Az Everything Counts című dal a brit Depeche Mode 1983. július 11-én megjelent kislemeze a Construction Time Again című stúdióalbumról. A dal élő változata 1989-ben jelent meg a 101 című stúdióalbumon.

Előzmények

A dal átmenet volt a csapat lírai dalai és az "Everything Counts" között, mely kifejezetten a kapzsiság, és korrupció kérdéseivel foglalkozik, mely a szövegekben is tükröződik a "grabbing hands" that "grab all they can" kijelentésekkel. Meglepő, de a dal akkor jelent meg, amikor a csapat nem volt hivatalosan leszerződve a Mute kiadóval. (Gore "Grabbing Hands Music" címen adta ki dalait). A dalban számos hangszer is szerepel, többek között xilofon is.

Ez volt az első olyan dal, melyben a csapat mindkét énekese is szerepel. Dave Gahan a fő vokál vonalat énekli, míg Martin Gore a kórus vezető énekét énekli Alan Wilderrel együtt. Amikor a dalt élőben adták elő, a refrént a csapat összes tagja énekelte, kivéve Gahant, ahogyan az a dal videójában is megjelent. A dal számos élő változatban Alan Wilder éllendallamot énekel Dave Gahannek a második verzében a "The Graph" szót ismételve minden sor után.

Élő előadások, és újrakiadások

A dal hamar a rajongók kedvence lett, és a Construction Time Again turnén nyitódalként használták. A dal élő változata, melyet a Some Great Reward turnén rögzítettek 1984-ben, felkerült a dupla A oldalas "Blasphemous Rumours / Somebody" kislemezre. A Music for the Masses turné során a banda az "Everything Counts"-t használta záró ráadásként, majd 1989-ben a dalt újra kiadták kislemezen live felvétellel, a 101 népszerűsítése érdekében. Minden élő felvételt 1988. június 18-án rögzítettek a Pasadena Rose Rowlban, a Music for the Masses turné záró előadásán. A dal ezen verziójában a tömeg még jóval a zene végeztével is énekli a refrént.

A dal klipje a Devotion című kiadványon is megjelent, valamint a Touring the Angel Live in Milan című DVD-n is.

A dalt 2006-ban újrakeverték, és kiadták. Az Oliver Huntemann & Stephen Bodzin Dub remix a Martyr kislemez limitált kiadásán kapott helyett. A kiadatlan Oliver Hunte,amm & Stephan Bodzin remmix több vokális részt tartalmaz az eredeti változatból.

Videoklip

Az "Everything Counts" klipjét Nyugat-Berlinben forgatták, melyet Clive Richardson rendezett. A zenekar visszatért Richardsonhoz, mivel nem voltak elégedettek Julien Temple munkáival, az A Broken Frame albumhoz tartozó kislemezek klipjeinél. Richardson két évvel korábban rendezte a Just Can't Get Enough klipjét. Alan Wilder szerint Julien Temple nem csak a hangzásukat, hanem az arculatukat is meg kívánta változtatni. Ezzel szemben Clive-nek rengeteg új ötlete volt a klipforgatásokkal kapcsolatban. Az eredeti videoklipben a marimbát, a melodicát és a shawmot Alan Wilder, Martin Gore és Andy Fletcher játssza. A shawmot viszont szintetizátor által vették fel, és ez hallatszik a stúdiófelvételen is. Azonban a zenekar az igazi shawmot használta fel a klipben és a televíziós előadásokban, show-műsorhoz. Ebben a videóban a frontember, Dave Gahan először tűnt szőke hajjal elveszítve korábbi eredeti fekete hajszínét.

Az "Everything Counts" (Live) videóját D.A. Pennebaker rendezte. A videó nem csak az élő előadás egyes részeit tartalmazza, hanem különféle utalásokat is a koncerten eladott áruk, és jegyeladásokkal kapcsolatosan, mely humorosan kapcsolódik a dal korrupciós és kapzsiság témájához.

B oldal

Az élő újrakiadás B. oldalán a "Nothing" című dal élő változata hallható, mely a Music for the Mass egyik dala. A 12-es bakelit kiadványon a "Sacred" és az "A Question of Lust" élő változata is helyet kapott.

Az eredeti kiadás B. oldalán a "Work Hard" abból a szempontból figyelemre méltó, hogy ez az első Depeche Mode dal – kivéve az instrumentális dalokat – amely Martin Gore, és Alan Wilder nevéhez fűződik. Az egyetlen másik eset az 1986-os "Black day" amely a "Black Celebration2 alternatív változata. Ezek Gore, Wilder és Daniel Miller nevéhez fűződnek.

Dalváltozatok

Remixek

Az eredeti kiadáson csak egy remix volt található. A kislemez 12"-es bakelit verziója az "Everything Counts (In Larger Amounts)" nevet viseli, bár néha (például a Construction Time Again amerikai kiadásán) egyszerűen "Long Version"-ként emlegetik.

A kislemez élő újrakiadása azonban sok remixet tartalmaz. Annak ellenére, hogy a 7 és 12-es változatok nem tartalmaznak remixeket. Ez a kiadvány az első Depeche Mode kislemez, melyet 10 inches bakelit formátumban jelentettek meg. Ezen lemez A oldalán szerepel az "Absolut mix" amelyet Alan Moulder remixelt. Egyes változatok Alan Moulder néven hivatkoznak ezen remixekre. A B. oldalon az eredeti kiadás 12-es változata található meg, valamint egy "Reprise", mely a dal refrénjének 55 másodperces ismétlése, mely eredetileg az utolsó szám után került a Construction Time Again című albumra. Pontosabban ez az "Everything Counts (In Larger Amounts)" vége az ütem eltávolításával.

A limitált kiadású 12-es lemezen a "Bomb the bass mix" szerepel, melyet Tim Simeon és Mark Saunders remixeltek. Simeon később producerként közreműködött a csapat 1997-es Ultra című stúdióalbumon.

B. oldalas remixek

Különféle dalok is megjelennek az "Everything Counts" kislemezeken. Az 1983-as 12"-es kiadás B. oldalán a "Work Hard" hosszú változatát tartalmazza "East End Remix" néven.

A "Nothing" című dal két remixe is megjelenik az 1989-es kiadáson, köztük a "Remix Edit" (néha "US 7" Mixként is emlegetik, mivel ez volt az egyedüli, csak az Egyesült Államokban megjelent "Strangelove" kislemez 7" B-oldala 88") és Justin Strauss "Zip Hop Mixe".

A "Strangelove" remixe is megjelent limitált 12-es bakelitlemezen amit Tim Simeon és Mark Saunders "Highjack Mix"-ként emleget. Ők keverték az A oldal dalát is.

Számlista

1983-as megjelenés

7": Mute / 7Bong3 (Egyesült Királyság) & Sire / 7-29482 (Egyesült Államok) "Everything Counts" (3:58) "Work Hard" (4:21)

12": Mute / 12Bong3 (Egyesült Királyság) & Sire / 0-20165 (Egyesült Államok) "Everything Counts [In Larger Amounts]" (7:18) "Work Hard [East End Remix]" (6:57)

12": Mute / L12Bong3 (Egyesült Királyság) "Everything Counts" [7" Version] (3:58) "New Life [Live]" (4:12) "Boys Say Go! [Live]" (2:36) "Nothing to Fear [Live]" (4:28) "The Meaning of Love [Live]" (3:14)

CD (1991 Box Set): Mute / CDBong3 (Egyesült Királyság) "Everything Counts" (3:58) "Work Hard" (4:21) "Everything Counts [In Larger Amounts/12“ Version]" (7:18) "Work Hard [East End Remix]" (6:57)

Megjegyzések A Depeche Mode tagjai 1983-ban: Dave Gahan, Martin Gore, Andy Fletcher, és Alan Wilder. Az "Everything Counts", "Nothing to Fear", és "The Meaning of Love" című dalokat Martin Gore írta. A "Work Hard" című dalt Martin Gore és Alan Wilder írta. A "New Life" és "Boys Say Go!" című dalt Vince Clarke írta. A dalokat a londoni Garden Studióban rögzítették. Az "Everything Counts" című dal keverése a berlini Hansa stúdióban történt. Gareth Jones volt a hangmérnök Az élő felvételeket 1982. október 25-én a londoni Hammersmith Odeon-ban rögzítették.

1989 (live) megjelenés

7": Mute / Bong16 (Egyesült Királyság) "Everything Counts" (Live Full Version) (6:45) "Nothing" (Live) (4:35)

12"/CD: Mute / 12Bong16 / CDBong16 (Egyesült Királyság) "Everything Counts" (Live Single Version) (5:46) "Nothing" (Live) (4:40) "Sacred" (Live) (5:12) "A Question of Lust" (Live) (4:12)

10": Mute / 10Bong16 (Egyesült Királyság) "Everything Counts (Absolut Mix)" (6:04) "Everything Counts (In Larger Amounts)" (7:18) "Nothing" (US 7" Mix) (3:57) "Everything Counts (Reprise)" (0:55) Track 3 is usually known as "Nothing (Remix Edit)" in the US.

Limitált 12"/CD: Mute / L12Bong16 / LCDBong16 (Egyesült Királyság) "Everything Counts (Remixed by Tim Simenon & Mark Saunders)" (5:32) "Nothing (Remixed by Justin Strauss)" (7:01) "Strangelove (Remixed by Tim Simenon & Mark Saunders)" (6:33) These remixes do not have any titles on the UK releases, but are often knownas "Bomb the Bass Mix", "Zip Hop Mix" and "Highjack Mix", respectively.

CD (2004 Box Set): Mute / CDBong16X (Egyesült Királyság) "Everything Counts (Live Single Version)" (5:46) "Nothing (Live)" (4:35) "Sacred (Live)" (5:12) "A Question of Lust (Live)" (4:12) "Everything Counts (Tim Simenon/Mark Saunders Remix)" (5:32) "Nothing (Justin Strauss Remix)" (7:01) "Strangelove (Tim Simenon/Mark Saunders Remix)" (6:33) "Everything Counts (Absolut Mix)" (6:04) "Everything Counts (12" Version) (7:21) "Nothing" (US 7" Mix) (3:57) "Everything Counts (Reprise)" (0:55)

7": Sire / 7-22993 (Egyesült Államok) "Everything Counts (Live Radio Edit)" (4:50) "Nothing (Live)" (4:35)

12": Sire / 0-21183 (Egyesült Államok) "Everything Counts (Tim Simenon/Mark Saunders Remix)" (5:32) "Everything Counts (Live Single Version)" (5:45) "Nothing (Live)" (4:35) "Everything Counts (Absolut Mix)" (6:04) "Sacred (Live)" (5:12) "A Question of Lust (Live)" (4:12)

Kazetta: Sire / 4-22993 (Egyesült Államok) "Everything Counts (Live Radio Edit)" (4:50) "Nothing (Live)" (4:35)

Megjegyzések A Depeche Mode tagjai 1989-ben: Dave Gahan, Martin Gore, Andy Fletcher, and Alan Wilder. Minden dalt Martin Gore írt. AZ élő felvételeket a Pasadena Rose Bowl-ban rögzítették 1988. június 18-án. Tim Simenon és Mark Saunders "Everything Counts" (The Bomb the Bass Mix) remixét a londoni Konk Stúdióban remixelték. Justin Strauss "Nothing" című remixeit (a "Zip Hop Mix" és a "Remix Edit") a New York-i Soundtracks Studioban remixelték. Tim Simenon és Mark Saunders "Strangelove" (The Highjack Mix) remixét a londoni Livingston Studiosban remixelték. Az "Everything Counts (Absolut Mix)"-t Alan Moulder a londoni Trident Stúdióban remixelte.

Slágerlista

Heti összesítések + Slágerlistás helyezések "Everything Counts" Slágerlista (1983) Legmagasabbhelyezés Italy (Musica e dischi) Select "Singoli" in the "Tipo" field, type "Depeche Mode" in the "Artista" field and press "cerca". 17 Netherlands (Dutch Top 40 Tipparade) 10 Nyugat-Németország (Official German Charts) 23

+ Slágerlistás helyezések "Everything Counts" (1989 live version) Slágerlista (1989) Legmagasabb helyezés Europe (Eurochart Hot 100 Singles) 25 Spain (AFYVE) 20 UK Indie (OCC) 3US Dance Singles Sales (Billboard) 18Nyugat-Németország (Official German Charts) 12

Év végi összesítés + Slágerlistás helyezés "Everything Counts" (1989 live version) Slágerlista (1989) Helyezés West Germany (Official German Charts) 89

Egyéb megjelenések, feldolgozások

A német Cinema Bizarre glam rock banda 2007-es Escape to the Stars című kislemezén az Everything Counts hangmintáit használta fel.

2011-ben a dalt a kolumbiai Dicken Schrader és gyermekei Milah és Korben dolgozta fel DMK név alatt játékos eszközökkel. A YouTube videó 2012-ben terjedt el, és jelenleg több sláger található benne, mint a Depeche Mode remasterelt videójában.The Huffington Post

A dal szerepel a Grand Theft Auto: Vice City Stories filmzenéjén. A dal a The Wave 103 rádiójában hallható.

Jegyzetek

Kategória:1983 kislemezei Kategória:1989 kislemezei Kategória:Depeche Mode-kislemezek