Házi Árpád, teljes nevén Házi Árpád Lehel (Komádi, 1908. szeptember 20. – Budapest, 1970. november 13.) szabómunkás, politikus, miniszter.

Életpályája Házi Ferenc szabó és Tóth Irén fiaként született. Az öt elemi után szabósegédnek állt, de kubikolással is foglalkozott. Az 1920-as évek második felétől Budapesten élt és dolgozott. Részt vett a Magyarországi Szabómunkások és Munkásnők Szakegyesületének munkájában, valamint a 100% munkáskórusának tevékenységében, ahol sztrájkokat és tüntetéseket szervezett. A Magyarországi Vörös Segély munkájába Martos Flóra vonta be. 1929-ben lett tagja a Kommunisták Magyarországi Pártjának. 1931-től a FECSKE (Ferencváros, Csepel, Kispest, Erzsébetváros) kommunista sejtnek volt a titkára. 1933-ban pártmunkája miatt kizárták a szabók szakegyesületéből.

1934–1935-ben a Szabó Ellenzék, 1935-től a KMP féllegális szervezetének, az Egyesült Szakszervezeti Ellenzék vezetőségének volt tagja. 1936-ban letartóztatták. Szabadulása tán, 1937-ben a párt utasítására belépett az KMP kispesti szervezetébe, 1941-ben a végrehajtó bizottság tagja lett. A külső, dél-pesti területek kommunista szervezeteit irányította. A háború alatt Rózsa Ferenc megbízásából megszervezte a KMP kispesti illegális csoportját. Többszöri lebukásokat követően 1942 májusától bujkálni kényszerült, illegalitásba vonult, üzemi ellenállási csoportok szervezésében vett részt. 1944 őszén háromfős csoportja a kispesti repülőgépgyárban sikeres szabotázsakciókat hajtott végre. 1945-ben részt vett az MKP pestlőrinci szervezetének létrehozásában, s párttitkára, valamint a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Nemzeti Bizottság elnökségi tagja lett. 1945 áprilisától a vármegye alispánjává nevezték ki, majd nemsokára rá, április 2-án Budapest képviseletében az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe delegálták. 1946-ban bekerült az MKP KV tagjai közé. 1949. szeptember 16-án leváltották alispáni tisztségéből és kinevezték az Állami Ellenőrzési Központ, majd az Állami Ellenőrző Központ élére, amelynek elnöke volt 1951. május 4-ig. 1951 májusában az MDP KEB és a KV Titkárságágának tagjává választották.

1950. május 8-ától 1951. április 20-áig, illetve 1953. július 4-től 1955. augusztus 26-áig az Elnöki Tanács tagja, 1951. április 20-tól 1952. november 14-éig belügyminiszter, 1952. november 14-től 1953. július 4-ig a minisztertanács elnökhelyettese, 1953. július 24-től 1955. augusztus 26-ig ismét az Állami Ellenőrző Központ elnöke, 1955. augusztus 26-tól 1956. október 24-ig az állami ellenőrzés minisztere volt.

1956–1957-ben az MDP Pest megyei pártbizottságának titkára. 1957–1963-ban az MSZMP Pest megyei bizottságának osztályvezetője, majd 1963-tól – nyugdíjba vonulásáig – 1964-ig a Kereskedelmi, Asztalos- és Lakatosipari Vállalat igazgatója lett. 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

A Fiumei úti sírkert Munkásmozgalmi Panteonában találhatók hamvai.

Művei Népgazdaságunk fejlődése a felszabadulástól az ötéves terv megindulásáig; / kidolg. MDP. Központi Előadói Iroda politikai gazdaságtani munkaközössége, vezető Friss István, előadó Házi Árpád, László Andor, Szalai Béla; Magyar Dolgozók Pártja Központi Előadói Iroda, Budapest, 1950 (Magyar Dolgozók Pártja Központi Előadói Irodájának előadásai) A helyi tanácsok és a tömegek kapcsolata...; Jogi, Budapest, 1952

Díjai, elismerései Magyar Szabadság érdemrend ezüst fokozata (1947) a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1948) Magyar Népköztársasági érdemrend IV. fokozata (1951) A Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1955) Munka Érdemrend arany fokozata (1968)

Jegyzetek

Külső hivatkozások Az Ideiglenes Nemzetgyűlés Almanachja (1944–1945) Házi Árpád iratai, Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, PIL 789. f.

Előző miniszterZöld Sándor 1950. június 23. – 1951. április 20.Belügyminiszter 50px 1951. április 20. – 1952. november 14.Következő miniszterGyöre József1952. november 14. – 1953. július 4.Előző miniszterúj minisztérium létrehozásaAz állami ellenőrzés minisztere 50px 1955. augusztus 26. – 1956. október 24.Következő miniszterbetöltetlen1956. október 24. – 1956. december 31.

Kategória:KMP-tagok Kategória:MKP-tagok Kategória:MDP-tagok Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Magyarország belügyminiszterei Kategória:Országgyűlési képviselők (MKP) Kategória:Országgyűlési képviselők (MDP) Kategória:Országgyűlési képviselők (MSZMP) Kategória:Országgyűlési képviselők (Ideiglenes Nemzetgyűlés) Kategória:Országgyűlési képviselők (1949–1953) Kategória:Országgyűlési képviselők (1953–1958) Kategória:Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjai Kategória:A Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagjai Kategória:Komádiak Kategória:1908-ban született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar antifasiszta ellenállók Kategória:A Munkásmozgalmi Panteonban eltemetett személyek Kategória:Magyar szabók