A 2024–2025-ös UEFA Nemzetek Ligája a negyedik UEFA Nemzetek Ligája volt, amely az Európai Labdarúgó-szövetség által szervezett labdarúgótorna, amelyen az UEFA-tagsággal rendelkező 54 ország felnőtt férfi labdarúgó-válogatottjai vehettek részt.
Lebonyolítás A csapatokat négy ligára osztották, az A, B és C ligákban 16 csapat, ezeken belül négy csoportban, egyenként négy csapat szerepel. A D ligában 6 csapat vesz részt, amelyet két csoportra osztottak, mindkét csoportban három csapat szerepel. A csapatok a 2022–2023-as kiírás összesített rangsora alapján kerültek az egyes ligákba. Mindegyik csapat hat mérkőzést játszik a csoportjában, kivéve a D liga résztvevőit, amelyek csak négyet. A csapatok oda-visszavágós körmérkőzést játszanak dupla játéknapokon 2024 szeptemberében, októberében és novemberében.
2023. január 25-én az UEFA a kieséses szakasz új formátumáról döntött. Az A liga négy csoportjának győztesei és második helyezettjei oda-visszavágós negyeddöntőt játszanak 2025 márciusában. A negyeddöntők győztesei jutnak be a 2025 júniusában rendezendő négyes döntőbe, ahol négy mérkőzés lesz: két elődöntő, a bronzmérkőzés és a döntő. Az elődöntők párosítását sorsolással döntik el. A négyes döntő helyszínét a négy elődöntőbe jutó csapat közül választják ki. Az A liga győztese nyeri az UEFA Nemzetek Ligáját.
A csapatok a helyezések alapján feljutnak, illetve kiesnek a magasabb, illetve az alacsonyabb ligába. Három ligából, a B, C és D ligákból a csoportgyőztesek feljutnak, míg az A és B ligákban a csoportutolsók kiesnek. Miután a C ligában négy csoport lesz, a D ligában pedig kettő, ezért a C liga utolsó két helyezettje automatikusan kiesik a D ligába. A formátum változtatásával az A liga 3. helyezettjei a B liga 2. helyezettjeivel, a B liga 3. helyezettjei a C liga 2. helyezettjeivel, valamint a C liga két legjobb negyedik helyezettje és a D liga két második helyezettje osztályozót játszanak. Az osztályozókra 2025 márciusában kerül sor, a párosítások győzteseit oda-visszavágós rendszerben döntik el.
Az oda-visszavágós rendszerű mérkőzéseken a több gólt szerző csapat a győztes. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen, akkor 2×15 perces hosszabbítás következik a második mérkőzés rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2×15 perces hosszabbítást követően is egyenlő az összesített állás, akkor büntetőpárbajra kerül sor.
2026-os labdarúgó-világbajnokság selejtezője
A Nemzetek Ligáját részben összekapcsolták a 2026-os labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjével. A világbajnokság európai pótselejtezejőben 16 csapat vesz részt: a selejtező 12 második helyezettje és az UEFA Nemzetek Ligája négy legjobb csoportgyőztese, amelyek a csoportkör első két helyén kívül végeznek. A csapatokat négy ágra sorsolják, az ágakon két elődöntőt és egy döntőt rendeznek. Az elődöntőben a kiemelt csapat játszik hazai pályán, a döntők pályaválasztóit sorsolják. A döntők győztesei jutnak ki a világbajnokságra.
Rangsorolás Rangsorolás a csoportban Ha két vagy több csapat azonos pontszámmal áll egy csoportban, a sorrendet a következő pontok alapján határozták meg: több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken; jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken; több szerzett gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken; Ha az 1–3. pontok alapján a csapatok továbbra is azonosan állnak, akkor az 1–4. pontokat újra alkalmazni kell ameddig a sorrend nem dönthető el. Ha ez sem dönt, akkor az 5–11. pontok döntenek a sorrendről; jobb gólkülönbség az összes mérkőzésen; több szerzett gól az összes mérkőzésen; több idegenben szerzett gól az összes mérkőzésen; több győzelem az összes mérkőzésen; több idegenben szerzett győzelem az összes mérkőzésen; alacsonyabb fair play pontszám (1 pont egy sárga lap, 3 pont a két sárga lap utáni piros lap, 3 pont egy azonnali piros lap, 4 pont egy sárga lap utáni azonnali piros lap); jobb helyezés a 2024–2025-ös UEFA Nemzetek Ligája kiemelésekor. Megjegyzés
Rangsorolás a ligában A csapatok ligában elfoglalt helyezéseit a következő pontok alapján határozták meg: helyezés a csoportban; magasabb pontszám; jobb gólkülönbség; több szerzett gól; több idegenben szerzett gól; több győzelem; több idegenben szerzett győzelem; alacsonyabb fair play pontszám (1 pont egy sárga lap, 3 pont a két sárga lap utáni piros lap, 3 pont egy azonnali piros lap, 4 pont egy sárga lap utáni azonnali piros lap); jobb helyezés a 2024–2025-ös UEFA Nemzetek Ligája kiemelésekor. Időközi rangsorolás A csoportkör befejezése után az időközi rangsorolást a következők alapján állapítják meg: Az A liga 16 csapata az 1–16. helyezést kapja, a ligában elfoglalt helyezése szerint. A B liga 16 csapata a 17–32. helyezést kapja, a ligában elfoglalt helyezése szerint. A C liga 16 csapata a 33–48. helyezést kapja, a ligában elfoglalt helyezése szerint. A D liga 6 csapata a 49–54. helyezést kapja, a ligában elfoglalt helyezése szerint. Végleges rangsorolás A Nemzetek Ligája döntője és az osztályozók után a végleges rangsorolást a következők alapján állapítják meg: A Nemzetek Ligája négyes döntőjében résztvevőket a következők szerint rangsorolják: A döntő győztese az 1. helyezett. A döntő vesztese a 2. helyezett. A bronzmérkőzés győztese a 3. helyezett. A bronzmérkőzés vesztese a 4. helyezett. A negyeddöntők vesztesei az 5–8. helyezést kapják az időközi rangsorban elfoglalt helyezésük sorrendjében. A B ligából az A ligába közvetlenül feljutók, valamint az A liga és a B liga osztályozóinak győztesei a 9–16. helyezést kapják az időközi rangsorban elfoglalt helyezésük sorrendjében. Az A ligából a B ligába közvetlenül kiesők, valamint az A liga és a B liga osztályozóinak vesztesei a 17–24. helyezést kapják az időközi rangsorban elfoglalt helyezésük sorrendjében. A C ligából a B ligába közvetlenül feljutók, valamint a B liga és a C liga osztályozóinak győztesei a 25–32. helyezést kapják az időközi rangsorban elfoglalt helyezésük sorrendjében. A B ligából a C ligába közvetlenül kiesők, valamint a B liga és a C liga osztályozóinak vesztesei a 33–40. helyezést kapják az időközi rangsorban elfoglalt helyezésük sorrendjében. A C liga harmadik helyezettjei a 41–44. helyezést kapják. A D ligából a C ligába közvetlenül feljutók, valamint a C liga és a D liga osztályozóinak győztesei a 45–48. helyezést kapják az időközi rangsorban elfoglalt helyezésük sorrendjében. A C ligából a D ligába közvetlenül kiesők, valamint a C liga és a D liga osztályozóinak vesztesei a 49–52. helyezést kapják az időközi rangsorban elfoglalt helyezésük sorrendjében. A D liga harmadik helyezettjei a 53–54. helyezést kapják.
Naptár Az alábbi táblázat tartalmazza a 2024–2025-ös UEFA Nemzetek Ligájának naptárát.
Szakasz Forduló Dátum Csoportkör 1. játéknap 2024. szeptember 5–7. 2. játéknap 2024. szeptember 8–10. 3. játéknap 2024. október 10–12. 4. játéknap 2024. október 13–15. 5. játéknap 2024. november 14–16. 6. játéknap 2024. november 17–19. Egyenes kieséses szakasz, negyeddöntőkOsztályozók 1. mérkőzés 2025. március 20–22. 2. mérkőzés 2025. március 23–25. Egyenes kieséses szakasz, négyes döntő Elődöntők 2025. június 4–5. Bronzmérkőzés2025. június 8. Döntő
Csapatok
Az UEFA 54 tagországa részt vesz a sorozatban. Oroszországot kizárták.
Egy ligával lejjebb kerültek azok a csapatok, amelyek a 2022–2023-as kiírásban az utolsó helyen végeztek az A és B ligában, továbbá a C liga osztályozóinak vesztes csapatai. Egy ligával feljebb kerültek a B, C és D liga csoportgyőztesei. A többi csapat ugyanabban a ligában maradt.
2021 decemberében az UEFA alelnöke, Zbigniew Boniek egy interjú során elmondta, hogy a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség 10 tagországa a Nemzetek Ligájához csatlakozhat a 2024–25-ös kiírástól kezdődően. Az UEFA és a CONMEBOL egy kibővített megállapodást írt alá, ebben többek között közös futballtornák szervezését is vállalták. A tervek szerint a 16 csapatos ligák létszáma 22-re és 20-ra emelkedne. A felmerült ötlet ugyanakkor ellentétes a FIFA tervével, mely szerint a világbajnokságokat kétévenként rendeznék, de az UEFA és a CONMEBOL is ellenezte a FIFA ötletét. 2023. január 25-én az UEFA Végrehajtó Bizottsága nem változtatott a csapatok létszámán, a dél-amerikai csapatok nem kerültek be a Nemzetek Ligájába.
A csapatok az egyes ligákban a következők szerint vesznek részt a 2022–2023-as UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsora alapján. Az UEFA 2023. december 2-án erősítette meg a ligák résztvevőit és a kiemelést.
+ Magyarázat Az előző kiírásból feljutott Az előző kiírásból kiesett
+ A liga Kalap Csapat 1 1. 2. 3. 4. 2 5. 6. 7. 8. 3 9. 10. 11. 12. 4 13. 14. 15. 16.+ B liga Kalap Csapat 1 17. 18. 19. 20. 2 21. 22. 23. 24. 3 25. 26. 27. 28. 4 29. 30. 31. 32.+ C liga Kalap Csapat 1 33. 34. 35. 36. 2 37. 38. 39. 40. 3 41. 42. 43. 44. 4 45. 46. 47. 48.+ D liga Kalap Csapat 1 49. 50. 2 51. 52. 53. 54.
+ Kizárták Csapat
Sorsolás A csoportok sorsolását 2024. február 8-án tartották Párizsban, közép-európai idő szerint 18 órától, az UEFA-kongresszussal együtt. A kongresszust eredetileg Madridban tartották volna, de Luis Rubiales spanyol elnök 2023-as botránya miatt áthelyezték.
A sorsolásra a következő korlátozások voltak érvényesek: A B ligában szereplő Kazahsztán túlzott utazás miatt a következőkből csak egy ellenfelet kaphatott: Anglia, Izland, Írország, Wales. A C ligában szereplő Azerbajdzsán és Örményország politikai okok miatt nem kerülhetett azonos csoportba.
A menetrendet az UEFA február 9-én tette közzé.
A liga
A1 csoport
A2 csoport
A3 csoport
A4 csoport
Egyenes kieséses szakasz
Ágrajz
Negyeddöntők
Elődöntők
Bronzmérkőzés
Döntő
B liga
B1 csoport
B2 csoport
B3 csoport
B4 csoport
C liga
C1 csoport
C2 csoport
C3 csoport
C4 csoport
A negyedik helyezettek sorrendje
D liga
D1 csoport
D2 csoport
Osztályozók Az A/B liga osztályozói
A B/C liga osztályozói
A C/D liga osztályozói
Rangsorolás Időközi összesített rangsor A csoportkört követően alakult ki az időközi összesített rangsor. A liga B liga C liga D liga
Végleges összesített rangsor A végleges összesített rangsor az osztályozók és az egyenes kieséses szakaszt követően alakult ki. A csillaggal jelölt csapatok osztályozót játszottak. A liga B liga C liga D liga A 2026-os világbajnokság pótselejtezőjének résztvevői
A 2024–2025-ös UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsora alapján, a Nemzetek Ligája csoportgyőztesei közül az a négy legjobb csapat, amelyik a világbajnoki selejtezőben a csoportjában az első két helyén kívül végzett, részt vehetett a pótselejtezőn.
Jegyzetek