. század fordulóján (szerk.) Dr. Fogarasi Katalin – Haraszti György: Zsidó síremlékek Budapesten, Nemzeti Kegyeleti Bizottság, Budapest, 2004, Az örökkévalóság háza. Ismeretterjesztő magazin a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temetőről, Nemzeti Kegyeleti Bizottság, Budapest, 2017 Csáki Tamás: A Salgótarjáni utcai temető – a pesti zsidó közösség sírkertje, 1874–1890 In: Urbs – Magyar Várostörténeti Évkönyv 12., Budapest, 2017
Kapcsolódó szócikkek A Fiumei úti sírkert mauzóleumai Magyarországi mauzóleumok listája Budapesti funerális építészet
Mauzóleumai Kategória:Magyarországi mauzóleumok Kategória:Budapesti építészeti topográfiák