Gojko Šušak (Široki Brijeg, 1945. március 16. – Zágráb, 1998. május 3.) horvát politikus, 1991-től 1998-ig a Horvát Köztársaság 5. honvédelmi minisztere. 1990-től 1991-ig kivándorlási miniszter, 1991-ben honvédelmi miniszterhelyettes.
Élete és pályafutása Ifjúkora és emigrációja Šušak 1945. március 16-án született Široki Brijegben, Hercegovina horvát többségű részén, a mai Bosznia-Hercegovinában, Ante és Stana Šušak hatodik gyermekeként. Édesapja és egyik testvére is eltűnt a második világháború végén. Mindketten a Független Horvát Állam fegyveres erőiben harcoltak, és utoljára Zágrábban látták őket, miután a jugoszláv hadsereg belépett a városba. Gojko az általános iskolát és a középiskolát Široki Brijegben végezte. 1963-ban Fiuméba költözött, ahol az egyetem tanárképző főiskoláján fizika és matematika szakon tanult.
1968. augusztus 15-én elhagyta Jugoszláviát, és az ausztriai Frohnleitenbe ment, ahol hat hónapig élt. Ezután Kanadába emigrált, és az ottawai Algonquin College-ban gazdasági és adminisztrációs ismereteket tanult. 1969 és 1972 között a Scott's Chicken Villa étteremlánc vezetője volt. 1972-ben magánvállalkozásba kezdett, és megalapította saját kisvállalkozását, a Susak Enterprises Ltd-t és a GG Decor and Interior Design-t. Sikeres pizzérialáncot vezetett. 1973-ban összeházasodott egy másik horvát migránssal, Đurđa Gojmerac szociális munkással. Két lányuk (Katarina és Jelena) és egy fiuk (Tomislav) született, valamennyien Ottawában éltek.
Kapcsolatban állt a kanadai horvát ferencesekkel, különösen a norvali missziójukkal, amely segítette a horvátokat Észak-Amerikában. Šušak az egyik legaktívabb horvát bevándorló volt Kanadában, és hamarosan a kanadai horvátok egyik kiemelkedő alakjává vált. Részt vett horvát iskolák, futballklubok és egyházi rendezvények szervezésében. Létrehozta a Croatian Studies Foundationt és a Horvát-Kanadai Kulturális Szövetséget. 1985-től Šušak az ottawai Horvát Iskola igazgatója volt. 1988-ban segédkezett a Waterloo Egyetem Horvátországi Tanszékének megnyitásában. A későbbi horvát elnök Franjo Tuđman 1987-ben tett először látogatást a kanadai horvát közösségekben. Ott találkozott Šušak-kal, aki megszervezte első előadását. Tuđman később 1989-ben megalapította a Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ). Šušak, aki lelkes antikommunista és Horvátország Jugoszláviától való függetlenedésének támogatója segítette Tuđmant, és pénzt gyűjtött kampányához. Hamarosan Tuđman egyik legközelebbi munkatársa lett.
Visszatérés Jugoszláviába 1990 januárjában Šušak visszatért Jugoszláviába, és Zágrábban részt vett a HDZ 1. kongresszusán. Az 1990 májusában megtartott első parlamenti választást követően Šušakot május 30-án kivándorlási miniszternek nevezték ki. Mandátumában Šušak leginkább azzal a feladattal utazott külföldre, hogy kapcsolatot teremtsen a horvát diaszpórával, és erősítse a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat azokkal az országokkal, ahol jelentős számban éltek horvát emigránsok. Šušak az úgynevezett „hercegovinai lobbi” vezetőjének számított, amely több vezető pozíciót is szerzett a HDZ-kormányon belül. Šušak ügyesen nyitotta meg az amerikai kontinensen egymáshoz szorosan kötődő hercegovinai közösség pénztárcáját, és több millió dollár értékű hozzájárulást juttatott Tuđman kampányához. Létfontosságú szerepet játszott a HDZ finanszírozásában, mely meggyőző előnyt biztosított a pártnak a politikai ellenzékkel szemben.
1991. március 4-től a honvédelmi miniszter helyettese volt. 1991 március 31-én megkezdődött a horvátországi háború Horvátország és a krajinai felkelők között, akiket a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) támogatott. Visszaemlékezések szerint Šušak egy olyan csoportban tevékenykedett, amely 1991 áprilisában, a borovo selói csata előtt Armbrust páncéltörő rakétákat lőtt ki civil házakra a többnyire szerbek lakta Borovo Selóban. 1991. június 25-én Horvátország és Szlovénia kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától. A kormány tagjaként Šušak segített összegyűjteni a gazdag emigránsok adományait a fegyvervásárláshoz. Egy 1991 szeptemberében adott interjújában úgy becsülte, hogy a horvát csapatok által használt mintegy 5000 kézi lőfegyvert emigráns pénzen vásárolták. 1991. szeptember 18-án, egy nappal azután, hogy Luka Bebić lemondott posztjáról, és négy nappal a laktanyai csata kezdete után Šušakot védelmi miniszterré nevezték ki. Helyettesének Ivan Milast nevezték ki.
A védelmi minisztérium élén Šušak miniszteri kinevezése idején Horvátországban országszerte heves összecsapások kezdődtek, különösen Kelet-Horvátországban. A JNA offenzívája Vinkovcéra és Vukovárra összpontosult, melyet Šušak a sztálingrádi csatához hasonlított. A védelmi minisztérium a rendelkezésre álló fegyverek nagy részét a keleti fronton és a vukovári csatában vetette be. A lőszerek 50-60%-át Vukovár környékén használták, amelyet a JNA csapatai november 18-án foglaltak el. 1991 júliusában a később Horvát Hadseregre (HV) átkeresztelt Horvát Nemzeti Gárda (ZNG) mindössze három-négy dandárral, de viszonylag nagy létszámú rendőri erővel rendelkezett. Anton Tus tábornoknak a HV vezérkari főnökévé való kinevezésével és a Šušak által végrehajtott szerkezetátalakítással december elejére a ZNG-nek 60 dandárja jött létre. Szeptember 25-én az Egyesült Nemzetek Szervezete fegyverembargót rendelt el. A horvát kormány folytatta a fegyvervásárlást, de megkezdte saját aknavetők, géppuskák és tankok gyártását is.
A JNA 1991 végére birtokba vette Horvátország területének körülbelül egynegyedét, amelyet a Krajinai Szerb Köztársaság (RSK) részévé nyilvánítottak. 1992. január 2-án Šušak és Andrija Rašeta JNA tábornok tűzszünetet írt alá Szarajevóban, amely másnap lépett életbe. Šušak ezt az időt használta fel, hogy fegyvereket gyűjtsön és felállítsa a horvát fegyveres erőket. Az Egyesült Államokkal való szorosabb kapcsolatokra is összpontosított.
1992 elején a háború átterjedt a szomszédos Bosznia-Hercegovinára, ahol a horvát kormány segített felfegyverezni a Horvát Védelmi Tanácsot (HVO), a horvát fősereget és a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Bosnyák Hadseregét (ARBiH). A védelmi minisztérium logisztikai központokat hozott létre harcosok, fegyverek és lőszerek küldésére az ARBiH-ba. A HV egységeket Boszniai Szávamentén telepítették, és részt vettek a Boszniai Szerb Hadsereg (VRS) elleni Sakál hadműveletben. 1991. november 18-án autonóm horvát területi egységként megalakult a Herceg-Boszniai Horvát Közösség. Šušak Herceg-Bosznia egyik legfőbb támogatója volt a kormányban, Marko Attila Hoare brit történész szerint pedig a horvátországi támogatás összekötő kapcsaként működött a boszniai horvát szeparatizmusban. A horvátok és a bosnyákok viszonya 1992 végére megromlott, ami a horvát-bosnyák háborúhoz vezetett. A háború alatt a VRS ellen Kelet-Hercegovinában HV egységeket telepítettek a frontvonalra. A védelmi minisztérium a Herzeg-Bosznia állam hivatalos katonai alakulatához, a HVO-hoz küldött a Herzeg-Boszniából származó önkénteseket. A HVO-t finanszírozó horvátországi pénzösszeg legmagasabb értéke meghaladta a napi 500 000 dollárt. Šušak támogatta a Vance-Owen tervet, amely 10 etnikai alapú tartományt hozott volna létre Bosznia-Hercegovinában. Szorosan együttműködött David Owen EB-képviselővel, aki elfogadta néhány javaslatát. 1994. március 18-án aláírták az Egyesült Államok közvetítésével létrejött washingtoni megállapodást, amely véget vetett a horvát-bosnyák konfliktusnak, és létrehozta a Horvát-Bosnyák Föderációt.
Šušak nem barátkozott olyan tisztekkel vagy politikusokkal, akik korábban a kommunista párthoz vagy a JNA-hoz tartoztak. 1994-ben a HDZ tisztségviselőinek egy csoportja, köztük Stjepan Mesić, a későbbi horvát elnök, az őt és Josip Manolićot ért kritikák miatt kilépett a pártból. Mesić elmondta, hogy Šušak nem kedveli őt, amiatt a nézete miatt, hogy Horvátország a második világháború alatti antifasiszta harcnak köszönhetően jött létre.
A hadsereg újjászervezése A Bush-kormány semleges álláspontot képviselt a szlovéniai, horvátországi és bosznia-hercegovinai háborúk kezelésében, és az Európai Unióra bízta a válság kezelését. Bill Clinton elnökké választása után az Egyesült Államok politikája jelentősen megváltozott a régióban. A Clinton-kormány keményebb álláspontot képviselt Slobodan Milošević-csel szemben. Šušak a háború után kijelentette, hogy „az Egyesült Államok politikája 1991-ben és ma olyan, mint ég és föld. Ma már partnerek vagyunk, míg az elején mi voltunk azok, akik megbolygatták azt a rendet, amely valahogy megfelelt nekik”. Az Egyesült Államok kormánya 1994 tavaszán kezdett szorosan együttműködni a horvát kormánnyal. Šušak lett az USA-val kapcsolatos horvát diplomácia fő személye, és a horvát-amerikai kapcsolatokban is a Honvédelmi Minisztériumot tekintették kulcsfontosságúnak. Šušakot a Pentagon katonai körei tisztelték, különösen igaz ez Egyesült Államok védelmi miniszterére, William Perryre, aki „szavatartó embernek” tartotta.
Šušak 1994 márciusában katonai segítséget kért Perrytől, de mivel az ENSZ fegyverembargója még érvényben volt, az Egyesült Államok kormánya Šušakot a Military Professional Resources Inc.-hez (MPRI), mint katonai magánvállalkozóhoz utalta. Az MRPI nyugalmazott amerikai tisztjei technikai segítséget nyújtottak a horvát tiszteknek. 1994. november 29-én a Šušak vezette horvát delegáció találkozott a Pentagonban az Egyesült Államok képviselőivel, köztük Perryvel és Wesley Clark tábornokkal. Katonai együttműködést írtak alá az Egyesült Államok és Horvátország között, és tárgyalásokat folytattak a térség, különösen Bihács térségének helyzetéről. Šušak azt mondta, hogy Horvátországnak nincs szüksége katonai segítségre, de megértést kért, ha Horvátországnak lépnie kell határai megvédése érdekében. 1995 februárjában Šušak Washingtonba látogatott, és kifejezte szándékát a megszállt terület katonai átvételére. Azt mondták neki, hogy egy katonai offenzíva nagy kihívás lenne, és az Egyesült Államok nem tud segítséget nyújtani. Egy müncheni találkozón Richard Holbrooke és Perry azt mondta Šušaknak, hogy a horvát hadseregnek nincs ereje az RSK erőinek legyőzéséhez. Az Egyesült Államok támogatta a horvát segítségnyújtást Bihács védelmében, de a Clinton-kormányzat megosztott volt abban, hogy milyen álláspontot képviseljen az RSK elleni offenzíva esetén.
A Honvédelmi Minisztérium a horvát fegyveres erők modernizálásával, átszervezésével és felfegyverzésével kapcsolatban ambiciózus tervet fogalmazott meg. Körülbelül egymilliárd dollárt költöttek kézi- és nehézfegyverekre, amelyeket többnyire a Varsói Szerződés korábbi országaiból vásároltak. Az MPRI segített a horvát tisztek kiképzésében. Šušak már 1994 októberében új oktatási programot hajtott végre a tisztek és altisztek számára, a NATO gyakorlata alapján. A hadsereg főparancsnoksága a Vezérkar lett, amely alatt hat hadtest (gyülekezési körzetek: Zágráb, Split, Gospić, Eszék, Károlyváros és Belovár) és egy hadszíntér, valamint a horvát haditengerészet és a horvát légierő és légvédelem állt. A hadtestek általában egy gépesített gárdadandárt, 3-6 gyalogdandárt, 3-6 honvédezredet, logisztikai bázist, tüzértámogató zászlóaljakat, páncélelhárító és légvédelmi egységeket, valamint számos kisebb egységet, köztük tartalékos egységeket is tartalmaztak. Hét gárdadandár volt, amelyek a horvát hadsereg fő erői voltak. A tartalékos egységekhez 28 gyalogdandár és 38 honvédezred tartozott. Az 1994-ben megalakult 1. Horvát Gárdahadtest, mely közvetlenül a Honvédelmi Minisztériumnak volt alárendelve.