Grzegorz Szymusik (Stargard, 1998. június 4. –) lengyel korosztályos válogatott labdarúgó, a Chojniczanka Chojnice hátvédje.
Pályafutása Klubcsapatokban Szymusik a lengyelországi Stargard városában született. Az ifjúsági pályafutását a Zenit Koszewo csapatában kezdte, majd a Błękitni Stargard akadémiájánál folytatta.
2015-ben mutatkozott be a Błękitni Stargard felnőtt csapatában. 2018-ban az első osztályban szereplő Korona Kielcéhez igazolt. A 2018–19-es szezonban a másodosztályú Warta Poznań csapatánál szerepelt kölcsönben. Először a 2018. szeptember 5-ei, Bytovia Bytów ellen 2–2-es döntetlennel zárult mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2018. november 17-én, a Garbarnia Kraków ellen 2–1-re elvesztett találkozón szerezte meg. Az Ekstraklasában 2019. szeptember 27-én, a Śląsk Wrocław ellen 1–0-ra megnyert bajnokin debütált. 2020. június 19-én, a Górnik Zabrze ellen idegenben 3–2-re elvesztett mérkőzésen megszerezte első gólját a Korona Kielce színeiben. 2021. december 10-én másfél évvel meghosszabbította a szerződését a klubbal, amely így már a 2022–23-as idény végéig szól. 2023. január 1-jén a Chojniczanka Chojnicéhez írt alá.
A válogatottban Szymusik 2016-ban debütált a lengyel U19-es válogatottban. Először a 2016. november 11-ei, Szlovákia ellen 1–0-ra elvesztett mérkőzés 70. percében, Mateusz Spychalat váltva lépett pályára. Első válogatott gólját 2016. november 13-án, Finnország ellen 2–1-es vereséggel zárult barátságos mérkőzésen szerezte meg.
Statisztikák 2023. április 16. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólWarta Poznań(kölcsönben)2018–19I Liga26300—263Korona Kielce2019–20Ekstraklasa19110—2012020–21I Liga24220—2622021–2222100—2212022–23Ekstraklasa7010—80Összesen7244000764Chojniczanka Chojnice2022–23I Liga6000—60Összesen104740001087
Sikerei, díjai Korona Kielce I Liga Feljutó (1): 2021–22
Jegyzetek
Források Profilja a 90minut.pl oldalán
További információk
Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Lengyel labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Korona Kielce labdarúgói Kategória:A Warta Poznań labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:Élő személyek