James Hamilton Speirs (Govan, Glasgow, 1886. március 22. – Passchendaele salient, 1917. augusztus 20.) skót labdarúgócsatár. Az 1911-es FA-kupa döntőben a győztes gól az ő nevéhez fűződött, továbbá az első világháború során katonai kitüntetést kapott.
Hivatalnokként dolgozott, miközben az Annandale csapatában volt igazolt labdarúgó. Profi pályafutását a helyi ifjúsági csapatnál, a Maryhill FC-nél kezdte, ahol kevesebb mint egy szezont töltött, ezt követően a Rangershez szerződött. Három évet töltött ott, de mindössze a Glasgow Merchants' Charity Kupát nyerte meg, ezek után egy harmadik glasgowi klubhoz, a Clyde FC-hez igazolt, majd elhagyva Skóciát a Bradford Cityhez csatlakozott két évre, következő egyesülete pedig újabb két évig a Leeds City volt. Legnagyobb sikerét a Bradford Citynél érte el második idényében, amikor 1911-ben az FA-kupa döntőben ő volt a csapatkapitány és az egyetlen találat szerzője, így nyolc skót származású játékossal a gárda begyűjtötte a trófeát.
Az első világháború kitörése után a szezon még egy évig folytatódott, ennek végeztével Speirs visszatért Glasgowba. Nősként és két kisgyermek édesapjaként felmentést kapott volna a sorkatonaság alól, de 1915-ben önként jelentkezett a Királynő Saját Cameron Felvidéki Seregébe, ahol őrvezetővé, tizedessé és őrmesterré léptették elő és a terepen tanúsított bátorságáért katonai kitüntetésben részesült, ám 1917 augusztusában, 31 évesen a harmadik ypres-i csata során életét vesztette.
Gyermekkora 1886. március 22-én született a skóciai Glasgow Govan kerületében James Hamilton Speirs és Janet Shields Speirs (született: McLean) hat gyermeke közül ötödikként. 1901-ben a család a közeli Govanhillbe költözött, ahol Jimmy hivatalnokként dolgozott. A labdarúgáshoz való affinitása is ott mutatkozott meg először, ekkor az ifjúsági körben játszott Glasgow fekete salakos pályáin az Annandale csapatában nyári tornákon.
Pályafutása Skót csapatokban 1905-ben a középcsatárként játszó Speirs a Glasgow Junior League-ben szereplő Maryhillhez igazolt. Maryhill központja, a Lochburn Park öt mértföldre volt Speirs otthonától, az ifjúsági ligák legjobb csapatai közé tartozott és a 20. század fordulóján nyolc szezon alatt 13 trófeát gyűjtött be.
Az 1904–1905-ös csapatban hat utánpótlás válogatott játékos szerepelt és a gárda három címet nyert abban az idényben. Speirs első gólja 1905. április 29-én volt esedékes, mely során a Maryhill két találatával 2–0-ra győzte le a Parkhead FC-t. A Glasgow Junior Cup döntőjében újra eredményes volt az Ashfield elleni 3–3-as döntetlen alkalmával, majd az újrajátszás során az egyetlen gól az ő nevéhez fűződött, mellyel a Maryhill megnyerte a kiírást. A Maryhill megnyerte a Glasgow Merchants Charity Cup nevű tornát is, bár nem tudni, hogy Speirs játszott-e a döntőben és hogy megnyerte-e a trófeát.
A szezon végén Speirs és a szintén ifjúsági válogatott John McFie is a skót első osztályú Rangers csapatához szerződött, mely városi riválisa, a Celtic mögött a második helyen végzett, miután vereséget szenvedett tőlük a rájátszásban. Speirs 1905. szeptember 25-én mutatkozott be a klubban, amikor a Heart of Midlothiantól 5–0-ra kaptak ki az Ibrox Stadionban. Első gólját két héttel később, a következő bajnokin szerezte a Port Glasgow vendégeként a 4–1-re megnyert mérkőzésen.
A skót kupa első fordulójában mesterhármast ért el a 7–1-es győzelem során a másodosztályú Arthurlie ellen, majd megnyerte a Glasgow Merchants' Charity Cup-ot, ahol az elődöntőben és a döntőben is kétszer talált a kapuba. A Rangers azonban mindössze a negyedik helyen végzett a bajnokságban, míg a Celtic megvédte címét. A következő szezonban a harmadik helyen végeztek, Speirs 13 góljával közösen osztozott a gólkirályi címért, de a Celtic újra a bajnokság győztese lett. A Celtic 3–0-ra győzte le a Rangerst 60 ezer szurkoló előtt a kupasorozatban. A Rangers egyetlen trófeája abban az idényben a Merchants' Charity Cup újabb megszerzése volt, de ott Speirs nem játszott.
1907–1908-ban ismét a Celtic lett a bajnokság győztese, a Rangers pedig bronzérmes lett és riválisát kiejtette a kupasorozatból. A csapat a Glasgow kupa döntőjében is találkozott, a Celtic a második találkozót megnyerte. Speirs 13 találkozón lépett pályára, ezek egyikén sem a Rangers nem veszített mérkőzést, majd összesen 62 meccsen 29 gólt szerezve távozott a gárdától. 1908. március 7-én az utolsó napjait töltve a klubnál debütált a skót válogatottban, ahol 2–1-es győzelmet arattak Wales felett. 11 nappal később a városi kupában a Glasgow csapatában játszva a Sheffield ellen gólt jegyzett, a találkozó 2–2-es döntetlennel ért véget.
1908 nyarán, három Rangersnél töltött évad után egy újabb glasgowi székhelyű klubhoz, a Clyde FC-hez szerződött, mely később az első osztályban szerepelt. A Clyde Shawfield Park otthona három mérföldre volt Speirs otthonától Govanhillben, a város Rutherglen körzetében, ahol nagyszülei és az édesapja éltek. Az 1907–1908-as szezonban a Clyde a 17. helyen végzett, egy ponttal megelőzve a kieső Port Glasgowt. Speirs 14 bajnoki mérkőzést játszott, ezzel hozzásegítette őket addigi legjobb eredményükhöz, a harmadik helyhez, így a városi rivális Celtictől három ponttal maradtak le. A skót kupa elődöntőjében a Clyde az újrajátszást követően vereséget szenvedett a Celtictől. Ez volt Speirs egyetlen szezonja, mely során 20 összecsapáson 10 találatot szerzett.
Bradford City Speirs 1909 nyarán elhagyta szülőföldjét, Skóciát és az angol Bradford Cityhez igazolt, melyet honfitársa, Peter O’Rourke menedzselt. Ez volt a tréner második szezonja az első osztályban az 1907–1908-as feljutást követően, fő célja volt megerősíteni csapatát, miután első idényében kis híján kerülték el a kiesést.
Egy olyan gárdát állított össze, melyben több skót játékos is szerepelt, valamint az angol válogatott Dicky Bondot is leigazolta. Speirs az 1909–1910-es évad első fordulójában debütált, ekkor csapata 1–0-s vereséget szenvedett a Manchester Unitedtől. Első gólját három hónappal később szerezte a Sunderland elleni 3–1-es győzelem során, egy 10 meccsen át tartó veretlenségi széria közepén. Az első idényében mind a 38 meccsen játszott és hatszor volt eredményes, a City pedig a hetedik helyen végzett. Mindkét FA-kupa mérkőzésen szerepelt, az első fordulóban 4–2-re győztek a Notts County ellen.
A következő idényben Speirs rekordot állított fel a bajnokságban. 25 bajnoki mérkőzésen hét gólt szerzett, ezzel a gárdát az ötödik helyre segítette, melyen a klub azóta sem tudott javítani. Ugyanebben a szezonban a klub bejutott az FA-kupa döntőbe, Speirs a kiírás minden meccsén pályára lépett, a második fordulóban góljának köszönhetően 2–1-es győzelmet arattak a Norwich City ellen. Speirst, valamint Frank Thompsont és George Robinsont az Angol labdarúgó-szövetség elítélte, miután a Blackburn Rovers elleni elődöntőben a meccs labdájáért küzdöttek.
Speirs csapatkapitányként várta a döntőt, az ellenfél csapatkapitányának, Colin Veitchnek pedig az előtte álló napokban levelet írt. Ennek tartalma nem ismert, de válaszul Veitch azt mondta, Speirs józan szavakkal fejezte ki a bajtársiasság valódi szellemét és a megfelelő érzelmeket, melyeket az ember a sportolóhoz és a sporthoz kapcsolódóan szeretne látni. 1911. április 22-én Speirs nyolc skót játékosból álló csapatot vezetett a pályára a Crystal Palace-ban a Newcastle United elleni döntőben. A meccs 0–0-s döntetlennel végződött, melyet határozottan unalmas és eseménytelen találkozónak tituláltak.
A mérkőzést négy nappal később játszották újra a manchesteri Old Traffordon, a City részéről egyetlen változás történt a csapatban, a skót hátvéd, Willie Gildea helyett Bob Torrance kezdett. 15 perc elteltével Speirs megszerezte az összecsapás egyetlen gólját, melynek köszönhetően megnyerték a trófeát. Robinson kaupralövését a szél elfújta, így Frank Thomson el tudta azt fejelni. Maga Speirs fejelte a kapuba a labdát, Jimmy Lawrence-et, az ellenfél kapusát pedig a csatár, Frank O’Rourke akadályozta abban, hogy hárítani tudjon, így a labda a kapuba gurult. Speirs a magasba emelte az újonnan öntött trófeát, melyet a bradfordi ékszerészet, a Fattorinis készített, majd a győzelmi parádén még aznap este bemutatta Bradfordban. Másnap a serleggel együtt a Daily Mirror újság címlapján szerepelt.
A címvédés hat gólt nem kapó találkozó után ért véget, miután a Barnsley ellen 3–2-re veszítettek, Speirs a találkozón eredményes volt. A szezonban mindössze 10 meccsen lépett pályára, szeptembetől márciusig nem játszott és hét góllal zárta a szezont. 1912. március 30-án a Sheffield Wednesday elleni 5–1-es győzelem során jegyezte második mesterhármasát. A következő idény során az első 15 meccsből 13-szor pályára lépett, majd távozott. Összesen 96 találkozót játszott és 33 gólt szerzett.
Leeds City 1912 decemberében 1200 font fejében (mely mindkét gárda részéről klubrekordnak számított) csatlakozott a szomszédos Leeds Cityhez, mely a másodosztály tagja volt, így Herbert Chapman egyik első igazolása lett. December 28-án debütált a Fulham elleni 3–2-es vereség során és bár első gólja az ötödik meccsén, a Bradford Park Avenue ellen született, 10 találatával a góllövőlista második helyén végzett Billy McLeod mögött. Góljainak köszönhetően a Leeds a hatodik helyen végzett, 10 ponttal lemaradva a feljutást érő helytől. A következő szezonban közelebb kerültek a feljutáshoz, annak ellenére, hogy Speirs csapatkapitányként 12 gólt jegyzett, McLeod pedig 27-szer volt eredményes, mely által negyedikek lettek, kettő ponttal lemaradva a második feljutást érő helyezéstől a Bradford Park Avenue mögött. 1914 júniusában kitört az első világháború, ám az English Football League küzdelmei folytatódtak. A Leeds elveszítette az első négy meccsét, teljesítményén pedig nem tudott javítani és mindössze a 15. helyen végzett. Speirs 1914. november 11-én szerezte a West Riding Cup döntőjének egyetlen gólját a Hull City ellen, ezzel begyűjtve a csapat egyetlen trófeáját, mielőtt 1919-ben kizárták őket a bajnokságból, majd feloszlatták. Az összes bajnokságot felfüggesztették a szezon végén, 1915. április 24-én Speirs utolsó meccsét játszotta a Barnsley ellen, ahol 2–0-s vereséget szenvedtek. A Leeds Cityben 73 mérkőzésen 32-szer volt eredményes.
Speirs összesen 226 bajnoki mérkőzést, 30 skót és FA-kupa meccset és számos más kupatalálkozót játszott. Pályafutása során 92 bajnoki találatot és 12 gólt szerzett a kupában.
Az első világháborúban
Az 1914–1915-ös szezon végén visszatért szülővárosába, Glasgowba és 1915. május 17-én beállt a Királynő Saját Cameron Felvidéki Seregébe. Egy éve volt hátra a hadkötelezettségig, mely alól mentesült volna, mivel házas volt és két gyermek édesapja is. Közlegényként az ezred invernessi főhadiszállására helyezték ki, ahol a harmadik, tartalékos zászlóaljhoz csatlakozott kiképzés céljából. Miközben kiképzésen volt, őrvezetőnek nevezték ki, miután a brit csapatok súlyos vereséget szenvedtek. 1916. május 29-én küldték ki a tengerentúlra. A következő hónapban tizedessé léptették elő. Még ugyanabban az évben megsebesült a könyöke egy lövés és egy repeszreszelék következtében.
1917 áprilisában részt vett a második arrasi csatában, melyért 1917 májusában kitüntetést kapott bátorságáért, mielőtt júniusban őrmesterré léptették elő. A következő hónapban hazatért Skóciába szabadságra, de hamarosan visszatért Franciaországba és 1917. augusztus 20-án a harmadik ypres-i csata során, 31 évesen életét vesztette. Előretörés közben combon lőtték és egy gránáttölcsérbe csúszott. Ellátták, de ezrede elhagyta és többé nem látták. A Doch Farm új brit Temetőben temették el Belgiumban, Ypres közelében.
Magánélete és emlékezete