A 2022–2023-as férfi kosárlabda-bajnokság a jubileumi kilencvenegyedik férfi kosárlabda-bajnokság. A lebonyolítás változik, az alapszakaszt (csapatonként 26 mérkőzés) követően egyből a rájátszás és a play-out következik. Míg az alapszakaszban az első nyolc helyen végző együttes a bajnoki címért küzd, addig a 9-14. helyezett gárda körmérkőzéses rendszerben, oda-visszavágó alapon döntik el a kieső csapat sorsát, amely ezúttal is az utolsó helyezett együttes lesz. A csapatok az alapszakasz összes elért eredményét viszik tovább a play-outba – pontazonosság esetén a play-outbeli eredmény a mérvadó.

Újítás még ezen felül, hogy a rájátszásban a 7. és az 5. helyért is lesz két győzelemig tartó párharc, míg az eddigiektől eltérően a bronzcsata – a fináléhoz hasonlóan – három nyert találkozóig tart.

Továbbra is kötelező a mérkőzések első félidejében minimum egy U23-as korú (2000. január 1-én, vagy utána született) játékost szerepeltetni, míg a találkozók egészében legalább egy magyar kosárlabdázónak a pályán kell tartózkodnia – ez a két szabály érvényes lesz a 2023/2024-es szezonra is.

Csapatváltozások az előző szezonhoz képest

Kiesett az NB I/B Piros csoportjába

PVSK-Panthers (2021-2022-es NB I/A csoport playout veszteseként)

Feljutott az NB I/A csoportjába

Budapesti Honvéd (2021-2022-es NB I/B Piros csoport győzteseként)

Résztvevő csapatok CsapatVárosSportcsarnokBefogadóképességVezetőedző(k)Arconic-Alba FehérvárSzékesfehérvárAlba Regia Sportcsarnok Alejandro Zubillaga JimenezAtomerőmű SEPaksSzekszárdi Sportközpont (albérlet) Csirke FerencBudapesti Honvéd SportegyesületBudapestLudovika Aréna Baksa SzabolcsDEAC-TungsramDebrecenOláh Gábor utcai csarnok Andjelko MandicsDuna Aszfalt-DTKH KecskemétKecskemétMesszi István Sportcsarnok Forray GáborEgis KörmendKörmendKörmend Városi Sportcsarnok Kocsis Tamás Németh LeventeFalco KC SzombathelySzombathelyArena Savaria Milos KonakovHÜBNER Nyíregyháza BSNyíregyházaContinental Aréna Darko RadulovicsKometa Kaposvári KKKaposvárKaposvár Aréna Szőke Balázs Filipovics GordanMVM-OSE LionsOroszlányKrajnyik András Sportcsarnok Simon PetrovNaturtex-SZTE-SzedeákSzegedVárosi Sportcsarnok Nikola LazicsSopron KCSopronNovomatic Aréna Kosztasz FlevarakiszSzolnoki OlajbányászSzolnokTiszaligeti Sportcsarnok Gasper PotocsnikZalakerámia ZTE KKZalaegerszegZalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok Sebastjan Krasovec

Vezetőedző-váltások CsapatTávozott vezetőedzőA távozás indokaA távozás idejeHelyezés a tabellánÉrkezett vezetőedzőA kinevezés idejeForrásKaposvár Nikola LazicsLejárt a szerződése2022. május 26.Szezon előtt Ivan Rudez2022. június 8.OSE Sebastjan KrašovecLejárt a szerződése2022. május 28. Simon Petrov2022. július 6.ASE Jan PavlíkLejárt a megbízása2022. május 30. Csirke Ferenc2022. május 30.ZTE Emir MutapcsicsLejárt a szerződése2022. május 30. Sebastjan Krasovec2022. június 2.DEAC Berényi SándorLejárt a szerződése2022. június 10. David Dedek2022. június 10.Nyíregyháza Pethő ÁkosGyenge szereplés2022. november 24.14. hely Darko Radulovics2022. december 3.Körmend Antonisz ConsztantinideszGyenge szereplés2022. december 4.10. hely Kocsis Tamás Németh Levente2022. december 4.DEAC David DedekGyenge szereplés2023. január 16.10. hely Andjelko Mandics2023. január 16.Szedeák Simándi ÁrpádLemondott2023. január 30.13. hely Nikola Lazics2023. január 30.Alba Fehérvár Matthias ZollnerGyenge szereplés2023. február 7.11. hely Alejandro Zubillaga Jimenez2023. február 7.Kaposvár Ivan RudezSzerződést bontottak2023. március 21.10. hely Szőke Balázs Filipovics Gordan2023. március 21.

Eredmények Végeredmény szerint.

Alapszakasz #CsapatMGyVK+K-PMegjegyzés1.Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely262152292197147Rájátszás2.Szolnoki Olajbányász2620621931928463.Arconic-Alba Fehérvár2618823772098444.Zalakerámia ZTE KK26161021962091425.Sopron KC26151121162003416.Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét26151119942038417.Egis Körmend26151121472195418.DEAC-Tungsram26141220662057409.Atomerőmű SE2614122088207440Playout10.Kometa Kaposvári KK 261016212022313611.MVM-OSE Lions26917197821733512.Naturtex-SZTE-Szedeák26719205521453313.Budapesti Honvéd Sportegyesület26620186721083214.HÜBNER Nyíregyháza BS262241930230728

Rájátszás

Playout #CsapatMGyVK+K-PMegjegyzés1.MVM-OSE Lions1091865746232.Atomerőmű SE 1055814809213.Naturtex-SZTE-Szedeák1073844804204.Kometa Kaposvári KK1037811845185.Budapesti Honvéd Sportegyesület1046764791166.HÜBNER Nyíregyháza BS102875986213Kiesés az NB I/B csoportjába

Jelmagyarázat: #: helyezés a tabellán M: mérkőzés Gy:gGyőzelmek száma V: vereségek száma K+: dobott pontok száma K-: kapott pontok száma P: Pontszám

Jegyzetek

Források

Hivatalos oldal

Kategória:Kosárlabda-bajnokság évei magyar bajnokság magyar bajnokság