Annie Ross brit-amerikai énekesnő, színésznő. Legsikeresesebbé a Lambert, Hendricks & Ross vokáltrió tagjaként vált.

Pályafutása Még csak kétéves volt, amikor az Angliában élő, show-bizniszben dolgozó szülei Annie Rosst is bevonták a tevékenységükbe. Hároméves korában édesanyjával nagynénjéhez, a Broadway-színésznő Ella Loganhez költözött az Egyesült Államokba. Los Angelesben nőtt fel. Hétévesen énekelte a Loch Lomond című dalt az 1938-as Our Gang of Follies című filmben. 1943-ban Judy Garland nővéreként szerepelt a Presenting Lily Mars című vígjátékban. 1947-ben visszatért Nagy-Britanniába, ahol szüleivel Skóciában léptek fel.

A londoni Orchard Room mulatóban 1948-ban énekelt. Párizsban elkészítette első lemezfelvételét. Ezután New Yorkba költözött, ahol 1952-ben Dizzy Gillespie kiadójához került Blossom Dearie, Milt Jackson, Kenny Clarke és Percy Heath mellé. 1953-ban egy kudarcokkal teli európai turnén vett részt Lionel Hamptonnal. Stockholmban Lars Gullinnal lemezt vett fel, majd Angliában Jack Parnellel, Ronnie Scottal és Tony Crombie-val dolgozott, majd New Yorkba költözött.

Sikert aratott a londoni West Enden a Cranks című revüvel, és szerepelt a New York-i Broadway-produkcióban is.

1957-1962 között sikeres énektriója volt Dave Lamberttel és Jon Hendricksszel, amely 1962-ben csak betegsége miatt bomlott fel. A debütáló albumuk 1957-ben jelent meg. Ugyanebben az évben szólószerződést kapott, aminek eredménye az Annie Ross Sings a Song of Mulligan. Gerry Mulligan mellett Chet Baker és Art Farmer is szerepel az albumon (1958). Ezt követően Ross visszament Londonba, ahol színésznőként és énekesként dolgozott. 1965-ben partnere lett a londoni Annie's Room dzsesszklubnak, ahol maga is fellépett.

1985-ben visszaköltözött az Egyesült Államokba.

Az 1990-es évek közepétől ismét aktívan folytatta énekesnői karrierjét. 1996-ban megjelent a Music Is Forever című albuma, majd 2005-ben a Let Me Sing CD. 2014-ben a Red Anchor Recordsnál kiadott egy Tisztelgés Billie Holiday előtt (To Lady with Love-album (Bucky Pizzarelli és John Pizzarelli gitárosokkal).

Ross 2001-ben felvette az amerikai állampolgárságot. Manhattanben élt haláláig. 2010-ben megkapta a NEA Jazz Masters díjat.

Diszkográfia

Albumok New Sounds from France & Jack Dieval, James Moody (1950) Annie by Candlelight & Tony Crombie (1956) Cranks: John Cranko, John Addison (1956) Gypsy & Buddy Bregman (1959) A Gasser! & Zoot Sims (1959) Annie Ross Sings a Song & Mulligan!, & Gerry Mulligan (1959) Sings a Handful of Songs (1963) Loguerhythms: Songs from the Establishment & Tony Kinsey (1963) Portrait of Annie Ross (1965) Recorded at the Tenth German Jazz Festival in Frankfurt & Pony Poindexter (1966) In Hoagland & Hoagy Carmichael, Georgie Fame (1981) Like Someone in Love (1983) Music Is Forever (1996) Live in London (2003) To Lady & Love (2014)

Lambert, Hendricks & Ross Sing a Song of Basie (1958) The Swingers!; + Zoot Sims (1959) Sing Along & Count Basie, Joe Williams (1959) The Hottest New Group in Jazz (1959) Sing Ellington & Ike Isaacs (1960) High Flying & Ike Isaacs (1961) The Real Ambassadors: Louis Armstrong, Dave Brubeck, Carmen McRae (1962) Everybody's Boppin (1989)

Filmek 1990: Adj rá kakaót!

Jegyzetek

Források https://www.allaboutjazz.com/musicians/annie-ross https://www.singers.com/performers/Annie-Ross/ https://www.theguardian.com/music/2020/jul/27/annie-ross-obituary

Kategória:Amerikai énekesek Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek