A Nyugodj meg, kedves! (eredeti címe Relaxe-toi chérie) 1964-ben bemutatott színes francia–olasz filmvígjáték Jean Boyer rendezésében, Sandra Milo és Fernandel főszereplésével, Jean Bernard-Luc Le Complexe de Philémon című színpadi vígjátéka alapján. A magyar mozik 1966-ban mutatták be.
Cselekmény
Hélène (Sandra Milo) és François (Fernandel) boldog házasságban élnek egymással immár tizenkét éve. Hélène azonban barátnői és a társasági sajtó hatására érdeklődni kezd a pszichoanalízis iránt. Hamarosan a nőcsábász dr. David Kouglov professzor (Jean-Pierre Marielle) hatása alá kerül. Az ő rábeszélő képességének hatására elhatalmasodik rajta az érzés, hogy férjének lelki egészsége, derűs kiegyensúlyozottsága és szilárd házastársi hűsége mögött szörnyű pszichés titok rejtőzhet: férje tulajdonképpen szenved, mert meg akarja csalni a feleségét, de lelki gátlásai ebben megakadályozzák. Hélène úgy érzi, François-nak külső segítségre van szüksége, hogy kiélhesse elfojtott, titkos vágyait. Három barátnőjét sorra beszervezi, hogy közreműködésükkel próbára tegye, férje megcsalhassa őt, mellesleg így Hélène is kiszabadulhatna a házastársi hűség lelki kötelékétől, és elfojtás nélkül, érett gyümölcsként hullana dr. Kouglov ölébe.
François felfedezi a doktor és a nők összeesküvését. Egy különleges estélyt szervez, ahová minden cinkostárs meghívást kap, mindenki „levetkőzi” gátlásait, fény derül Kouglov professzor mesterkedéseire. A házasfelek kibékülnek, de a pszichiáter nem adja fel, a férj és feleség tántoríthatatlan egymáshoz ragaszkodását beteges Philémón és Baukisz-komplexusként diagnosztizálja, remélve, hogy a jövőben ebből még kinőhet valami kis családi dráma, amelynek megoldásához – a doktor reménye szerint – a pszichiátriai szakértelmére lesz szükség.
Szereposztás Szerep SzínészSzereposztás az IMDb.com szerint Magyar hangja(1. szinkron) Magyar hangja(2. szinkron) François Faustin, gyáros Fernandel Ráday Imre Szabó Ottó Hélène Faustin, François felesége Sandra Milo Váradi Hédi Szegedi Erika Blaise, komornyik Jean Lefebvre Zenthe Ferenc David Kouglov, professzor Jean-Pierre Marielle Kaló Flórián Hubert Grandpierre, gyógyszerész Maurice Chevit Verebes Károly Lucienne Grandpierre, Hubert felesége Yvonne Clech Csűrös Karola Az ipari cég elnöke Jean-Paul Zola Huszár László Monsieur Duteil, a cég meghatalmazottja Jean Lara Dobránszky Zoltán Madame Duteil, a felesége Jacqueline Rivière Dallos Szilvia Van Druck, holland üzletember Kajio Pawlowski Füzessy Ottó Olga, jógaoktató Hella Petri Felföldi Anikó Cécile, Faustinék barátnője Pascale Roberts Császár Angéla Pelusso kisasszony, François titkárnője Jacqueline Jefford Schubert Éva Christiane Faustin, François húga Liliane Gaudet Tanai Bella Antonia, François szakácsnője Hélene Dieudonné Kádár Flóra
Jegyzetek
Források
További információ
Kategória:1964 filmjei Kategória:Francia filmvígjátékok Kategória:Olasz filmvígjátékok Kategória:Párizsban játszódó filmek Kategória:Színpadi művön alapuló filmek