A Black Panther: The Album a Fekete Párduc című Marvel Studios-film filmzenéje. Az album Ludwig Göransson által szerzett darabokból és Kendrick Lamar által előadott dalokból áll össze. Göransson volt a zeneszerző Ryan Coogler rendező összes korábbi filmjében is, míg Lamar és Coogler a film készítésének folyamata alatt egyeztek meg a közreműködésben.
Miután elolvasta a film forgatókönyvét, Göransson elutazott Afrikába, hogy kutatásokat végezzen az afrikai zenével kapcsolatban. Együtt turnézott Baaba Maal szenegáli zenésszel és felvette több koncertjét is. Maal végül szerepelt az albumon is. Ezeket az afrikai elemeket használta fel klasszikus zenéjében Göransson. A brit Abbey Road Studios-ban vették fel a zenekart és egy xhosza nyelvű kórust.
Azzal a céllal, hogy a film összes fontos témájáról tudjon beszélni, Lamar úgy döntött, hogy létrehoz egy teljes filmzenei albumot, a Coogler által kért néhány dal helyett. A film már bejelentett kiadási dátuma miatt Lamarnak kevesebb ideje volt dolgozni az albumon, mint amennyit szeretett volna. Turnézás közben kezdett neki az albumnak, Sounwave producer segítségével, mielőtt befejezte volna a dalokat több előadó segítségével. Coogler szerint az album sokkal inkább Lamar saját művészi darabja lett, mint csak a film zenéje.
Lamar albumát Black Panther: The Album címen adta ki az Interscope Records 2018. február 9-én és a Billboard 200 lista első helyén debütált. Zenekritikusok általában méltatták, kiemelve a témáit, de megjegyezték, hogy gyengébb, mint saját albumai. Göransson filmzenéjét Black Panther (Original Score) címen jelentette meg a Hollywood Records egy héttel később. Kritikusok kiemelték és méltatták autentikus afrikai hangzását, de többek szerint is túl hosszú volt. A Grammy-gálán és az Oscar-díjátadón is elnyerte a Legjobb eredeti filmzene díjat, míg Lamar King’s Dead dala szintén Grammy-díjas lett.
Háttér Ryan Coogler 2016 januárjában írt alá, mint a Fekete Párduc rendezője a Marvel Studios filmstúdióval és ragaszkodott hozzá, hogy korábbi filmjein dolgozó embereket szerződtessen a film elkészítésére, a Marvel megszokott stábja helyett. Ezek közé tartozott Ludwig Göransson zeneszerző, aki a Dél-kaliforniai Egyetemen kezdett el Cooglerrel dolgozni első filmjein, mint a Fruitvale Station és a Creed: Apollo fia.
Coogler Kendrick Lamar és Anthony Tiffith, a Top Dawg Entertainment zenészeivel is találkozott, hogy megegyezzen velük a filmben való részvételükben. Coogler azt szerette volna, hogy a Fekete Párduc dalai között szerepeljenek Lamar munkái is, amely ötletet a Marvel Studios is támogatott. Coogler a Damn album megjelenése után lépett kapcsolatba a rapperrel, megmutatva neki a film részleteit. Lamarnak és Sounwave producernek is nagyon tetszett a film nyitójelenete és a film üzenete. Azt akarták, hogy a munkájuk érzelmileg a film szintjére tudjon emelkedni, de úgy érezték, hogy erre néhány dal nem elég, inkább készítenének egy teljes albumot. Az ő albumukon szerepelnek dalok, amelyek helyet kaptak a filmben és olyanok is, amelyeket az inspirált.
Díjak és jelölések Év Díjátadó Kategória Díjazott Eredmény For.2018 Billboard Music Awards Legjobb filmzenei album Black Panther: The Album BET Awards Az év albuma Black Panther: The Album Saturn Awards Best Film Music Ludwig Göransson Teen Choice Awards Zene: Közreműködés Pray for Me Zene: R&B/Hiphopdal All the Stars MTV Video Music Awards Legjobb vizuális effektek All the Stars (Loris Paillier, BUF Paris) iHeartRadio Much Music Video Awards Legjobb közreműködés All the Stars Pray for Me American Music Awards Legjobb filmzene Black Panther: The Album World Soundtrack Awards Legjobb filmhez írt eredei dal Fekete Párduc Hollywood Music in Media Awards Eredeti filmzene – Sci-Fi/Fantasy/Horror Ludwig Göransson Eredeti dal – Sci-Fi/Fantasy/HorrorAll the Stars Filmzenei album Black Panther: The Album Kiemelkedő Zene – Film Dave Jordan African American Film Critics Association Legjobb eredeti filmzeneAll the Stars Washington D.C. Area Film Critics Association Awards Filmzene Ludwig Göransson 2019 Houston Film Critics Society Legjobb filmzene Ludwig Göransson Legjobb dal All the Stars Online Film Critics Society Legjobb filmzene Ludwig Göransson Satellite Awards Legjobb eredeti dal All the Stars Golden Globe Legjobb eredeti filmzene Ludwig Göransson Legjobb eredeti dal All the Stars Critics’ Choice Movie Awards Legjobb dal All the Stars Legjobb filmzene Ludwig Göransson Art Directors Guild Reklám és videóklip All the Stars (Ethan Tobman) Black Reel Awards Kiemelkedő eredeti dal All the Stars Pray for Me Kiemelkedő filmzene Ludwig Göransson Grammy-díj Az év albuma Black Panther: The Album Az év felvétele All the Stars Az év dala Legjobb rapteljesítmény King’s Dead Legjobb rap/ének teljesítmény All the Stars Legjobb rapdal King’s Dead Legjobb eredeti filmzene Black Panther: The Score Legjobb vizuális médiához szerzett dal All the Stars Guild of Music Supervisors Awards Legjobb filmhez készített dal/felvétel Legjobb zene 25 millió dollárnál drágább filmben Dave Jordan International Film Music Critics Association Az év zeneszerzője Ludwig Göransson Az év filmzenéje Legjobb eredeti filmezen – Fantasy/Science Fiction/Horror Oscar-díj Legjobb eredeti dal All the Stars Legjobb eredeti filmzene Ludwig Göransson Juno Awards Az év kislemeze Pray for Me NAACP Image Awards Kiemelkedő duó, csoport vagy közreműködés All the Stars Kiemelkedő filmzene/válogatásBlack Panther: The Album
Számlista
Black Panther: The Album
További előadók és feldolgozott dalok Összes dal: Kendrick Lamar Redemption: Mampintsha. Big Shot: New Freezer, eredetileg: Rich the Kid és Kendrick Lamar.
Black Panther (Original Score) Digitális kiadás
Hanglemezkiadás
Közreműködő előadók
Black Panther: The Album Zenészek
Ezinma – vonós hangszerelés (1, 2) Sounwave – vonós hangszerelés (1, 2) Bēkon – további vonósok (6, 12) Rascal – eredeti hangminta (6)
Knukuth – eredeti hangminta (6) James Blake – további billentyűk (8) Rob Gueringer – további basszus és gitár (12)
Utómunka
Matt Schaeffer – felvételek (1–9, 11, 13), keverés (1–10) Sam Ricci – felvételek (2) James Hunt – felvételek (3) Ruff Nkosi – felvételek (Saudi, 3; Sjava, 12) Nolan Presley – felvételek (2 Chainz, 3) Michael Law Thomas – felvételek (Vince Staples, 5) LMNZ – felvételek (Yugen Blakrok, 5) Max Perry – felvételek (SOB X RBE, 7) Joshua Smith – felvételek (James Blake, 8) Nevin J. Thomas – felvételek (Anderson Paak, 8) Eric Manco – felvételek (Future, 9) Baby Keem – felvételek (10) Zacari – felvételek (10) Mandla Maphumulo – felvételek (Babes Wodumo, 11) DaveO – felvételek (Mozzy, 12)
Mark Lowe Jr. – felvételek (Reason, 12) Jimmy Cash – felvételek (Travis Scott, 13) Beatriz Artola – felvételek (Kendrick Lamar, 14) Shin Kamiyama – felvételek (The Weeknd, 14) Mike Sonier – felvételek (The Weeknd, 14) Doc McKinney – felvételek (Samrawit Hailu, 14) Barry McCready – asszisztens hangmérnök (14) Derek Ali – keverés (11, 13) Jaycen Joshua – keverés (14) Cyrus Taghipour – keverési asszisztens (11, 13) David Nakaji – keverési asszisztens (14) Mike Bozzi – master (összes) Mike Dean – master (13) Chris Athens – master (14)
Slágerlisták
Black Panther: The Album
Heti slágerlisták Slágerlista (2018)LegmagasabbpozícióAusztrál albumlista (ARIA)2Belga albumlista (Ultratop Flanders)8Belga albumlista (Ultratop Wallonia)35Brit válogatásalbumlista (OCC)9Dán albumlista (Hitlisten)1Finn albumlista (Suomen virallinen lista)2Francia albumlista (SNEP)18Holland albumlista (Album Top 100)2Kanadai albumlista (Billboard)1Német albumlista (Offizielle Top 100)12Norvég albumlista (VG-lista)1Olasz válogatásalbumlista (FIMI)4Osztrák albumlista (Ö3 Austria)13Svájci albumlista (Schweizer Hitparade)7US Billboard 2001US Top R&B/Hip-Hop Albums (Billboard)1US Soundtrack Albums (Billboard)1Új-zélandi albumlista (RMNZ)2
Év végi slágerlisták ÉvSlágerlistaPozíció2018Ausztrál albumlista (ARIA)20Belga albumlista (Ultratop Flanders)53Belga albumlista (Ultratop Wallonia)196Dán albumlista (Hitlisten)26Észt albumlista (IFPI)11Francia albumlista (SNEP)100Holland albumlista (Album Top 100)55Izlandi albumlista (Plötutíóindi)30Kanadai albumlista (Billboard)11US Billboard 20012US Top R&B/Hip-Hop Albums (Billboard)8US Soundtrack Albums (Billboard)2Új-zélandi albumlista (RMNZ)112019US Billboard 200184US Soundtrack Albums (Billboard)62020US Soundtrack Albums (Billboard)142021US Soundtrack Albums (Billboard)11
Évtized végi slágerlisták Slágerlista (2010–2019)PozícióUS Billboard 20093
Black Panther (Original Score) Slágerlista (2018)Legmagasabb pozícióBelga albumlista (Ultratop Flanders)193US Billboard 20064US World Albums (Billboard)1
Minősítések +A Black Panther: The Album minősítéseiRégióMinősítésPéldányszám (ARIA)keretnélküli|23x23pxAranylemez35 000 (IFPI Danmark)keretnélküli|23x23pxAranylemez10 000 (SNEP)keretnélküli|23x23pxAranylemez50 000 (RMNZ)keretnélküli|23x23pxPlatinalemez15 000 (RIAS)keretnélküli|23x23pxAranylemez5 000 Egyesült Államok (RIAA)keretnélküli|23x23pxPlatinalemez1 000 000
Jegyzetek
Kategória:2018 nagylemezei Kategória:Filmzenei albumok Kategória:Kendrick Lamar-albumok Kategória:Koncepcióalbumok Kategória:Grammy-díjas albumok Kategória:A Billboard 200 lista első helyezettjei