300px|bélyegkép|jobbra|A "Telegram" folyóirat 1967. március 17-i száma címlapján "A horvát irodalmi nyelv nevéről és helyzetéről" szóló nyilatkozattal. A Nyilatkozat a horvát irodalmi nyelv nevéről és helyzetéről (a továbbiakban: „Nyilatkozat”) a horvát nyelvészek 1967-ben megjelent kiáltványa, akik elégedetlenek voltak a megjelent szótárak és azon írásmódok miatt, amelyekben a nyelvet az újvidéki egyezménynek megfelelően szerb-horvátnak/horvát-szerbnek nevezték, és – igaz, nagyon fokozatosan – igyekeztek elérni, hogy a horvátok olyan nyelvet beszéljenek, amely csak a szerb nyelv helyi változata lesz.
Az újvidéki megállapodás nem tetszett a horvát nyelvészeknek, még azoknak sem, akik nem akartak azonnal nyilvánosan ellenkezni, és aláírták azt. Ezért Nyilatkozatot adtak ki, amelyben kifejezték negatív véleményüket az újvidéki megállapodással kapcsolatban. A dokumentumot 18 horvát tudományos és kulturális intézmény írta alá, köztük a Matica hrvatska, a Horvát Írószövetség, a Horvát Filológiai Társaság és a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia Nyelvi Intézete.
A Matica hrvatska szerepe A Matica hrvatska társadalmi-politikai tevékenységének felerősödése már 1967-ben megkezdődött, amikor Jakša Ravlić lett az elnöke. Március 13-án a Večernji list című lap egy rövid hirdetményt tett közzé a Horvát Írószövetség plénumáról „Gyűlés helyett írói plénum” címmel és napirenddel. A napirend második pontja: A kulturális intézmények fellépése a közös nyelv problémáival szembeni közös magatartás kialakítása érdekében. Az ülést délután tartották, melyen a Nyilatkozat szövegét egyhangúlag támogatták, majd ugyanígy történt a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia (JAZU) Nyelvi Intézetben, a JAZU Filológiai Tanszéken és más intézményekben tartott összejöveteleken.Josip Pavičić, Hajka bez premca, Kronologija, sastavljena je pretežno na osnovi pisanja novina, str. 85.-94., in: Deklaracija o nazivu i položaju hrvatskog književnog jezika. Građa za povijest Deklaracije, 3. jav. és kieg. kiadás, szerk. Jelena Hekman, Matica Hrvatska, Zagreb, 1997.,
1967. március 17-én a zágrábi Telegram folyóiratban meg is jelent a Nyilatkozat a horvát irodalmi nyelv nevéről és pozíciójáról, amely az újvidéki egyezmény döntései révén a horvát nyelv egyenlőtlen helyzetére figyelmeztetett, és követelte Jugoszlávia népei (szlovén, horvát, szerb és macedón) összes nyelvének egyenlőségét. A Vjesnik március 19-iki áttekintő vasárnapi számában egy egész oldalas szöveg jelent meg a Nyilatkozatról, és a Nyilatkozat szövegével együtt egy szerkesztői kommentár is megjelent „Politika és nem nyelvészet” címmel, valamint egy szöveg az újvidéki megállapodás megkötéseivel. A szerkesztői kommentárban a Nyilatkozat aláíróit és megfogalmazóit összeesküvés cselekményével vádolták, amelyet az akkoriban egyedüliként engedélyezők tudta és engedélye nélkül hajtottak végre „politikai tényezők Horvátországban”.
Ezt követően tartották meg Belgrádban a Szerbiai Írószövetség plénumát, ahol a horvát Nyilatkozatra reagálva elfogadtak egy második nyilatkozatot is (ez később a „gondolkodási javaslat” néven lett ismert). A szerb írók elfogadták a Nyilatkozat alapállásait, és javasolták a szerb nyelv elnevezés bevezetését Szerbiában és a szerbeknél.Predlog za razmišljanje, gewi.uni-graz.at, hozzáférés: 2017. január 20.
A Nyilatkozat szövegének megszövegezői és aláírói között volt számos horvát értelmiségi, aki a Matica hrvatska és más neves tudományos intézmények (Horvát Írószövetség, a Horvát Műfordítók Társasága, a JAZU Nyelvi Intézete, a Filozófiai Kar, a Horvát Emigránsok Szövetsége, Horvát Munkásmozgalom Történeti Intézete stb.) köré csoportosult.
A Nyilatkozat fő állítása az volt, hogy a „szerb-horvát vagy horvát-szerb nyelv” megfogalmazásának homályos volta a Jugoszláv Szocialista Köztársaság (JSZK) alkotmányában lehetővé tette a szerb irodalmi nyelvnek a szerbek és horvátok egységes nyelveként való erőszakos kikényszerítését. Közvetlenül a Nyilatkozat közzététele után éles válasz érkezett a hatóságok részéről. A Nyilatkozatot a legmagasabb szinteken, sőt a Horvát Köztársaság parlamentjében is megvitatták. Aláíróit keményen támadták és elítélték, különösen a Maticát és annak intézményi tagságát. Ám a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége (JKSZ) akkori vezető köreinek heves reakciója és azoknak a negatív következményeknek ellenére, amelyeket Matica közvetlenül ezt követően érzett munkájában, ez az esemény jelentette tagjainak nyílt részvételének kezdetét az alapvető horvát nemzeti érdekekért folytatott harcban.<ref name="Meri Kunčić">Matica hrvatska , Meri Kunčić, O nekim aspektima utjecaja političkih zbivanja na rad Matice hrvatske u vrijeme Hrvatskog proljeća, Kolo, 4. szám, 2005. tél, hozzáférés: 2017. január 20.</ref> A jeles horvát nyelvész, Stjepan Babić azon a véleményen van, hogy Vladimir Bakarić, az akkori horvát kommunista főtitkár tudott a Nyilatkozat előkészítéséről, és az akkori JSZK-ban uralkodó zűrzavarban bizonyos mértékig még felelős is volt elfogadásáért, legalábbis oly módon, hogy nem tettek lépéseket annak megakadályozására. Stjepan Babić: Bakarić i hrvatski književni jezik https://hrcak.srce.hr/92132, Jezik, Vol. 56 No. 3, 2009., hozzáférés: 2020. november 19.
A nyilatkozat követelései A Nyilatkozat abból az álláspontból indul ki, hogy a nemzeti szuverenitás és a jugoszláv népek teljes egyenjogúságának elve magában foglalja e népek mindegyikének jogát a nemzeti lét minden attribútuma megőrzésére, és nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális tevékenység fejlesztésére is.„E tulajdonságok között döntően fontos szerepet játszik a horvát nép által használt nyelv nemzeti elnevezése, mert minden nemzetnek elidegeníthetetlen joga, hogy nyelvét saját nevén nevezze, függetlenül attól, hogy filológiai jelenségről van-e szó, egy külön nyelvváltozat formája, vagy akár teljesen más emberekhez tartozik."Krležijana (LZMK) - Deklaracija o nazivu i položaju hrvatskog književnog jezika, hozzáférés: 2017. január 20.
A Nyilatkozat kimondja, hogy az újvidéki megállapodás szövegének bizonyos pontatlanságai a gyakorlatban lehetővé tették a megállapodás alapelveinek megkerülését, eltorzítását és megsértését; megjelent az egységes „államnyelv” koncepciója is, ahol ezt a szerepet a gyakorlatban a szerb irodalmi nyelvnek szánták, amit a nyilvános és tömegkommunikációs eszközökkel, a szervezetek, a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) nyelvgyakorlatával, a szövetségi közigazgatással, törvénykezéssel, diplomáciával és politikai eszközökkel értek el. Ez a horvát irodalmi nyelvet a helyi nyelvjárás egyenlőtlen helyzetébe hozza. Ezért a horvát kulturális és tudományos intézmények azt követelik, hogy az alkotmány teremtse meg a négy irodalmi nyelv – a szlovén, a horvát, a szerb és a macedón – nyilvános és kétségtelen egyenjogúságát a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban, és hogy a nemzeti nyelvek jogait megfelelő módon biztosítsák.
A második követelmény a horvát irodalmi nyelv következetes használatának biztosítása volt az oktatásban, az újságírásban, a közéletben és a politikai életben, a rádióban és a televízióban ott, ahol a horvát lakosság érintett, valamint hogy a tisztviselők, tanárok és közmunkások, függetlenül attól, hogy honnan jöttek, hivatalosan annak a környezetnek az irodalmi nyelvét használják, amelyben működnek.
A nyilatkozat elítélése A szöveg közzététele éles és negatív reakciót váltott ki mind a horvát pártvezetés konzervatív részéről, mind a JKSZ Központi Bizottságából, de még magától Josip Broz Titóból is, ami „felesleges feszültségeket és nehézségeket” okozott a horvát politikai vezetés felkészületlen liberális szárnya számára.
Március 31-én a Parlamentben Vladimir Bakarić ezt mondta a Nyilatkozatról:„A közösséggel és a forradalom jelenlegi szakaszával szemben ellenséges a nyilatkozat.”Josip Pavičić, 40 godina Deklaracije o nazivu i položaju hrvatskoga književnog jezika. Hajka bez premca, Vijenac, 341. szám, 2007. március 29, hozzáférés: 2017. február 21.
A horvát irodalmi nyelv nevéről és helyzetéről szóló nyilatkozat szövegének megjelenését a horvát politikai vezetésben Miloš Žanko köré tömörült unitarista erők arra használták ki, hogy kemény intézkedéseket követeljenek a Nyilatkozatot aláíró intézményekkel és magánszemélyekkel szemben. A JSZK pártvezetése is megvitatta a Nyilatkozatot; bár a vitában az álláspontok nem egyeztek meg teljesen (Edvard Kardelj például ellenezte a szankciókat, és azzal érvelt, hogy hiba volt, hogy a nyelvi egyenlőség kérdését az előző alkotmány még nem oldotta meg), az uralkodó vélemény az volt, hogy a Nyilatkozatot aláírókat meg kell büntetni, mert „politikailag káros, nacionalista tettet” műveltek. Ezért a Horvát Kommunista Szövetség (HKSZ) Központi Bizottságában a nemzeti áramlat kénytelen volt szankciókat bevezetni a Nyilatkozat főszereplői ellen, és előkészíteni a Központi Bizottság külön plénumát, amelyen elítélik a Nyilatkozat követeléseit, bár elvileg a politikai vezetők közül korábban sokan az abban kifejtett nézetek mellett döntöttek.
Az egységes Jugoszlávia hívei számára a nyilatkozat a veszélyes horvát nacionalizmus példája maradt. Így hát Stipe Šuvar a JSZK elnökségi tagjaként 1987-ben azt mondta: "Uloga teorija zavjera u konstrukciji političke zbilje u Hrvatskoj: analiza političkog diskurza 1980. - 2007. godine" , Nebojša Blanuša, A Zágrábi Egyetem Politikatudományi Kara (doktori disszertáció), 235. o.
Miroslav Krleža szerepe 250px|bélyegkép|jobbra|Miroslav Krleža a Jugoszláv Kommunisták Szövetségében elfoglalt előkelő pozícióját és Josip Broz Titóval ápolt személyes barátságát a horvát nyelv identitásának védelmére használta fel: Krleža védelme nélkül a horvát irodalmi nyelv nevéről és helyzetéről szóló Nyilatkozatot nehéz lett volna érvényesíteni. Mivel Miroslav Krleža is aláírta a Nyilatkozatot, és sok aláíró ezt a tényt érvként használta saját aláírásához, Horvátország politikai vezetése szembesült azzal a problémával, hogy megfelelően meg kell büntetni Krležát, aki akkoriban a Horvát Kommunista Szövetség Központi Bizottságának is tagja volt. Josip Broz Tito azonban nem engedte, hogy ezt a kérdést politikai szinten oldják meg. Meghívta Krležát Belgrádba (a találkozón Miko Tripalo is jelen volt), és felajánlotta neki, hogy visszavonhatja aláírását. Ebben a hosszú beszélgetésben Krleža számos példát hozott Broznak a horvát irodalmi nyelv elhanyagolására, ezzel is megmagyarázva a Nyilatkozat követeléseinek indokoltságát, bár elvileg egyetértett Brozzal abban, hogy maga a nyilatkozat megfogalmazása és demonstratív bemutatása a nyilvánosság előtt nem volt bölcs politikai tett, mert felboríthatta a nemzeti érdekek akkori érzékeny egyensúlyát Jugoszláviában. Kitartott azon álláspont mellett is, hogy minden nemzetnek joga van nyelvét nemzeti nevén nevezni. Kijelentette, hogy aláírásának visszavonása ellentétes lenne személyes becsületével, és alternatívaként felajánlotta, hogy lemond a Kommunista Szövetség tagságáról. Broz nem fogadta el ezt az ajánlatot, valószínűleg úgy ítélte meg, hogy Krleža tekintélyes íróként, baloldali értelmiségiként és személyes barátjaként túl értékes a Kommunista Szövetség számára ahhoz, hogy így politikailag feláldozzák. Ezért megegyeztek abban, hogy Krležának le kell mondania az HKSZ Központi Bizottsági tagságáról.