Dörner György (Budapest, 1953. december 9. –) Kossuth-díjas magyar színművész, színházi rendező, szinkronszínész, a budapesti Újszínház igazgatója, érdemes és kiváló művész.

Életpályája Édesanyja korai halála miatt apai nagymamája nevelte. Harmadszori próbálkozás után nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1979-ben végzett Horvai István és Kapás Dezső osztályában. Ugyanebben az évben a Nemzeti Színház tagjaként kezdte meg pályafutását. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja, 1988-tól a Radnóti Miklós Színház társulatának tagja. 1989-től szabadfoglalkozású művész. Játszott a veszprémi Petőfi Színház, a Komédium, a Várszínház, a tatabányai Jászai Mari Színház, a kecskeméti Katona József Színház és a Pesti Magyar Színház előadásain. Színpadi alakításai mellett számos mozi- és televíziós filmben szerepelt.

Sokat szinkronizál, jellemzően Bruce Willis, Mel Gibson, Eddie Murphy és Michael Douglas, illetve Kirk Douglas ifjúkori szerepei számára kölcsönzi a hangját.

2006-ban elvállalta az első magyar science-fiction film, a Thelomeris főszerepét, ahol eddigi karaktereitől eltérő szerepben alakítja a filmben szereplő óriási gyárváros, Thelomeris urát. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a filmben az a „bizarr gondolat” fogta meg, „hogy az ember az idővel üzletel, olyan dologgal, ami elvileg végtelen és örök”.Gyere Feró, Michael Douglas hívott! – index.hu

2011 októberében Tarlós István főpolgármester kinevezte az Újszínház igazgatói posztjára, Dörner pedig intendánsként Csurka Istvánt nevezte meg. A Fővárosi Önkormányzat a szakmai zsűri véleményével (6:2) szemben döntött a javára.Dörner György az Új Színház igazgatója - Budapest - Színház.hu - Magyar Színházi Portál Az addig Márta István vezette teátrum nevét Dörner Hátországra szerette volna változtatni, ezt azonban nem engedélyezték. A kinevezés 2012. február 1-jén lépett érvénybe. 2012. február 4-én elhunyt Csurka István. 2017 után 2022-től is újabb ötéves megbízást kapott.

Nős, felesége Kuthy Zsuzsanna. Egy orvos és egy kémikus fiúgyermek apja. Leányfalun él.

Politikai megnyilatkozásai Politikai nézeteivel kapcsolatban önmagát nemzeti radikálisnak vallja, akinek az élete „liberális mederben csordogál”. Többször részt vett a MIÉP, majd később a Jobbik Magyarországért Mozgalom választási gyűlésein. A Jobbikhoz fűződő kapcsolatáról a 2010-es országgyűlési választások előtt közvetlenül úgy nyilatkozott, hogy „magamat nemzeti radikálisként határozom meg, vagyis minél gyorsabb változtatásokat szeretnék. Sokan természetesnek veszik, hogy ezért jobbikos vagyok, de tévednek. (…) A szívem mélyén (…) azt szeretném, ha a MIÉP élne és virulna.”

Színpadi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 63. Ugyanitt harmincegy színházi fotón is látható.2011. július 18-i lekérdezés

Az anconai özvegy – Kecskeméti Katona József Színház A beszélő köntös – Kecskeméti Katona József Színház A fösvény – Pécsi Harmadik Színház Meglőttük a fényes sellőt – Kecskeméti Katona József Színház Omnibusz – Kecskeméti Katona József Színház Orfeusz az alvilágban – Kecskeméti Katona József Színház, Pesti Magyar Színház A revizor – Forrás Színházi Műhely Stílusgyakorlatok – Budapesti Katona József Színház, Jászai Mari Színház, Komédium Színház Galócza – (Budapesti Katona József Színház) Catullus – (Budapesti Katona József Színház) Amphytrion – (Budapesti Katona József Színház) A játékos – (Budapesti Katona József Színház) Háromgarasos opera – (Nemzeti Színház) Képzelt beteg (Molière) – (Forrás Színház, Győr)

Filmjei Játékfilmek

Az énekesnő (2022) Csonka délibáb (2015) Thelomeris (2011) Csendkút (2006) Budakeszi srácok (2006) Kútfejek (2006) Vadászat angolokra (2006) Indiai cseresznye (2003) Üvegtigris (2001) 6:3, avagy játszd újra Tutti! (1999) A rózsa vére (1998) Honfoglalás (1996) Az asszony (1996) A csalás gyönyöre (1992) Ördög vigye (1992) Isten hátrafelé megy (1991) Laura (1987) Mamiblu (1986)

Vakvilágban (1986) Uramisten (1985) Falfúró (1985) Városbújócska (1985) Eszmélés (1984) Házasság szabadnappal (1984) Az óriás (1984) Egy kicsit én, egy kicsit te (1984) Könnyű testi sértés (1983) Szívzűr (1982) Tegnapelőtt (1982) Kojak Budapesten (1980) A kedves szomszéd (1979) Rosszemberek (1979) Szarvassá vált fiúk (1974) Holnap lesz fácán (1974) Petőfi ’73 (1973)

Tévéfilmek

A titkos háború (2002) Ábel Amerikában (1998) Devictus Vincit (1994) Öregberény (1993-1995) Rádióaktív BUÉK! (1993) Karel Čapek: Végzetes szerelem játéka (1991) Nem érsz a halálodig (1990) Mrożek: Mulatság (1990) Öld meg a másik kettőt (1990)

A megközelíthetetlen (1989) Margarétás dal (1989) A végtelenek a párhuzamosban találkoznak (1986) Kard és kocka (1986) Johann Sebastian Bach (1985) Hungarian Dracula (1983) A három jószívű rabló (1979) A főügyész felesége (1990)

Szinkron Film szinkronszerepek Eredeti cím Magyar cím Év Szerep SzínészSurviving the GameJátsz a túlélésért1994MasonIce-TPulp FictionPonyvaregény1994Butch CoolidgeBruce WillisPredatorRagadozó1987PonchoRichard ChavesComing to AmericaAmerikába jöttem1988Akeem hercegEddie MurphyRansomVáltságdíj1996Jimmy ShakerGary SiniseLast Man StandingAz utolsó emberig1996John SmithBruce WillisThe JackalA Sakál1997A SakálBruce WillisMission: ImpossibleMission: Impossible1996Eugene KittridgeHenry CzernyThe Ghost and the DarknessRagadozók1996RemingtonMichael DouglasBasic InstinctElemi ösztön1992Nick Curran nyomozóMichael DouglasThe War of the RosesA rózsák háborúja1989Oliver RoseMichael DouglasThe Shawshank RedemptionA remény rabjai1994HeywoodWilliam SadlerCape FearCape Fear – A rettegés foka1991Sam BowdenNick Nolte101 Dalmatians101 kiskutya1996JasperHugh LaurieBeverly Hills CopA Beverly Hills-i zsaru1984Axel FoleyEddie MurphyBeverly Hills Cop 2.A Beverly Hills-i zsaru 2.1987Axel FoleyEddie MurphyRomancing the stoneA smaragd románca1984Jack ColtonMichael DouglasJurassic ParkJurassic Park1993Dr. Alan GrantSam NeillJurassic Park IIIJurassic Park III.2001Dr. Alan GrantSam Neill American Dreamz American Dreamz 2006 Staton Dennis Quaid Heartbreakers Szívtiprók 2001 Dean Cumanno/Vinnie Ray Liotta Welcome to Collinwood Széftörők 2003 Leon Isaiah Washington Braveheart A rettenthetetlen 1995 William Wallace Mel Gibson Die Hard Die Hard/Drágán add az életed 1,3-5 1988-2013 John McClane Bruce WillisRed HeatVörös zsaru1988Art RidzikJames BelushiTaffinPiszkos munka1988TaffinPierce BrosnanFrench KissFrancia csók1995Jean-Paul CardonJean RenoGhost ShipA szellemhajó2002Sean MurphyGabriel ByrnePushing TinVakrepülés1999Russel BellBilly Bob ThorntonCasperCasper1995Dr. James HarveyBill PullmanAnt-ManA Hangya2015Dr. Hank PymMichael DouglasGuardians of the Galaxy Vol. 2.A galaxis őrzői vol. 2.2017EgoKurt RussellAnt-Man and the WaspA Hangya és a Darázs2018Dr. Hank PymMichael DouglasJurassic World: Dominion Jurassic World: Világuralom2022Dr. Alan GrantSam NeillAnt-Man and the Wasp: QuantumaniaA Hangya és a Darázs: Kvantumánia2023Dr. Hank PymMichael DouglasVolt egyszer egy studioVolt egyszer egy studio2023Little John BaluRichard Epcar Jim Cummings

Sorozatbeli szinkronszerepek Cím Szerep Színész Odüsszeusz Odüsszeusz Armand Assante Két férfi, egy eset Dr. Rainer Franck Rainer Hunold A simlis és a szende David Addison Jr. Bruce Willis Második lehetőség Mike Chulack Matt Salinger A maharadzsa lánya Patrick O'Riley Bruce Boxleitner Faust Oskar Faust Heiner Lauterbach Árnyékember Erich 'King' Grobecker Heinz Hoenig Csupa-csupa élet Matthias Hassencamp Hermann Giefer Indaba Vincent Yves Collignon Mentőosztag Steve 'Mickey' McClintock Gary Sweet Templomos lovagok kincsei Philippe Morin François-Régis Marchasson Légi zsaruk Karl 'Charly' von Schumann Christoph M. Ohrt San Francisco utcáin Steve Keller felügyelő Michael Douglas A chateauvalloni polgárok Bemard Kovalic Claude Oliver Rudolph A MandalóriBoba Fett Temuera Morrison Boba Fett könyve Obi-Wan Kenobi Hajléktalan klónkatona Dallas (A tékozló fiú, Búcsú című részek) Gary Ewing David Ackroyd

Cd-k és hangoskönyvek Antoine De Saint-Exupéry: A kis herceg Stephen King: Rémálmok és lidércek Benedek Elek: Lehel kürtje

Díjai, elismerései Rajz János-díj (1981) Érdemes művész (1999) Kiváló művész (2017) Madách-díj (2020) Kossuth-díj (2020) Széchenyi-örökség Okmánya (2021)7 művész kapott Széchenyi Örökség Okmánya elismerést Színház Online, 2021. szeptember 21.

Jegyzetek

Források

Katona József Színház 1982–2002. Balassi Kiadó. 2002.

További információk

Top 10: összenőtt szinkronhangok Dörner György pályázata az Új Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakör betöltésére Az Új Színház vezetősége, ujszinhaz.hu Érdemes Művész Dörner György, magyarszinhaz.hu

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Színigazgatók Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Rajz János-díjasok Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Magyarország Kiváló Művésze díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kossuth-díjasok