Petar Baćović (szerb cirill írással:Петар Баћовић, Kalinovik, 1898 – Jasenovaci koncentrációs tábor, 1945, április) boszniai szerb csetnik parancsnok volt a második világháború alatt a megszállt Jugoszláviában. 1941 nyarától 1942 áprilisáig Milan Nedić Nemzeti Megmentés bábkormányának belügyminisztériumi kabinetvezetője volt a németek által megszállt Szerbia területén. 1942 májusában és júniusában Baćović részt vett a jugoszláv partizánok elleni közös olasz-csetnik offenzivában Montenegróban, majd 1942 júliusában a csetnik vezér, Draža Mihailović kinevezte a régióban, Kelet-Bosznia és Hercegovina bábállamán belül, valamint a Független Horvát Állam (horvátul: Nezavisna Država Hrvatska, NDH) területén tevékenykedő csetnik egységek parancsnokává. Ebben a tisztségében Baćović továbbra is együttműködött az olaszokkal a jugoszláv partizánok ellen, és csetnikjeit 1942 közepétől hivatalosan is olasz segédcsapatként ismerték el.
Más csetnikekkel együtt 1942 augusztusában és szeptemberében Baćović és csetnikjei boszniai muszlim és horvát civileket, valamint a partizán mozgalommal rokonszenvezőket, több mint 5000 embert mészároltak le. A következő hónapban, miközben részt vett a Prozor körüli közös olasz-német „Alfa” fedőnevű hadműveletben, Baćović és csetnikjei horvát és muszlim falvakat égettek fel, és további 500-2000 horvátot és muszlimot öltek meg. Az olaszok erre hevesen reagáltak, és azzal fenyegetőztek, hogy megvonják a csetnikek támogatását, ami után Baćović megpróbált elhatárolódni a gyilkosságoktól. Baćović csetnikjei további atrocitásokat követtek el a horvátok és a muszlimok ellen Mostarban és Konjicban 1943 januárjában, Vrlikában pedig 1943 januárjában. 1943 elején Baćovićot a gyengélkedő hercegovinai fő csetnik vezér Ilija Trifunović-Birčanin kinevezte vajdának. Baćović jelentős antiszemita propagandát folytatott a partizánok vezetése ellen.
1945 áprilisában a Független Horvát Állam Fegyveres Erőinek (HOS) egységei Pavle Đurišić, Zaharije Ostojić csetnik vezetőkkel, valamint Dragiša Vasić csetnik ideológussal együtt Banja Luka közelében tárgyalás ígéretével csapdába csalták. Egyes források szerint ezután Baćovićot és a többieket a jasenovaci koncentrációs tábor területére vitték, ahol megölték őket.
Élete Petar Baćović 1898-ban született Kalinovikban, az Ausztria-Magyarország által megszállt Bosznia egyik falujában. Apja, Maksim Baćović klánfőnök volt. A második világháború előtt Baćović a Jugoszláv Királyi Hadsereg tartalékos őrnagya volt. Jogot tanult, jogi munkát végzett, és közvetlenül a háború kitörése előtt közjegyzőként dolgozott. 1941 nyarától Baćović vezette a belügyminisztérium kabinetjét a Milan Nedić által vezetett Nemzeti Megmentés Kormányában a németek által megszállt Szerbia területén. Draža Mihailović csetnik vezér, akinek nem volt közvetlen ellenőrzése a felosztott és megszállt Jugoszlávia számos független csetnik egysége felett, néhány vezetőjükkel levélben és futáron keresztül levelezett. A Nedić és Mihailović közötti megállapodást követően 1942 áprilisában Baćović elhagyta Belgrádot, és Mihailović megbízottjaként csatlakozott a Kelet-Boszniában tevékenykedő csetnikekhez. Kelet-Bosznia ekkor a tengelyhatalmak bábállamához, a Független Horvát Államhoz tartozott. Baćovićot Mihailović állandó képviselőjeként Dobroslav Jevđevićhez és Ilija Trifunović-Birčaninhoz, a Hercegovinában működő csetnik bandák fővezéreihez küldték.
Az 1942-es montenegrói hadjárat 1942. május közepétől június elejéig Baćović részt vett a partizánok elleni közös olasz-csetnik montenegrói offenzívában, amely kelet-hercegovinai területekre is kiterjedt. Baćović vezette a partizánok ellen harcoló csetnik erőket a Szandzsák régióban, amely Montenegró olasz kormányzósága és Szerbia németek által megszállt területe közötti határon terült el. Csapatai a Zdravko Kasalović és Vojislav Lukačević által vezetett szandzsáki csetnikek, valamint a Vučko Ignjatović és Miloš Glišić vezette pozsegai csetnik különítmény mellett harcoltak. A pozsegai csetnikeket a Nedić-kormány a németek jóváhagyásával segédcsapatként „legalizálta”. Ezek az erők az olasz 19. Venezia gyaloghadosztály és a Pusteria 5. alpesi hadosztály mellett is harcoltak. Egyike volt annak a három fő csetnik alakulatnak, amelyek részt vettek a közös offenzívában, a többieket Pavle Đurišić és Bajo Stanišić montenegrói szerbek vezették. A háromlépcsős támadással szemben a túlerőben lévő partizán erők Montenegróból és Kelet-Hercegovinából előbb Délkelet-Boszniába, majd a Partizánok Hosszú Menetelésével Nyugat-Boszniába vonultak. Május végén Baćović jelentést küldött Mihailovićnak Đurišić csapatairól és az olaszoktól kapott jelentős mennyiségű fegyverről és felszerelésről.
1942 nyarán, miután az NDH olasz megszállási övezetének jelentős részein rendet teremtettek, a csetnik különítményvezetők, köztük Petar Samardžić, Momčilo Đujić, Uroš Drenović, Jevđević, Trifunović-Birčanin egységeit az olaszok segédcsapatnak ismerték el. Azon a nyár elején az olasz második hadsereg parancsnoka, Mario Roatta tábornok beleegyezett abba, hogy fegyvereket, lőszert és utánpótlást szállítson a csetnikeknek. 1942. július 16-án Baćović, aki Jevđević egyik katonai szervezőjeként tevékenykedett, arról tájékoztatta Mihailovićot, hogy Hercegovinában a 7000 csetnik túlnyomó többsége kézifegyverrel jól fel van szerelve, és az olaszok „legalizálták” őket. Đujić csoportjával együtt a „legalizált” csetnikek száma az NDH olasz övezetében 10 000 vagy több volt.
1942 márciusától Mihailović kereste a lehetőségeket egy „nemzeti folyosó” létrehozására, amely összeköti az NDH olaszok által megszállt területein működő csetnik csoportokat Montenegrótól, Hercegovinától, Dalmáciáig, Likáig és Nyugat-Boszniáig. Júniusban Jevđević felajánlotta, hogy 2000 hercegovinai csetniket küld Dalmáciába, hogy elősegítse Mihailović „nemzeti folyosó” létrehozására irányuló célját, ahol majd Trifunović-Birčanin irányítása alá helyezik őket. A csetnik erők Dalmáciába történő küldése lehetőséget teremtett arra is, hogy Nyugat-Boszniában a partizánok akkori legnagyobb koncentrációjára csapjanak le.
A zimonjić kulai konferencia 1942. július 22-én és 23-án Mihailović megbeszélés tartott a kelet-hercegovinai Avtovac melletti Zimonjić Kulában, amelyen részt vett Trifunović-Birčanin, Đurišić, Jevđević, Zaharije Ostojišeć, Milan Ivanišević, Radovan és a hercegovinai csetnik parancsnokok egy csoportja is. A találkozó célja a hercegovinai és montenegrói csetnik vezetők közötti együttműködés kialakítása volt. Baćovićot Boško Todorović helyére, akit a partizánok 1942. február végén elfogtak és kivégeztek kinevezték Kelet-Bosznia-Hercegovina csetnik parancsnokának. Dalmácia, Lika és Nyugat-Bosznia csetnik parancsnokává Trifunović-Birčanint nevezték ki. Fikreta Jelić-Butić történész úgy véli, hogy a megbeszélésen, mint lehetséges válasz az Olaszország és az NDH között júniusban kötött zágrábi megállapodásra a partizánellenes offenzíva gondolata is szóba került. A zágrábi megállapodás előrevetítette az olasz megszálló erők jelentős kivonását az NDH nagy területeiről, beleértve Bosznia olasz-német demarkációs vonaltól délre eső területeit, valamint a Kordunt, Likát és Dalmáciát, és a csetnik vezetők úgy vélték, hogy ez csökkentené azt a területet, ahol olasz beleegyezéssel működhetnének. A konferencia második napján Jevđević és Trifunović-Birčanin a közeli Trebinjébe utazott, ahol két másik csetnik parancsnokkal, Radmilo Grđićtyel és Milan Šantićtyal tanácskoztak, akik megállapodtak a célokról és a megvalósításuk stratégiájáról. Ennek fő pontjai Nagy-Szerbia létrehozása; a partizánok megsemmisítése; a katolikusok (horvátok) és a muszlimok eltávolítása; az NDH el nem ismerése; nincs együttműködés a németekkel; és ideiglenes együttműködés az olaszokkal fegyverek, lőszerek és élelmiszerek terén voltak.
A csetnikek Trebinjében a tömeghez fordultak, és bejelentették, hogy minden kelet-hercegovinai faluban vannak sejtjeik, és hogy létrehozzák a Nagy-Szerbiát. Alig öt nappal Baćović kinevezése után Stevan Botić, a boszniai csetnik különítmények hegyi vezérkarának parancsnoka követelte Baćović leváltását. Botić azután nevezte ki magát a „hegyi vezérkar” parancsnokának, hogy az előző parancsnokot, Jezdimir Dangićot 1942 áprilisában Bajina Baštában letartóztatták. Botić és szövetségesei ellenezték Mihailović irányítását, mert inkább politikai, semmint katonai szervezetet pártoltak. Folytatni akarták a szövetséget a Nedić-rezsimmel, amelyet Dangić kovácsolt össze, és ellenezték a boszniai csetnikek nem boszniaiak általi ellenőrzését. Botić emellett független akart maradni Mihailovićtól, hogy szabadon gyilkolhasson muzulmánokat és boszniai horvátokat anélkül, hogy tevékenységével károsítaná Mihailović tekintélyét a szerbek között. Nem sokkal a konferencia után Baćović és Trifunović-Birčanin is tárgyalt a partizánok elleni offenzíváról Nyugat-Boszniában az olasz VI. és a XVIII. hadtest főhadiszállásával.
Augusztusra Baćović már a Botić-féle hegyi vezérkar „felszámolását” szorgalmazta, mert széthúzást keltettek, és a Bosznia-Hercegovinában működő csetnik mozgalmat a szerb parasztokat a muzulmán gazdák ellen a két háború közötti időszakban védő Bosznia-Hercegovinai Agrárpárt mintájára próbálta politikai útra terelni. 1942. augusztus 6-án, a külső ellenségek felszámolására és saját soraik megtisztítására tett folyamatos csetnik erőfeszítések során Baćović megparancsolta az összes hadtest és dandár beosztott parancsnokainak, hogy nyújtsanak be listát a széthúzást keltő személyekről, és tegyenek javaslatokat a velük való bánásmódra. A dandárparancsnokoknak három bérgyilkost kellett küldeniük, hogy a név kézhezvételétől számított 24 órán belül öljenek meg minden olyan személyt, akit "Z" betűvel jelöltek meg (a szerb-horvát „zaklati”, azaz „lemészárolni” szó kezdőbetűje). Baćović azt is megparancsolta, hogy „az ölést kizárólag vágókés használatával kell végrehajtani”.
Foča elfoglalása, a muszlimok és horvátok lemészárlása Augusztus 19-én az Ostojić által irányított csetnikek, akik főként Đurišić Lim-Sandžak csetnik különítményéből származtak Mihailović parancsára megtámadták és elfoglalták a kelet-boszniai Foča városát, amelyet még júniusban elhagytak a partizánok, majd elfoglaltak az NDH erők. Kétórás csata után a csetnik egységek behatoltak Fočába, és nemre és korra való tekintet nélkül megkezdték a város muszlim lakosságának mészárlását. Az első csetnik jelentések szerint összesen 1000 embert öltek meg, köztük a horvát hadsereg és az usztasa milícia mintegy 450 tagját, valamint körülbelül 300 nőt és gyermeket. A későbbi csetnik jelentések szerint az elfoglalás után mintegy 2000 – 3000 személyt öltek meg Fočában. Néhány nappal azután, hogy elfoglalták Fočát, Baćović és Jevđević arról számolt be Mihailovićnak, hogy a mészárlás minden nyomát eltüntették, és hivatalosan bejelentették, hogy a fosztogatásért és a gyilkolásért felelősöket lelőtték. Nyolc nappal Foča elfoglalása után Baćović azt írta: „ebből az alkalomból 1200 egyenruhás usztasa és körülbelül 1000 kompromittált muszlim vesztette életét, míg közülünk csak négyen haltak meg és öten sebesültek meg”. 200px|bélyegkép|jobbra|Csetnikek egy civil foglyot vallatnak