Valentin Weigel (más néven Weichel; Großenhain, 1533. augusztus 7. – Zschopau, 1588. június 10.) Szászországból származó német teológus, misztikus és teozófus. Fontos helyet foglal el az egyház- és filozófiatörténetben Luther és a 17. század között. Azokhoz a misztikusokhoz tartozik, akik az evangélikus ortodoxia és az egyház merev intézményesítése ellen léptek fel, és ehelyett azt hirdették, hogy minden ember olyan veleszületett képességekkel van teremtve, amelyek a hitet és a tudást függetlenné teszik a papságtól, sőt az írásoktól.
Élete 1533-ban született Szászországban, Drezda közelében, szegény katolikus szülők fiaként. Iskolai tanulmányait egy helyi mecénásnak köszönhette, aki ingyenes iskoláztatást biztosított számára a nemrégiben alapított meisseni St. Afra iskolában, ahova 1549-től 1554-ig járt. 1554-től 1558 vagy 59-ig a lipcsei egyetemen tanult, ahol lediplomázott.
Azon kisszámú hallgatók közé tartozott, akiket nemcsak I. Ágost (1526–1586) választófejedelem támogatott, hanem az egyetemen is kiemelt figyelmet kapott. A teológiai tanulmányai mellett filozófiát, matematikát, természettudományt és orvostudományt is tanult. Részt vett a szokásos akadémiai vitákban és tanított az egyetemen, de 1564-ben átkerült Wittenbergbe, ahol szintén tanárként működött.
1565-ben feleségül vette Katherina Pochot, egy helyi lelkész lányát. Egy lánya és két fia született.
1567-ben a választófejedelem Zschopau (evangélikus) lelkészévé nevezte ki, ahol haláláig maradt.
Nézetei A német misztika abba az áramlatába tartozik, amely Eckhartig és Taulerig nyúlik vissza, és amely nem csak spekulatív elmélkedésekben nyilvánul meg. Nézetei, amelyeket a kabbalista motívumokkal teli panteizmus jellemez, bizonyos számú követőre találtak, de a körülötte kialakult „szekta”, amelyhez J. Böhme nagyon közel állt, rövid időn belül szétszóródott. "Teozófikus" írásait csak néhányan ismerték, ellenfelei többször is elégették, művei (egy kivétellel) posztumusz, 1609-től jelentek meg.
Azt tanította, hogy igazi tudást csak a Szentlélekkel (a "belső hang") való közösségből fakadó megvilágosodás adhat; továbbá, hogy a „régi embernek” meg kell halnia az egyénben, hogy Krisztus szülessen újjá és éljen, hiszen a hívőnek a Krisztussal való ilyen egyesülésében van az igazi élet. Misztikus tanításának alapja részben Paracelsus, a középkori egyházi misztika és a korai protestáns spiritualisták eszméinek összetett kombinációja volt. Вайгель, Валентин. Избранные произведения. М., 2016. Предисловие, стр. 24
Művei "Unterrichts-Predigt: Wie man christlich trauern und täglich solle im Herrn sterben", 1576 "Libellus de vita beata", 1609 "Ein schön Gebetsbüchlein, welches die Einfältigen unterrichtet", 1612 "Der güldene Griff, alle Ding ohne Irrtum zu erkennen", 1613 "Ein nützliches Traktätlein vom Ort der Welt", 1613 "Dialogus de Christianismo", 1614 "Erkenne dich selbst", 1615 "Informatorium oder Kurzer Unterricht", 1616 (kiegészítve: "Soli deo gloria", 1618) "Kirchen- oder Hauspostill", 1618 "Libellus disputatorus", 1618 "De bono et malo in homine", 1618 "Zwei schöne Büchlein", 1618 "Studium universale", 1618 "Tractatus de opere mirabili", 1619
Jegyzetek
Kategória:Misztikusok Kategória:1533-ban született személyek Kategória:1588-ban elhunyt személyek Kategória:Evangélikus egyházi személyek