Sir Colin Rex Davis (London, 1927. szeptember 25. – London, 2013. április 14.) angol karmester.

Élete, munkássága Apja, Reginald George banki ügyintéző, anyja Lillian Davis volt. Hét gyermekük közül Colin volt az ötödik. Tanulmányaiban egy jómódú dédnagybácsi segített neki, a Nyugat-Sussex-i Christ's Hospital iskolában tanult. Az iskolában egy idősebb diáktársa biztatta, hogy kezdjen el klarinétot tanulni. A zenei képzéshez ösztöndíjat kapott a londoni Royal College of Music-ba, ahol Frederick Thurstonnál tanult. Közben zenekari klarinétosként részt vett Hector Berlioz L'enfance du Christ (Krisztus gyermekkora) című oratóriumának előadásában. A mű annyira megérintette, hogy úgy döntött, karmester lesz (és innen eredeztethető Berlioz iránti későbbi elhivatottsága is). A karmesteri órák látogatására azonban nem volt jogosult, mert nem tudott zongorázni.

Végzés után behívták katonai szolgálatra, és egy lovassági zenekarba került klarinétosnak. Ezután a Royal College-beli néhány társával együtt megalakította a Kalmar Orchestra nevű együttest, amelyet ő vezényelt, a karmesterkedést egyedül tanulta meg. Az együttes hamarosan félprofi szervezetté alakult, Chelsea Opera Group néven. Davist ekkoriban már – néhány Mozart-opera (A színigazgató, Don Giovanni) kiváló és stílusos előadása után – egyre jobban meg- és elismerték.

1952-ben a Royal Festival Hall balettzenei vezetője lett. 1957–1959 között a BBC Scottish Orchestra (ma Scottish Symphony Orchestra) segédkarmestere volt. 1958-ban debütált a Covent Gardenben a Szöktetés a szerájból című Mozart-operával. 1959-ben, amikor Otto Klemperer megbetegedett, átvette a Don Giovanni előadását a Royal Festival Hallban, és a produkció széles körű elismerést hozott neki. 1960-ban szinte megismétlődött a történet, ekkor Thomas Beecham betegedett meg, és Colin Davis zseniálisan ugrott be a glyndebourne-i Varázsfuvola előadásban.

1961-ben kinevezték a Sadler's Wells Opera zenei igazgatójává, de 1964-ben lemondott, hogy inkább a szimfonikus zene felé fordulhasson, főleg a Londoni Szimfonikus Zenekarral. 1967-ben kinevezték a BBC Szimfonikus Zenekarának vezető karmesteri posztjára, ahol nagy szabadságot kapott a zenekar repertoárpolitikájának kidolgozásában. Közben több alkalommal vezényelte a Royal Opera Company-t, és felfedezte maga számára Michael Tippett műveit. Karrierje ekkoriban határozottan nemzetközi fordulatot vett, New York-i és bostoni főkarmesteri posztokkal. 1971-ben Solti György utódjaként a Royal Opera House zenei igazgatója lett. Általános elismerést kapott általában a repertoárért, a Mozart előadásokért, Berlioz Trójaiakjáért, a két Tippett-operáért (A szentivánéji házasság, The Knot Garden), mindamellett némi kritikát is kapott az 1974–1976-os Ring-ciklusért. Ennek ellenére felkérték, hogy 1977-ben Bayreuthban vezényelje a Tannhäusert. Ő volt az első brit karmester, aki vezényelt a Bayreuthi Ünnepi Játékokon.

1984-ben, Rafael Kubelík utódjaként elfogadta a müncheni Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának vezető karmesteri pozícióját, akikkel 1986-ban egy Észak-amerikai turnét teljesített. Ugyanebben az évben lemondott a Royal Opera House-ban betöltött pozíciójáról, hogy több ideje legyen a vendégszereplésekre. 1994-ig maradt a müncheni zenekarnál, miközben a Bostoni Szimfonikus Zenekar vezető vendégkarmestere volt. 1995-ben kinevezték a Londoni Szimfonikus Zenekar vezető karmesterévé, ahol a haláláig maradt. Először még 1959-ben vezényelte a zenekart, majd 1964-ben ő vezette a zenekar első világ körüli turnéját, 1997-ben pedig az ő irányításával szerepeltek először a New York-i Lincoln Centerben.

Felesége 2010-ben bekövetkezett halála után az egészsége rohamosan romlott. 2011 februárjában leesett a Covent Garden dobogójáról. Utolsó fellépése egy amatőr londoni zenekarral és Thomas Gould szólistával volt, egy hónappal a halála előtt. 2013. április 14-én, 85 éves korában hunyt el Londonban.

Magánélete 1949-ben feleségül vette April Cantelo szopránt, aki hamarosan saját karriert futott be. Két gyermekük született, Suzanne és Christopher. A házasság 1964-ben ért véget, és még ebben az évben elvette az iráni Ashraf Nainit (becenevén Shamsit). Öt gyermekük született, közülük Joseph Wolfe (megváltoztatta a családnevét, hogy ne apja jusson eszébe senkinek) karmester lett. Második felesége 2010 júniusában halt meg.

Díjai, elismerései 1965-ben megkapta a Brit Birodalom Rendjét, 1980-ban lovaggá ütötték, 2001-ben az Order of the Companions of Honour tulajdonosa lett. 1995-ben elnyerte a Királyi Filharmonikusok Társaságának aranyérmét, 2009-ben a Királynői Érmet a Zenéért. Emellett számos nemzetközi elismerést kapott: többek között: Ordine al Merito della Repubblica Italiana (Olaszország), Ordre des Arts et des Lettres, Becsületrend (Franciaország), Verdienstorden der Bundesrepublik Deutschland (Németország), Suomen Leijonan Ritarikunta (Finnország) stb. 2006-ban Verdi Falstaffjának 2004-es felvételéért Grammy-díjat kapott.

Felvételei Colin Davis rendkívül termékeny volt a hangfelvételek készítése terén, 1958-től kezdődően haláláig több mint 300 szimfonikus művet, hangversenydarabot, oratorikus művet és operát rögzített. Ezek a lemezek már a kezdetektől elismerést arattak és igen népszerűek voltak. Felvételeit a halála után is rendszeresen újra kiadják. A Discogs nyilvántartásában 623 hangfelvétele szerepel (ezek közül több másodkiadású).

Az alábbi táblázatban válogatás található az AllMusic és a Discogs listája alapján.

MegjelenésTartalomKözreműködőkKiadó1958Mozart: Symphonies Nos. 29 & 39Sinfonia of LondonWorld Record Club1959Rachmaninov: Piano Concerto No.2Peter Katin, The New Symphony Orchestra of LondonAce of Clubsfelvétel1960. július (élő)Mozart: A varázsfuvolaPilar Lorengar, Richard Lewis, Sir Geraint Evans, Margareta Hallin, Székely Mihály stb., a Glyndebourne-i Fesztivál Énekkara, Royal Filharmonikus ZenekarWalhall1961Mozart: Divertimento in D Major, K.251, Divertimento in F Major, K.247The English Chamber OrchestraL'Oiseau-Lyre1962Mozart: OverturesRoyal Philharmonic OrchestraHis Master's Voice1963Hector Berlioz: Beatrice et BenedictThe London Symphony OrchestraL'Oiseau-Lyre1965Stravinsky: Orpheus, Symphony in 3 MovementsThe London Symphony OrchestraPhilips1967Mozart: IdomeneoGeorge Shirley, Ryland Davies, Margherita Rinaldi, Pauline Tinsley, BBC Symphony Orchestra & ChorusPhilips1968Bartók: Piano Concerto No. 2; Stravinsky: Concerto for Piano and WindBBC Symphony OrchestraPhilips1969Berlioz: Te DeumLondon Symphony Orchestra & Chorus, Wandsworth School Boys’ Choir, Franco Tagliavini, Nicolas KynastonPhilips1970Tippett: The Midsummer MarriageAlberto Remedios, Joan Carlyle, Raymund Herincx, Elisabeth Harwood, Royal Opera House, Covent Garden Orchestra & ChorusPhilips1971Mozart: „Great” Mass in C Minor K. 427Helen Donath, Heather Harper, Ryland Davies, Stafford Dean, John Constable, London Symphony Orchestra & ChorusPhilips1973Tippett: Symphony No. 3Heather Harper, London Symphony OrchestraPhilips1975Beethoven: Piano Concertos Nos. 2 and 4Stephen Bishop, BBC Symphony OrchestraPhilips1978Britten: Peter GrimesJon Vickers, Heather Harper, Jonathan Summers, Chorus and Orchestra of the Royal Opera House, Covent GardenPhilipsfelvétel1981Sir Michael Tippett: Versenymű hegedűre, brácsára és gordonkára („Hármasverseny”)Pauk György, Nobuko Imai, Ralph Kirschbaum, Londoni Szimfonikus ZenekarPhilips, Decca1984Mendelssohn: Symphonie Nr. 3 „Scottish”, Overture Midsummer Night’s DreamSymphonieorchester des Bayerischen RundfunksOrfeo1987Tchaikovsky: Piano Concerto No. 1, Violin ConcertoSalvatore Accardo, Claudio Arrau, Boston Symphony Orchestra, BBC Symphony OrchestraPhilips1990Brahms: Symphony No. 4Symphonieorchester des Bayerischen RundfunksRCA Victor1992Schumann, Grieg: Piano ConcertosMurray Perahia, Symphonieorchester des Bayerischen RundfunksSony Classical1994Sibelius: Symphonies Nos. 3 & 5London Symphony OrchestraRCA Victor1996Mahler: Symphony No. 4Angela Maria Blasi, Symphonieorchester des Bayerischen RundfunksRCA Victor1998Brahms: Piano Concerto No. 2, 8 Piano Pieces Op. 76Stephen Kovacevich, London Symphony OrchestraDecca2000Strauss: Four Last Songs; Wagner: Wesendonck-LiederJessye Norman, Kurt Masur, Gewandhausorchester Leipzig, London Symphony OrchestraPhilips2002Elgar: Symphony No. 2London Symphony OrchestraLSO Live2003Stravinsky: Oedipus rexRalph Richardson, Ronakd Dowd, Raimund Herincx, Patricia Johnson, Harold Blackburn, Alberto Remedios, Royal Philharmonic OrchestraEMI Music Distribution2004Verdi: FalstaffMichele Pertusi, Carlos Alvarez, Ana Ibarra, Marina Domasenko, Jane Henschel, Maria Josè Moreno, Bülent Bezdüz, London Symphony Orchestra & ChorusLSO Live2005Elgar: Symphonies Nos 1 & 2, Symphony 3 (Elaborated by Anthony Payne)London Symphony OrchestraLSO Live2007Berlioz: Harold in Italy, Rêverie et CapriceYehudi Menuhin, John Pritchard, Philharmonia OrchestraEMI Music Distribution2008Mozart: RequiemMarie Arnet, Anna Stéphany, Andrew Kennedy, Darren Jeffry, London Symphony Orchestra & and ChorusLSO Live2010Tippett: A Child of Our TimeJessye Norman, Janet Baker, Richard Cassily, John Shirley-Quirk, BBC Symphony Orchestra, BBC Choral Society, BBC SingersPhilips2012Carl Nielsen: Symphonies Nos 1 & 6London Symphony OrchestraLSO Live2013Berlioz: Grande Messe des MortsBarry Banks, London Philharmonic Choir, London Symphony Chorus, London Symphony OrchestraLSO Live2014Haydn: Symphonies Nos. 92, 93 & 97–99London Symphony OrchestraLSO Live2016Sibelius: Symphonies Nos. 1-7: Kullervo; The Oceanides; Pohjola's DaughterLondon Symphony OrchestraLSO Live2020Elgar: Symphony No. 2, Coronation March, Imperial MarchLondon Symphony OrchestraAlto2020Berlioz: Symphonie Fantastique, Shepherds’ Farewell, Romeo & JulietLondon Symphony OrchestraAlto

Jegyzetek

Források

Kategória:Londoniak Kategória:Angol karmesterek Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:A Brit Birodalom Rendjével kitüntetett személyek Kategória:Zenepedagógusok Kategória:Brit egyetemi, főiskolai oktatók