Ionel Schein (Bukarest, 1927. február 3. – Párizs, 2004. december 30.) román származású francia építész, várostervező és építészetelméleti írások szerzője. Ionel Schein tevékenysége a kísérleti építészet területén az új anyagok, különösképpen a műanyag, építészetben való felhasználásának lehetőségire, új formavilág kialakítására és a lakó igényei szerint továbbfejleszthető innovatív lakásformák tervezésére irányult.
Életrajzi adatok Család Bukarestben jó módú, művelt zsidó családban született. Édesapja, Moritz Schein textilkereskedő volt. Édesanyja, Sophie Karmitz családja kémiai üzemet működtetett. Ennek köszönhetően a II. világháború kitörése előtt luxuskörülmények közt éltek, és megengedhették maguknak, hogy a háztartást ellátó személyzet mellett külföldi házitanítókat fogadjanak. Biztosítani tudták, hogy a gyerekek nyelvet tanuljanak, és széles látókörű kulturális képzést kapjanak. A megszerzett nyelvtudás tette lehetővé, hogy építészként Schein különböző országokban működő lapok párizsi tudósítója lehetett. Írásai, levelei arról tanúskodnak, hogy kiválóan beszélt angolul, németül, spanyolul, olaszul és franciául a román anyanyelv mellett.
A nemzetközi kapcsolatrendszer a mozgalmas életű rokonságban adottság volt, hiszen a korábbi generációk több országból, például Lengyelországból, Szíriából vándoroltak Romániába. 1946-48-ban az antiszemitizmus és a szovjet megszállás miatt a rokonságnak mintegy negyven tagja menekült Franciaországba.
Romániai évek Az első világháború után Románia területe majdnem kétszeresére nőtt. A sok más nemzetiség jelenléte a román nacionalista sovinizmus és antiszemitizmus erősödését vonta maga után. Az 1929-es gazdasági válság hatására megerősödött, vérmesen idegengyűlölő Vasgárdát 1933-ban hivatalosan feloszlatták, de a valóságban tovább működött és az egyik legerősebb jobboldali szervezet lett Romániában. 1937-ben a faji megkülönböztetés törvényi hátteret is kapott. A zsidókat kizárták a hadseregből és a civil szférából, megtiltva számukra a tulajdonszerzést és bizonyos szakmák gyakorlását. 1938-ban a politikai zűrzavart látva II. Károly felfüggesztette az alkotmányt.
A Molotov–Ribbentrop-paktum a nyilvános megnemtámadási szerződés mellett tartalmazott egy titkos egyezményt, amely a két nagyhatalom érdekszféra-elhatárolását tartalmazta, melyben a Szovjetunió Besszarábiára tartott igényt, ami nagyjából a mai Moldova területének felel meg. 1940-ben a Szovjetunió megtámadta ezt a területet és Bukovina északi részét. Válogatás nélkül lőttek civilekre is. A tengelyhatalmakhoz csatlakozó Románia hasonlóan véres harcokkal visszaszerezte Besszarábiát, de az előrenyomuló szovjet Vörös Hadsereg 1944 augusztusában ismét visszahódította.
1940-ben II. Károly Ion Antonescut nevezte ki miniszterelnöknek, aki azonban maga mögött tudva a Vasgárda és Németország támogatását, követelte a király távozását a trónörökös, Mihály javára, és Horia Simával, a Vasgárda vezetőjével együtt megalakította a Nemzeti Legionárius Kormányt, aminek vezére lett. November 23-án Románia a tengelyhatalmak mellett szállt háborúba. Szigorú zsidók elleni intézkedéseket vezettek be, és iszonyú terror következett. Az elfoglalt területeken élő zsidókat potenciális szovjet kémnek tekintették. Deportálások, pogromok következtek. Mintegy négyszázezer zsidó halt meg Romániában, főleg Besszarábiában, Bukovinában és a Magyarország részét képező Észak-Erdélyben. A magterületen azonban a gazdasági összeomlás elkerülése érdekében Antonescu nem engedélyezte a tömeges deportálásokat. A Schein család gazdasági erejének és kapcsolatainak köszönhetően át tudta vészelni ezt az időszakot, de 1947-ben menekülni kényszerült.
Schein tollából kevés írásos nyoma van ezen időszak borzalmainak. A Romániában és a menekülés során elszenvedett traumákból inkább későbbi politikai állásfoglalásában és aktivitásában talált kiutat.
Menekülés A Schein-Karmitz család és rokonságuk minden vagyonukat hátrahagyva 1946-48 között menekült Párizsba. A család több tagjának menekülését a királyi család segítette. Mivel zsidók nem hagyhatták el Bukarestet, királyi autóban tudtak titokban eljutni először vidéki villájukba. Sinaïa a király által is kedvelt üdülőhely volt. Innen vonaton jutottak el a Fekete-tengerig, ahonnan aztán hajó vitte őket többszöri kikötéssel Marseille-ig. Az édesapa Párizsba érkezésük után a korábbi luxushoz nem fogható, de még mindig nagyon jó anyagi körülményeket tudott biztosítani. Nemzetközi kapcsolatai révén ruházati anyag- és textilkereskedését hamar fel tudta éleszteni. A Schein család első párizsi lakása a rue des Pâtures egyik szép épületében volt a XVI. kerületben.
Az édesanya, Sophie Karmitz testvérének családja is elmenekült. Ionel Schein unokatestvére Marin Karmitz is sikeresen vetette meg a lábát Franciaországban. Filmművészeti akadémiát végzett. Az általa alapított MK2 filmstúdió több, mint nyolcvan filmet forgatott olyan rendezőktől, mint Theo Angelopoulos, Louis Malle, Krzysztof Kieślowski, Abbas Kiarostami, Jean-Luc Godard, Alain Resnais, Paolo és Vittorio Taviani.
Charles Schein polimerkutatásai Legelőször Charles, a fiatalabb fiútestvér érkezett Párizsba, ahol kémia szakra iratkozott be az egyetemen, és Dupon professzor tanítványaként polimerek tanulmányozására specializálódva szerzett diplomát. Ezután a Honeywell cég francia leányvállalatánál kapott kutatói állást, ahol a PVC autóiparban való felhasználásának lehetőségeivel foglalkozott. Az ötvenes évek végén saját céget alapított a Honeywell licence alapján egyes műanyagoknak a gyártására. A Caourep cég a 60-as évek konjunktúráját kihasználva a műanyag autóalkatrészek legnagyobb termelője lett a világon. Charles 1990-ben négymillió frankért adta el a vállalatot.
Charles kutatásai és sikerei érthetővé teszik Ionel Schein érdeklődését a műanyag építészeti felhasználásának lehetőségei iránt, és alapos tudását ezen a téren. A család kapcsolatai vegyi cégekkel hasonlóan fontosak voltak az építész terveinek megvalósításához.
A képzés évei Bukaresti Egyetem Ionel Schein építészetet és várostervezést tanult Bukarestben, Párizsban, valamint rövidebb workshopok keretében Velencében és Brüsszelben.
A Bukaresti Műszaki Egyetemen professzorai között két olyan karizmatikus személyiség is volt, akik nagy hatással voltak Scheinre, és akikkel később is tartotta a kapcsolatot. bélyegkép|A Ligia és Pompiliu Macovei Múzeum Bukarestben, 2021.jpg Pompiliu Macovei (1911 – 2008) építészi és kommunista politikai tevékenysége mellett szenvedélyes műgyűjtő és a szimfonikus zene kedvelője is volt. Pályája során Bukarest főépítésze, kulturális miniszter, külügyi miniszterhelyettes, 1971-től pedig a Román Szocialista Köztársaság nagykövete volt az UNESCO-ban. Felesége, Ligia Macovei grafikus, festőművész és műgyűjtő volt. Házuk múzeumként működik, ahol az eklektikus, különféle tárgyakból álló gyűjtemény, mely tartalmaz festményeket, üvegtárgyakat, porcelánt, kerámiákat, könyveket és bútorokat, megtekinthető. Ennek a tanár-diák kapcsolatnak a jelentőségét bizonyítja kapcsolattartásuk azután is, hogy Schein elhagyta Romániát és Párizsba települt. Az archívumban megtalálható levelezésük nyoma.
A bukaresti professzorok közül Schein képzése szempontjából szintén jelentős George Matei Cantacuzino, aki építészettörténetet és építészetelméletet tanított. Régi, bizánci eredetű nemesi családból származott, rokonságban állt a királyi családdal, és rendszeresen töltöttek időt Sinaïaban, a festői szépségű királyi üdülőhelyen. Itt a Schein családnak is volt villája, melyet távozásuk után kisajátítottak, és luxushotelként működött tovább. Ezen szálak alapján valószínűsíthető, hogy az egyetemen kívül is ismeretségben voltak. Cantacuzino Párizsban az École des Beaux-Arts patinás intézményében szerezte építész diplomáját. Építészeti írásaihoz a tapasztalatot a világ számos tájára tett utazásai során gyűjtötte. Romániában a modern építészet egyik elindítójaként jegyzik. Fia, Şerban Cantacuzino egy évvel volt fiatalabb, mint Schein, és vele együtt kezdte építészeti tanulmányait. Şerban Londonban telepedett le, és Schein később is tartotta vele a kapcsolatot Párizsból.
A diáktársak közül Nathan Shapira zsidó származása miatt Scheinhez hasonlóan menekülni kényszerült. Milánóban szerzett 1954-ben építész diplomát, majd kiállítások, belsőépítészeti és építészeti munkák tervezője, szaklapok írója lett. Haifában az Israel Institute of Industrial Design igazgatója volt, amikor Yona Friedman az ő ajánlólevelével érkezett Haifából Párizsba Ionel Scheinhez.
École des Beaux-Arts Amikor Ionel Schein 1948-ban elhagyta Romániát, és megérkezett Párizsba, várnia kellett az akadémiai év őszi kezdésére. Utólagos kutatások alapján valószínű, hogy érkezése márciusra tehető. A rendelkezésre álló szabad hónapok alatt Theodor Campanakis építészeti irodájában dolgozott gyakornokként, amiről Campanakis levelei tanúskodnak, melyekben kéri az órák elszámolását, hogy fizetni tudjon az elvégzett munkáért.
Ősztől tanulmányait az École nationale supérieure des beaux-arts diákjaként folytatta. A Charles Nicod által vezetett atelier-be iratkozott be. Francois Vitale tartotta az Épületszerkezetek című előadásokat, akinek 1951-től az a René-André Coulon volt az asszisztense, aki pár évvel később, 1956-ban együtt dolgozott Ionel Scheinnel az első teljesen műanyagból készült házának tervein. Az építészetelméletet tanító professzor, André Gutton fontos szerepet játszott Schein építésszé válásának történetében.
Schein későbbi üzlettársa, Claude Parent 1946 óta látogatta az Ècole des Beaux-Arts építész szakát. Abban az időben, amikor Schein beiratkozott, Parent Noël Lemaresquier szabad műterméhez tartozott. A szabad műtermek abban az időben az intézményhez lazábban kapcsolódó műhelyek voltak, amiket az intézmény hivatalosan nem is mindig jegyzett, és a merev akadémizmussal szemben több teret engedtek a diákok önálló érdeklődésének. Amikor Schein 1949-ben megismerte Claude Parentet, rövid ismeretség után szoros együttműködés alakult ki közöttük, melyet részben az akadémia merev szemléletével szembeni lázadás kovácsolt össze. Újonnan megismert diáktársát bemutatta a Nicod által vezetett tanulócsoportban, ami szervezkedésüknek köszönhetően hamarosan kettéoszlott. Néhány hasonlóan elégedetlen társukkal együtt sikerült meggyőzniük Georges-Henri Pingussont, hogy indítson szabad atelier-t, és átpártoltak hozzá. Pingusson a legújabb divat szerint öltözködött, saját repülőt vezetett, és építészeti szemlélete hasonlóan extravagáns volt. Így diákjai lényegesen korszerűbb tudást sajátíthattak el.
Ezután a Pierre Sonrel-féle szabad ateliert látogatták. Sonrel ösztönzésére konferenciákat, összejöveteleket szerveztek, ahol a kor aktuális építészeti problémáit a leghaladóbb szellemű építészekkel vitathatták meg a résztvevők.
1951-től Schein a szokásos építészhallgatói curriculumtól némileg eltérő, saját érdeklődésének jobban megfelelő tanulmányokat is folytatott. Látogatott pszichológia és archeológia előadásokat. Hallgatta az École du Louvre és az Université du Paris Urbanisztika Tanszékének előadásait. 1951 nyarán részt vett Brüsszelben az Institut International d’Urbanisme Appliqué (Nemzetközi Alkalmazott Urbanisztikai Társaság) által szervezett szemináriumon.
André Bloc és a Groupe Espace bélyegkép|alt=L'Architecture d'Aujourd'hui December 1954.jpg|L'Architecture d'Aujourd'hui December 1954.jpg