John Gibbon amerikai hivatásos tiszt. A West Point Katonai Akadémián tanult, majd diploma után részt vett Mexikó katonai megszállásában, mely a mexikói–amerikai háborúban való győzelmet követte. Részt vett a szeminol indiánok deportálásában, A West Point Katonai akadémia tüzérségi segédoktatója volt, majd terjedelmes tüzérségi szakkönyvet jelentett meg 1855-ben. Megházasodott a marylandi illetőségű Frances North Moale-lal és négy gyermeke született tőle. Részt vett Utah megszállásában, majd hosszadalmas úton visszatért a polgárháború kitörésekor. Harcolt az amerikai polgárháborúban és az önkéntes hadsereg vezérőrnagyi rangjáig, hadtestparancsnoki beosztásig emelkedett. Ezután harcolt az indián háborúkban. Hosszú és sikeres tábori szolgálat után 1884-től kezdve különböző adminisztratív feladatkörökbe kényszerítette a kora. Szabad idejében többek között a polgárháborús hagyományokat ápoló szervezetek tagja volt. Írásaival segítette a kormányzatot indiánpolitikája alakításában és tüzérségi kézikönyvet írt a West Point katonai akadémia kadétjai számára.

Ifjúsága és West Pointi tanulmányai Gibbon a philadelphiai Holmesburgben született, Pennsylvania államban, Dr. John Heysham Gibbons és Catharine Lardner Gibbons negyedik gyermekeként. 11 éves korában a család az Észak-Karolina állambeli Charlotte-ba költözött, miután apja az Egyesült Államok helyi öntödéjének fő fémvizsgálója lett.

Fiatalon, mindössze tizenöt éves korában, 1842-ben felvételt nyert a West Point katonai akadémiájára. Az első évfolyamot magatartási problémák miatt ismételnie kellett. Gibbon azon a kérdésen bukott meg, hogy az Amerikai Egyesült Államok mikor nyerte el függetlenségét. 1847-ben sikeresen elvégezte az akadémiát, Ambrose E. Burnside-dal és A. P. Hillel, Romeyn B. Ayresszel, Charles Griffinnel és Thomas H. Neillel, Henry Heth-szel azonos évben, akik a polgárháborúban tábornoki rangig emelkedtek. Tanulmányi eredménye a huszadik volt az évfolyamban, ez az osztály középső részébe helyezte, ami a tüzérség címzetes hadnagyi rangjához volt elegendő.

Mexikó megszállása, Texas és a deportálás A 3. tüzérezredben kapott szolgálati helyet és harcolt a mexikói–amerikai háború, noha hadműveletben nem vett részt, csak Mexikóváros megszállásában. Eközben 1847. szeptember 13-én előléptették a tényleges hadnagyi rangra és a 4. US tüzérezredben kapott beosztást. Ezután Virginiában, a Virginiai-félsziget csücskén épült Fort Monroe erődjében teljesített szolgálat után a következő két évre Floridába küldték a Második szeminol háborúba. Az állam déli részén Fort Brooke-ban jelentkezett szolgálatra, ahol a szeminol indiánok és a telepesek közötti békét próbálta megőrizni. Eközben találkozott először későbbi parancsnokával, George G. Meade-del, akit úgy írt le, mint „egy vékony ember, baltaszerű arccal.” John C. Casey százados mély benyomást tett Gibbon hadnagyra az indiánok iránt tanusított barátságos és emberi hozzáállásával. Gibbon később azt írta a mentorának tekintett Casey-ről: „Soha nem tévesztette meg őket, nem hazudozott és nem tett olyan ígéreteket, amit ne lett volna képes megtartani, ha rajta áll.”

Florida után 1850-ben áthelyezték Texasba, a Ringgold Barracks helyőrségébe, majd Fort Brownba. 1850. szeptember 12-én előléptették főhadnaggyá. 1852-ben eltávozásra hazautazhatott, majd ennek végeztével hadbírósági szolgálatot látott el 1853-ig. 1853. május 20-tól több mint egy évig, 1854. augusztus 9-ig a szeminol indiánok Floridából a Mississippitől nyugatra való kitelepítésén dolgozott.

Újra a West Pointon, tüzérségi kézikönyv, házasodás thumb|350px|right|Csőfélkocsit és lőszerszekrényt ábrázló illusztráció az Artillerist's Manual 2. kiadásából.

1854-től három éven át a West Point Katonai Akadémia tüzérségi segédoktatója volt, és Fitz John Portert váltotta fel ebben a beosztásban. Ez idő alatt ismerkedett meg a baltimore-i illetőségű Francis North Moale kisasszonnyal, az agg Samuel Moale ezredes 25 éves lányával. Az ezredes még az 1812-es brit-amerikai háborúban szolgált a tüzérség kapitányaként és részt vett Baltimore védelmében, majd leszerelése után jogi karriert futott be. John protestáns vallásban nevelődött, míg a Moale család római katolikus volt ezért a fiatalok szerelme ellenére az öreg ezredes vehemensen ellenezte házasságukat. Az ellenállás csak akkor tört meg, mikor John hajlandó lett a Moale-ok egyházkerületének illetékes lelkiatyját felkérni az esküvő katolikus szertartásához.

1855. október 16-án John és Frances egybekeltek. Az esküvő után John magával vitte feleségét New Yorkba a West Pointra. Személyesen Fannie-nek becézte feleségét, míg leveleiben Dear mama-nak és Darling mama-nak (kb. Kedves anyus) szólította. Négy gyermekük született, Frances Moale Gibbon 1856-ban, Catharine "Katy" Lardner Gibbon 1858-ban, John Gibbon, Jr. (aki kétéves korában meghalt) 1861-ben és John S. Gibbon 1864-ben.

1856. szeptember 16-án Gibbont kinevezték az iskola szállásmesterének. 1857-től fogva a hátultöltős lőfegyvereket tesztelő bizottság tagja volt. 1859-ig hivatalosan betegszabadságra ment, valójában ez idő alatt tudományos igényességgel megírt tüzérségi kézikönyvét, az Artillerist's Manualt állította össze diákjegyzeteinek kibővítésével. A könyv nem taktikai szemléletű, hanem például az első fejezet a puskaporról szól, majdnem 40 oldalon keresztül. Ezután tárgyalja a használt lövegek típusait, a lövedékeket, a tűzvezetés elméletét és gyakorlatát, a gyutacstípusokat, a tüzérségi segédeszközöket, a tábori tüzérség és az ostromtüzérség mibenlétét. Külön fejezetet szentel a megfelelő tüzérségi igáslovak kiválasztásának és képi szemléltetésének. Gibbon 1859-ben publikálta tüzérségi kézikönyvet a D. Van Nostrand kiadó segítségével. Az első kiadást gyorsan követte egy második és a hadügyminisztérium több száz darabot rendelt a témát kimerítő műből. A könyv eljutott a The New York Herald újságjához, amely úgy vélekedett, a könyv értékes és fontos hozzájárulás az ország hadtudományához. A közelgő polgárháborúban mindkét oldal katonai oktatása részben erre a tankönyvre alapult.

1859. november 12-én Gibbont kinevezték a 4. US tüzérezred századosának és visszatért egységéhez tapasztalatot szerezni ebben a beosztásban. 1860-ban Utah Territóriumra vezényelték a 4. US tüzérezred B ütegéhez. Itt érte a polgárháború kitörése 1861. április 12-én. Családja Észak-Karolinában maradt ágán számos tagja birtokolt rabszolgákat és három bátyja, két sógora és unokatestvére belépett a Konföderáció hadseregébe, J. Johnston Pettigrew unokatestvére dandártábornoki rangig emelkedett a Konföderáció oldalán. Gibbon az unió oldalát választotta. A háború folyamán John Gibbonnak megszűnt a kapcsolata észak-karolinai családjával és nem beszélt, vagy váltott üzenetet a Konföderációs hadseregben szolgáló fivéreivel sem. Egyiküket sem illette rossz szóval déli vonzalmuk miatt, hanem elfogadta döntésüket és saját döntését a lelkiismeretére alapozta. A háború végén felújították a kapcsolatot és ott folytatták, ahol abbahagyták a négyéves szünet előtt.

A polgárháborúban

A háború kitörése után A polgárháború kezdetén Gibbon a 4. US könnyűtüzérség B ütegének századosa volt. Az üteg Camp Floydban állomásozott, Utah államban, ahol a Mormon háború utáni rendet tartotta fönt. Parancsuk szerint a utahi Camp Floyd táborából Fort Leavenworth erődjébe kellett menetelniük, Kansas államba. Az út 1200 mérföldnyi hosszú és több mint két hónapba, összesen 74 napba telt megtenni. 1861. október 7-én érték el az erődöt. 1861. október 29-ére vasúton Washingtonba ért és Irvin McDowell vezérőrnagy hadosztályának tüzérségi parancsnoka lett. Az újonc önkéntesekből a B üteg mellett további három másik üteg személyzetét képezte ki tüzérnek. Gibbonnak volt tanári tapasztalata és tehetsége az önkéntesek oktatásához. A négy üteg hamarosan bizonyított a Potomac hadsereg kötelékében.

Előléptetése sokáig húzódott, mert Gibbonnak nem voltak washingtoni befolyásos barátai. Ezen kívül a hadügyminisztérium rövid kimenetelű háborút vizionált és ezért nem óhajtotta, hogy a tábori tüzérség tisztjei részt vegyenek a harcban. Így az önkéntes hadsereg soraiba való átlépésüket akadályozta, önkénteseket nem irányított hozzájuk és emiatt a tüzérség tisztikara nem növekedett rangjában. Ez csak a hónapok múlásával lett világos Gibbon előtt. A megoldás sok tehetséges tüzérszakember, úgy mint William Hays, Gustavus De Russy, George W. Getty, Charles Griffin és Romeyn B. Ayres számára a gyalogsághoz vagy a lovassághoz való átigazolás lett. Gibbon a gyalogságnál kerese az előmenetelt, amelyhez először idegenkedve közelített és mint a legtöbb hivatásos tiszt nem volt nagy véleménnyel az önkéntesekről sem.

1862. május 2-án Gibbont kinevezték az önkéntes hadsereg gyalogsági dandártábornokának, s ebben a minőségében Rufus King wisconsini dandárját irányította. A dandár a 2., 6. és 7. wisconsini gyalogezredet foglalta magába, és a 19. indianai ezredet. King a III. hadtest 1. hadosztályát irányította, Gibbon pedig a negyedik dandár parancsnoka lett. Gibbon oktatói kvalitását bizonyítja, hogy utólag azt mondta, hogy a dandár önkénteseinek teljesítménye lenyűgözte. Azonnal nekilátott a csapatok gyakorlatoztatásának és a csapatszellem növelése céljából messziről is feltűnő egyenruhát csináltatott katonáinak. Azok idegenkedve fogadták a fehér nadrágokat és fekete Hardee kalapot, melynek jól megkülönböztethető kinézete miatt a dandár a "feketekalapos" becenevet kapta. A katonák ki nem állhatták a fehér nadrágokat és a fővárosban a táborban egy reggel Gibbon arra ébredt, hogy a bosszúszomjas bakák a lovára húzták fel az utált ruhadarabot. Amikor maga az újonc ezredparancsnok sem tudott semmit a gyakorlatokról, saját maga vette kézbe a kiképzés irányítását. Gibbon dicsérte a katonák felfogását, akik két-három ismétlés után felfogták a manőverek jelentőségét és kivitelezését.

Harc a Vasdandár élén

A dandár A III. hadtesttel megjárta Virginia-félszigeti hadjáratot és a Hétnapos hadjáratot egyaránt, de harcot soha nem látott. Az első harci érintkezésre az Észak-Virginiai hadjáratig kellett várni. 1862. augusztus 28-án a Második Bull Run-i csata kezdetén Stonewall Jackson a Centreville felé vonuló uniós oszlopon rajtaütött a Brawner-farm közelében. A rajtaütést nem más vezette, mint a déli oldal talán legfegyelmezettebb és legképzettebb alakulata, az egykor Jackson vezette Stonewall dandár. A déliek meglepetésből támadtak rájuk, hogy az uniós hadsereg figyelmét magára vonja, de aztán rajtuk volt a meglepődés sora, mert az újonc feketekalapos dandár nem hátrált és nem menekült, hanem felvetet a küzdelmet és állta a sarat. A dandár annak ellenére, hogy soha még tűzharcban nem vett részt, visszaverte Jackson támadását és nem lehetett meghátrálásra késztetni. Csak az éjszaka leszállta vetett véget a küzdelemnek.

Pope vezérőrnagy veresége után a hadsereg Washington erődítményei mögé vonult vissza és olyan elégedetlen volt Pope személyiségével és vezetői képességeivel, hogy le kellett váltani. Lincoln elnök 1862. szeptember 4-én ismét George B. McClellan vezérőrnagyot bízta meg, hogy a harcképességet újraszervezze. McClellan hadserege szeptember 7-én elhagyta a fővárost és Lee Frederickben tartózkodó erői ellen vonult. Gibbon dandárja az I. hadtestbe, Joseph Hooker vezérőrnagy parancsnoksága alá került, Abner Doubleday dandártábornok 1. hadosztályának negyedik dandárjaként. A Potomac Hadseregnek először át kellett törnie a South Mountain hegység három hágóján, melyeket a déli erők tartottak ellenőrzés alatt.