Események Európa II. Orbán pápa előző novemberi felhívása alapján Európa-szerte papok és prédikátorok toboroznak katonákat Jeruzsálem felszabadítására, az első keresztes hadjáratra. Elsősorban Francia- és Németországban tömegek gyűlnek össze, összesen mintegy 40 ezer ember; ők alkotják az ún. "szegények keresztes hadjáratát". Több csoportban indulnak meg, hogy a Balkánon és Kis-Ázsián át eljussanak a Szentföldre. Legkorábban a francia Nincstelen Valter vezette csoport indul el, ő május elején éri el Magyarország határát; Könyves Kálmán király átengedi őket az országon, útjuk különösebb incidens nélkül zajlik, csak a bizánci határon lévő Zimonynál kerül sor némi fosztogatásra. A keresztesek következő nagyobb, Remete Péter vezette csoportját szintén átengedik, de Zimonynál a keresztesek rátámadnak a városra, elfoglalják a várat és négyezer magyart megölnek. Ezután gyorsan átkelnek Belgrádba, amit szintén kifosztanak és felgyújtanak. Naisszosznál élelmet kapnak a bizánci hatóságoktól és Konstantinápolynál csatlakoznak Valter seregéhez. Az Emicho lovag, valamint Gottschalk és Volkmar vezette keresztesek a Rajna-vidéken pogromokat rendeznek a zsidók ellen, Wormsban ötszáz, Mainzban ezer zsidót gyilkolnak meg. Volkmar Prágában rendez vérfürdőt, majd Magyarországra indul tovább, ahol Nyitránál a helyi hatóságok szétszórják őket. A fosztogató Gottschalk-csoportot Székesfehérvárnál veri szét Kálmán király. A legnagyobb Emicho-féle csoport ostrom alá veszi Moson várát, de mikor híre jön, hogy közeledik a király serege, elmenekülnek. Ezen csoportok maradéka valószínűleg később a fejedelmek keresztes hadához csatlakozott. A Konstantinápolynál összegyűlt kereszteseket I. Alexiosz Komnénosz császár barátságosan fogadja és átszállíttatja őket Kis-Ázsiába. A fegyelmezetlen és tapasztalatlan, főleg parasztokból álló tömeg több csapatra oszolva fosztogat és egészen Kilidzs Arszlán rúmi szultán fővárosáig, Nikaiáig eljutnak. Az októberre összegyűlt szeldzsuk sereg könnyedén legyőzi őket, többségüket lemészárolja, a foglyokat eladják rabszolgának. A fejedelmek is több csoportban, de csak aratás után, augusztusban indulnak el. IV. Rajmund toulouse-i gróf Észak-Itálián és Dalmácián át vonul a bizánci fővároshoz; Bohemund tarantói herceg és unokaöccse, Tankréd az Adrián kel át a Balkánra; II. Róbert normandiai herceg is Róma és Dél-Itália érintésével hajózik át. A lotaringiai sereg három fivér (Bouillon Gottfried herceg, III. Eustache, boulogne-i gróf és a vagyontalan Balduin) vezetésével Magyarországon keresztül (ahol Kálmán király rossz tapasztalatai miatt túszokat kér tőlük és fegyveresekkel kísérteti őket) éri el Konstantinápolyt, ahol decemberben egyesülnek a keresztes seregek. A korábban fellázadt I. Welf bajor herceg meghódol IV. Henrik német-római császárnak, aki visszaadja neki a Bajor Hercegséget. VI. Alfonz leóni és kasztíliai király feleségül adja törvénytelen lányát, Teresát a mórok elleni harcban segédkező Burgundiai Henrikhez (I. Hugó burgundiai herceg öccséhez), aki a Teresa hozományát alkotó földbirtokokból megalapítja a Portugál Grófságot. I. Péter aragóniai király (miután az alcorazi csatában visszaveri a felmentő sereg próbálkozását) két éves ostrom után elfoglalja a zaragozai emírtől Huesca várát (amelynek ostrománál apja, Sancho elesett). II. Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem unokatestvére, Oleg csernyigovi fejedelem ellen vonul; eközben a Bonyak vezette kunok Kijevre támadnak és feldúlják a környékét (kirabolják többek között a Pecserszka lavra kolostort is. Először említenek oktatási tevékenységet Oxfordban.
Születések március 12. – Knud Lavard, schleswigi herceg április 9. – al-Muktafi, abbászida kalifa december 31. – al-Ámir, fátimida kalifa Szentviktori Hugó, francia teológus István, angol király II. Izjaszláv Msztyiszlavics, kijevi nagyfejedelem Lombardiai Péter, itáliai teológus Vang Hszi-meng, kínai festő
Halálozások október 21. – Nincstelen Valter, a szegények keresztes hadjáratának egyik vezetője Eudokia Makrembolitissza, X. Kónsztantinosz és IV. Rómanosz bizánci császárok felesége III. Geoffroy, anjou-i gróf
Kapcsolódó cikkek Államok vezetőinek listája 1096-ban
Fordítás
Kategória:11. század