Sztratósz Szvarnasz (Athén, 1997. november 11. –) görög válogatott labdarúgó, a lengyel Raków Częstochowa hátvédje kölcsönben az AÉK Athén csapatától.
Pályafutása Klubcsapatokban Szvarnasz a görög fővárosban, Athénban született. Az ifjúsági pályafutását a Triglia Rafinas akadémiájánál kezdte.
2013-ban mutatkozott be a Triglia Rafinas felnőtt keretében. 2014-ben az első osztályban szereplő AÉK Athén szerződtette. 2016-ban a Xánthi csapatához igazolt. 2018-ban visszatért az AÉK Athénhoz. Először a 2019. március 2-ai, Árisz ellen 2–0-ra elvesztett mérkőzés félidejében, Michalis Bakakis cseréjeként lépett pályára. Első ligagólját 2020. július 8-án, az ÓFI Kréta ellen hazai pályán 2–0-ra megnyert találkozón szerezte meg. A 2022–23-as szezonban a lengyel első osztályban érdekelt Raków Częstochowa csapatát erősítette kölcsönben. A lehetőséggel élve, 2023 nyarán a Raków Częstochowa szerződött.
A válogatottban Szvarnasz az U17-es, az U18-as, az U19-es és az U21-es korosztályú válogatottakban is képviselte Görögországot.
2020-ban debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2020. szeptember 3-ai, Szlovénia ellen 0–0-s döntetlennel zárult Nemzetek Ligája mérkőzésen lépett pályára.
Statisztikák 2023. május 2. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólAÉK Athén2014–15Super League Greece3000—302015–160010—10Összesen30100040Xánthi2016–17Super League Greece2000—202017–1818020—200Összesen2002000220AÉK Athén2018–19Super League Greece5030—802019–2021171303122020–2130040704102021–22903120141Összesen651172120943Raków Częstochowa(kölcsönben)2022–23Ekstraklasa2535050353Összesen11342521701556
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól202050202110Összesen60
Sikerei, díjai AÉK Athén Super League Greece Bajnok (1): 2014–15
Görög Kupa Győztes (1): 2015–16 Döntős (2): 2018–19, 2019–20
Raków Częstochowa Ekstraklasa Bajnok (1): 2022–23
Lengyel Kupa Döntős (1): 2022–23
Lengyel Szuperkupa Győztes (1): 2022
Jegyzetek
Források Profilja a 90minut.pl oldalán
További információk Transfermarkt
Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Athéniak Kategória:Élő személyek Kategória:Görög labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az AEK Athén labdarúgói Kategória:A Skoda Xánthi labdarúgói Kategória:A Raków Częstochowa labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói