Ez a szócikk tartalmazza a 2022-es wimbledoni teniszbajnokság női egyes mérkőzéseinek eredményeit. A mérkőzésekre június 27. és július 10. között került sor. Ezt megelőzően június 21–23. között játszották a selejtezőket, amelyből 16 játékos jutott a 128 játékos nevét tartalmazó főtáblára.

A cím védője az ausztrál Ashleigh Barty volt, aki azonban 2022 márciusában visszavonult a profi pályafutástól.

A győzelmet a kazah Jelena Ribakina szerezte meg, miután a döntőben 3−6, 6−2, 6−2 arányban legyőzte a tunéziai Unsz Dzsábirt. Dzsábir az első arab játékos, aki Grand Slam-tornán egyéni döntőbe jutott, az első afrikai nő, aki ezt az open era-ban érte el, és az első afrikai nő, aki nem Dél-Afrikát képviselte.

A magyar versenyzők közül a tornán ebben az évben a világranglista-helyezése alapján Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma kezdhette a főtáblán a küzdelmeket. A selejtezőben indulhatott Jani Réka Luca és Babos Tímea, azonban nekik nem sikerült feljutniuk a főtáblára. Bondár Anna az első, Udvardy Panna és Gálfi Dalma a második fordulóban esett ki.

Ebben az évben vezették be Wimbledonban azt a szabályt, hogy a döntő játszmában 6–6 esetén 10 pontig tartó rövidített játszma következett.Korábban 7 pontig tartott ilyen esetben a rövidített játszma.

Kiemeltek

Selejtező

Főtábla

Döntők

Felső ág 1. csoport

2. csoport

3. csoport

4. csoport

Alsó ág 5. csoport

6. csoport

7. csoport

8. csoport

Jegyzetek

Források Főtábla eredményei Selejtező eredményei

N1