Domenico Tedesco (Rossano, 1985. szeptember 12. –) német-olasz labdarúgóedző, korábbi labdarúgó.

Pályafutása Fiatalon Az olaszországi Rossano városában született. Szüleivel kétéves korában Németországba költöztek a Baden-Württemberg tartományban található Esslingenbe, így a kettős állampolgár lett. Megyei szintnél feljebb sosem lépett pályára a ASV Aichwald csapatánál, de 2008-ig ifjúsági edzőként is dolgozott a klubnál.Die Rückkehr zum VfB Stuttgart Osztályelsőként végzett a Német labdarúgó-szövetség edzőképző iskolájának azon évfolyamában, melyben Julian Nagelsmann és Alexander Nouri is sikeres vizsgát tett.Der Einser-Schüler, der Aue retten soll A Mercedesnél dolgozott mielőtt a VfB Stuttgart U17-es csapatának ifjúsági edzője lett. 2015-ben a TSG Hoffenheim utánpótlás részlegéhez csatlakozott, ahol másfél évet eltöltve kapta meg első felnőtt csapatát.

Edzőként 2017. március 8-án nevezték ki a másodosztályú Erzgebirge Aue csapat élére.Fix! Tedesco neuer Trainer in Aue Tizenegy bajnoki mérkőzésen irányította a klubot és hatszor nyertek, ami elegendő pontot jelentett, hogy bennmaradjanak.

A 2017–18-as szezontól a Schalke 04 vezetőedzőjének nevezték ki, két évre írt alá. Az első szezonban a Bayern München mögött második helyen zárták a bajnokságot. A következő idényben már az UEFA-bajnokok ligája miatti kettős terhelés, a keret meggyengülése és a klub pénzügyi gondjai érintették az eredményességet, a Manchester City elleni vereséget követően menesztették.

2019. október 14-én az orosz Szpartak Moszkva edzőjének nevezték ki 2021 nyaráig."Eine große Geschichte": Tedesco bei Spartak Moskau vorgestellt A klub első német edzője lett.Spartak Moskau: Domenico Tedesco und Andreas Hinkel heuern in Russland an Kinevezésekor 12 fordulót követően 14 ponttal a 9. helyen volt a klub. A szezont a 7. helyen fejezték be.Tedesco verlässt Spartak Moskau zum Saisonende 2020 decemberében bejelentette, hogy nem újítja meg a lejáró szerződését.Tedesco emotional verabschiedet Utolsó idényében ezüstérmesként zárt a csapattal.Ex-Schalke-Coach: Tedesco erlebt in Moskau Abschied mit Sprechchören

2021. december 9-én vette át az RB Leipzig irányítását az amerikai Jesse Marsch-tól.DOMENICO TEDESCO WIRD AB SOFORT NEUER CHEFTRAINER BEI RB LEIPZIGRB Leipzig: bejelentették az új vezetőedzőt – hivatalos A 2021–2022-es Európa-liga elődöntőjében búcsúztatta csapatát 3–2-vel a skót Rangers. Május 21-én az SC Freiburg ellen megnyerte a klub első trófeáját, miután a német kupa döntőjében tizenegyesekkel nyertek. 2022. szeptember 7-én menesztették, miután az Eintracht Frankfurt ellen 4–0-ra, majd a Sahtar Doneck ellen 4–1-re kaptak ki.Bundesliga: már nem Domenico Tedesco a Leipzig vezetőedzője – hivatalos

2023. február 8-án a belga válogatott szövetségi kapitányának nevezték ki. Március 24-én debütált Svédország ellen 3–0-ra megnyert idegenbeli találkozón, majd Németország ellen 3–2-re győztek, ami a belgák első győzelme volt a németek ellen 1954 óta. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőjében veretlenül jutottak tovább. Az Európa-bajnokságon a nyolcaddöntőben Franciaország ellen estek ki. 2025. január 17-én a Belga Királyi Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy a torna utáni felülvizsgálatot követően felmentették tisztségéből.

2025. szeptember 9-én a török Fenerbahçe kétéves szerződést kötött vele. Öt nappal később debütált a kispadon, ahol 1–0-ra nyertek a Trabzonspor ellen. 2026. január 10-én megszerezte első trófeáját a Fenerbahçéval, miután 2–0-ra legyőzték a Galatasarayt a szuperkupában. Áprilisban menesztették, miután nem sikerült a bajnokságot megnyerniük. 2026. június 2-án az olasz Bologna menedzsere lett. Szeptember 16-án, miután négy mérkőzésen mindössze egy pontot gyűjtött a klub, menesztették, és helyére Raffaele Palladino került.Domani presentazione ufficiale di Raffaele Palladino

Magánélete Testvére Umberto Tedesco is kisebb csapatokban lépett pályára. Der geniale Dompteur von Schalke 04, spiegel.de, 7. April 2018, abgerufen am 8. Dezember 2021. Főiskolai diplomát szerzett gazdasági mérnöki szakon, majd az innovatív menedzsment mesterképzést is elvégezte, valamint öt nyelven folyékonyan beszél.Giovane e italo-Tedesco: è Domenico, nuovo allenatore dello Schalke 04 Nős, van egy lánya.

Edzői statisztika 2026. szeptember 13-án lett frissítve. CsapatNemzet–tól–igMérlegMGYDVGyőzelem %Erzgebirge Aue2017. március 8.2017. június 9.Schalke 042017. június 9.2019. március 14.Szpartak Moszkva2019. október 14.2021. május 24.RB Leipzig2021. december 9.2022. szeptember 7.Belgium2023. február 8.2025. január 17.Fenerbahçe2025. szeptember 9.2026. április 27.Bologna2026. június 10.2026. szeptember 16. Összesen2511245770

Sikerei, díjai Klub RB Leipzig Német kupa: 2021–22

Fenerbahçe Török szuperkupa: 2025

Egyéni Orosz Premier League – Hónap edzője: 2020 augusztus, 2020 szeptemberNächste Auszeichnung für Ex-Schalker-Trainer Tedesco

Jegyzetek

Források Domenico Tedesco adatlapja a Transfermarkt oldalon

Kategória:Olasz származású németek Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Olasz labdarúgóedzők Kategória:Az FC Schalke 04 vezetőedzői Kategória:Az RB Leipzig vezetőedzői Kategória:A Bologna vezetőedzői Kategória:A Bundesliga edzői Kategória:Élő személyek