A Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézet (hivatalos nevén: International Institute for Applied Systems Analysis, rövidítve: IIASA; magyarul a beszélt nyelvben: jasa vagy jáza) az 1969-ben kezdődő, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között fennálló geopolitikai feszültségek csökkenésének egyik eredményeként, az 1972. október 4-én aláírt szerződés alapján, ausztriai székhellyel jött létre, és 50 éve a Bécshez közeli Laxenburgban működik. Az osztrák kormány a Habsburgok nyári kastélyát bocsátotta az intézet rendelkezésére. Az alapító országok az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió mellett Bulgária, Csehszlovákia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Lengyelország, Olaszország, valamint az akkor még két Németország (NDK és NSZK) voltak. Az intézetben átlagban 50 országból több mint 400 kutató dolgozik, de jelentős a munkákat támogató volt munkatársak köre is, ami meghaladja a 4000 főt, a világ minden tájáról.
A magyar tagság Magyarország – bár meghívást kapotthttps://previous.iiasa.ac.at/web/home/about/whatisiiasa/history/Founding.dotm – nem vett részt az alapításban, csak 1974-ben csatlakozott,Magyar Nemzet 1974. november 29. p. 3. majd alapvetően az elhúzódó tagdíjfizetési nehézségek miatt tagsága 2007-ben megszűnt. A magyar kapcsolatokat a belépést követően az Országos Tervhivatal, majd az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, és végül a Magyar Tudományos Akadémia koordinálta egy tárcaközi bizottság (Magyar Alkalmazott Rendszerelemzési Bizottság – MAREB) mint tagszervezet felügyelete alatt.
A kezdetek Az intézetet a kezdetekben – az enyhülés szellemét tükröző megoldásként – amerikai–szovjet páros irányította, amelyben az operatív vezetést amerikai igazgató, a koncepcionális kérdésekben döntő Tanácsot (Council) szovjet elnök irányította. Az első tisztségviselők Howard Raiffa (Harvard Egyetem) és Jermen Gvishiani (a Szovjet Tudományos Akadémia tagja) voltak. Gvishiani egyben szovjet részről az előkészítés tárgyalója, majd az alapító okirat aláírója is volt.
Az intézet munkáját 1973-ban tervezési konferenciák készítették elő. Egyes területek előkészítő munkáiban, mint a számítógépes rendszerekSándori Mihály (MTA KFKI) Proceedings of IIASA Planning Conference on Computer Systems, September 24-27, 1973. PC-73-07 http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/47/ a matematikai alkalmazásokDancs István (OT) Proceedings of IIASA Planning Conference on Optimization and Control of Complex Dynamic Systems, October 3-5,1973. PC-73-009 http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/45/ ipari rendszerek és automatizálásHatvany József (MTA SZTAKI) Proceedings of IIASA Planning Conference on Automated Control of Industrial Systems, 1-3 October 1973. PC-73-08 http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/46/ nagy szervezetek tervezése és irányítása Kiss István (MTA KFKI) Proceedings of IIASA Planning Conference on Design and Management of Large Organizations, July 4-6, 1973. PC-72-02 http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/52/ erőforrásokkal történő gazdálkodásRabár Ferenc (KSH Infelor) Proceedings of IIASA Planning Conference on Water Resources, June 12-14, 1973 PC-73-01 http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/53/
már voltak magyar résztvevők.
1973-ban az első két magyar kutató Rabár Ferenc (későbbi pénzügyminiszter) és Kiss István (későbbi tagszervezeti főtitkár) volt az intézetben.Magyar Nemzet, 1974. január 6. 9. o. A kutatók korabeli beszámolója szerintKiss István, Rabár Ferenc: Új nemzetközi Kutatóközpont (A Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézetről), Szigma, 1974. 7. szám 125. o. a vízgazdálkodás tervezett kutatási témái között esettanulmányként szerepelt a Tisza folyó is, mint amelyik számos tagországon keresztül folyva közös érdeklődés témája is lehetett volna. Tekintve azonban, hogy „a folyóvölgy földrajzi határai a politikai határokkal nem esnek egybe”, és így a döntések feszültségekkel terheltek, a Tisza kiesett a lehetséges mintafolyók köréből.Később azonban több tanulmány is foglalkozott a folyóvölggyel, amelyek közül az első az Országos Vízügyi Főigazgatósággal való együttműködés keretében készült. Keeney, R.L., Wood, E.F., David, L., & Csontos, K. (1976). Evaluating Tisza River Basin Development Plans Using Multiattribute Utility Theory. IIASA Collaborative Paper. IIASA, Laxenburg, Austria: CP-76-003 http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/590/
Az első két nagy projekt az energia,Häfele, W., Anderer, J., McDonald, A., & Nakicenovic, N. (1981). Energy in a Finite World: Paths to a Sustainable Future (Volume 1). Cambridge, MA: Ballinger. illetve a mezőgazdaság helyzetével, fejlesztési lehetőségeivel foglalkozott. Az utóbbi, Food and Agriculture témának Rabár Ferenc személyében magyar projektvezetője volt.Parikh, K.S. & Rabar, F.: Food for All in a Sustainable World: The IIASA Food and Agriculture Program. IIASA Status Report. IIASA, Laxenburg, Austria: SR-81-002 http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/1589/
Az élelmiszer és mezőgazdaság projektben a magyar vonalat elsősorban Csáki Csaba (későbbi Közgazdaságtudományi Egyetemi rektor) vitte tovább tervgazdasági és magyar jellegzetességekre koncentrálva. Csaki, C., Jonas, A., & Meszaros, S. (1978). Modelling of Centrally Planned Food and Agriculture Systems: A Framework for a National Policy Model for the Hungarian Food and Agriculture Sector. IIASA Research Memorandum. IIASA, Laxenburg, Austria: RM-78-011 http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/986/Csaki, C. (1978). First Version of the Hungarian Agricultural Model (HAM-1). IIASA Research Memorandum. IIASA, Laxenburg, Austria: RM-78-038 http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/959/
A Közgazdaságtudományi Egyetemről Zalai Ernő Széchenyi-díjas egyetemi tanár is folytatott kutatásokat az intézetben.
Az intézet a kezdetektől fogva kiemelt figyelmet szentelt a globális problémáknak, mint például az említett energiatermelés és felhasználás véges volta. Ugyanakkor már 1975-ben feltette a kérdést, hogy tudjuk-e ellenőrizni a termelés növekedésével együtt járó széndioxid-kibocsátás hatását és mértékét?Nordhaus, W.D. (1975). Can We http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/8622/ Control Carbon Dioxide? IIASA Working Paper. IIASA, Laxenburg, Austria: WP-75-063 http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/365/ 1978-ban pedig már egy átfogó, a klímaváltozástól a társadalmi kérdésekig terjedő összefüggést tárgyaló könyvben tette közzé kutatási eredményeit,Williams, J.: Carb http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/8622/ on Dio http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/8622/ http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/8622/ xide, Climate and Society: Proceedings of an IIASA Workshop, Febru http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/8622/ ary 21-24, 1978. Oxford: Pergamon Press. http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/821/ majd az alkalmazkodó környezetgazdálkodás irányítását kínáló könyvét.Holling, C.S.: Adaptive Environmental Assessment and Management. John Wiley & Sons. http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/823/ Az intézet kutatói a kezdetek óta vezető szerepet töltöttek be az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) munkájában. Több mint 40 fő dolgozott az IPCC második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik értékelő jelentésének kidolgozásában. Ezek ma Földünk éghajlatváltozásának helyzetéről a tudományosan legfejlettebb, legátfogóbb és legszigorúbb elemzései. E munkák eredményeként az intézet kutatói megosztott Nobel-békedíjat kaptak.
Az intézet az energia, az élelmezés, a környezet és klíma kérdései mellett foglalkozott a népesedésiLutz, W., Sanderson, W.C., & Scherbov, S.: The coming acceleration of global population ageing. Nature 451 (7179) 716-719. http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/8622/ és azon belül az elöregedés (ageing) problémájával is.Lutz, W., Sanderson, W.C., & Scherbov, S. : The coming acceleration of global population ageing. Nature 451 (7179) 716-719. http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/8622/ Ez a cikk a globális öregedésről szóló egyik legtöbbet idézett cikké vált.
Az öregedés mellett az utánpótlás is kiemelt hangsúlyt kapott az intézetben azzal, hogy 1977. évi kezdettel elindult a fiatal tudósok nyári programja (Young Scientists Summer Programme – YSSP). Azóta a programban már több, mint kétezer kutató vett részt, akik közül sokan kutatásvezetők, egyetemi tanárok lettek. Magyar részről az elsők között vett részt a programban Paprika Zita, aki – később – a Közgazdaságtudományi Egyetem dékánja (2014-2020) és a Döntéselmélet tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. Ebben a programban vett részt Bozó László meteorológus is, aki később négy éven át az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke volt, ma tanácsadója, egyetemi tanár és az MTA rendes tagja.
bélyegkép|Világmodellek vizsgálata – angol és magyar változat Az intézet folyamatosan figyelemmel kísérte a világban végbemenő, egymással összefüggő változásokat úgynevezett világmodellek keretében vizsgáló kutatásokat. Keretet adott a különböző világmodellek összehasonlító vizsgálatához is, és megállapította, hogy valójában „sötétben tapogatóznak” komplex világunk jövőjének elemzői, illetve döntéselőkészítői.Meadows, D., Richardson, J., & Bruckmann, G.: Groping in the Dark: The First Decade of Global Modelling. Chichester, UK: John Wiley & Sons. https://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/1829/ Az összehasonlító vizsgálatot tartalmazó könyv magyarul is megjelent. Meadows - Richardson – Bruckmann: Sötétben tapogatózva - a világmodellezés első évtizede, KJK-Gondolat, Budapest, 1986.
A változások követésére és a világról alkotott (tér)kép újszerű gazdagítására az intézet 2013-ban kialakított egy wikifelületet, a Geo-Wikit.Earth Observation & Citizen Science, „The Geo-Wiki was established in 2009 in the today’s Novel Data Ecosystems for Sustainability research group (NODES), located within the Advancing Systems Analysis Program (ASA) at the International Institute for Applied Systems Analysis (IIASA) in Laxenburg, Austria.” https://www.geo-wiki.org/pages/about A Geo-Wiki egy olyan platform, amelyen a polgárok és szakértők bevonásával a környezeti és társadalmi-gazdasági megfigyeléseket lehet megosztani. A Geo-Wiki közösségi finanszírozású (crowdsourcing), ahol a finanszírozás csak átvitt értelemben használt, hiszen itt egyéni, azaz a résztvevők saját erőforrásainak (mobilkészülék és a hozzátartozó előfizetés, a megfigyelés adatának feltöltésére használt idő stb.) használatáról, természetbeni hozzájárulásról van szó. A Geo-Wiki Project tehát önkéntesek globális hálózata, akik segíteni kívánnak a globális felszínborítási térképek minőségének javításában.
Az intézet gondot fordított a rendszerelemzés módszertani megoldásainak fejlesztésére, újragondolására,Tomlinson, R. & Kiss, I (eds).: Rethinking the Process of Operational Research & Systems Analysis. Oxford: Pergamon Press, 1984. a matematikai modellek finomításának kérdéseire is. Ehhez egy-egy szakmai terület kiválóságát hívta meg kutatóként. Így dolgozott már 1973-ban az intézetben George Dantzig, a lineáris programozás egyik úttörője, a szimplex módszer megalkotója. Hasonló módon a döntéselemzés egyik úttörője volt az intézet első igazgatója. Munkája volt az egyik első, az intézet gondozásában megjelent könyv, amely az egymásnak ellentmondó célok mellett hozható döntésekkel foglalkozottBell, D.E., Keeney, R.L., & Raiffa, H.: Conflicting Objectives in Decisions. John Wiley & Sons. http://pure.iiasa.ac.at/id/eprint/690/ (lásd például a PrOACT-módszert).
Jelentős hozzájárulást jelentett a rendszerelemzés módszertanának fejlődéséhez az intézet kétkötetes kézikönyve,H.J. Miser and E.S. Quade (eds): Handbook of Systems Analysis Volume 1 and Volume 2, North-Holland, 1985. amelynek első kötete magyarul is megjelent.Miser, Quade (Szerk): A rendszerelemzés kézikönyve, OMFB REI -Statisztikai Kiadó, Budapest, 1985.
Egy közjáték