Az SMS BodrogA hajónév előtt álló három betű (SMS; S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója. Ausztria-Magyarország egyik Temes-osztályú folyami monitora volt az első világháborúban. A korabeli hírközlések szerint ez a hadihajó adta le az első lövéseket a konfliktus során 1914. július 29-én röviddel éjjeli 01:00 után, mikor két másik monitorral együtt tűz alá vették Belgrád védműveit a Dunáról. A Dunai Flottilla tagjaként harcolt a szerbek és a románok ellen a folyam Belgrádtól a Duna-deltáig terjedő szakaszán. A háború végén a Monarchia utolsó monitora volt, mely Budapest irányába visszavonult, azonban eközben Belgrádtól délre homokzátonyra futott és a szerbek zsákmányul ejtették.

A háború után az újonnan létrejövő Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, a későbbi Jugoszláviához került, ahol a Száva folyó után nevezték el (Sava). A két világháború között mindvégig szolgálatban állt, bár a költségvetési megszorítások miatt nem volt mindig teljes értékűen hadra fogható. A tengelyhatalmak 1941 áprilisi inváziója idején az 1. monitor-osztályhoz volt beosztva. A Vardar (ex-Bosna) monitorral együtt vízi aknákat telepített a Dunába a szerb-román határ közelében a hadjárat első napjaiban. A két monitor a Luftwaffe gépeinek több támadását is visszaverte, de vissza kényszerültek térni Belgrádba. A magas vízállás és az alacsony hidak miatt a navigálás nehézkes volt és emiatt április 11-én a legénysége elsüllyesztette. A legénységének egy része az Adria déli partjának irányába igyekezett elmenekülni, de őket mind elfogták még a jugoszláv kapituláció előtt. A függetlenné vált Horvátország kiemelte és nevét megtartva állította szolgálatba. 1944. szeptember 8-án ismét saját legénysége süllyesztette el.

A második világháború után újfent kiemelték és 1952–1962 között újra a Jugoszláv Haditengerészet szolgálatában állt. Ezután egy állami tulajdonban lévő vállalathoz került, amit később privatizáltak. 2005-ben a szerb kormányzat korlátolt örökségvédelem alá helyezte, miután civilek azt követelték, hogy múzeumhajóként őrizzék meg, de ekkor még keveset tettek a helyreállítására. 2015-ben a szerb védelmi minisztérium és a belgrádi Hadtörténeti Múzeum megszerezte a hajót, 2019 elejére helyrehozták és 2021 novembere óta úszó múzeumként horgonyoz a Dunán.

Építése és technikai leírása A Temes-osztályú folyami monitort a Császári és Királyi Haditengerészet számára építették meg a Ganz MűveknélAz angol szócikkben építőként a H. Schönichen van megadva, mely linkelése a „Ganz Works” (Ganz Vállalatok) szócikkre vezet tovább. Tisztázandó, hogy ennek mi az oka. az osztrák Josef Thiel hajótervező mérnök tervei alapján. A gerincfektetésére 1903. február 14-én került sor. Testvérhajójához, a Temeshez hasonlóan volt a hosszúsága,Pawlik, Christ és Winkler a teljes hosszúságát -ben adják meg. a szélessége és a normál merülése. A standard vízkiszorítása volt, a fedélzetén pedig 86 tiszt és sorállományú teljesített szolgálatot.Pawlik, Christ és Winkler szerint 77 főből állt a személyzet (60. o.). A Bodrog meghajtásáról két darab háromszoros expanziójú gőzgép gondoskodott, melyek egy-egy hajócsavart forgattak meg. A gőzt két Yarrow-típusú vízcsöves kazán szolgáltatta, melyek összteljesítménye volt. Tervezett maximális sebessége volt és szénnek volt hely a raktáraiban.

A fő fegyverzetét két darab űrméretű, 35-ös kaliberhosszúságú löveg (12 cm L/35) alkotta, melyeket külön lövegtornyokban helyeztek el. Rendelkezett egy 120 cm-es, 10-es kaliberhosszúságú tarackkal is, mely önálló lövegtalpon kapott helyett, továbbá két -es löveggel. A Skoda által gyártott ágyúk maximális lőtávolsága volt, a tarack a 20 kg-os lövedékét távolságra tudta kilőni. Az övpáncélzat, a keresztirányú válaszfalak és a lövegtornyok páncélzata vastagságú volt, a fedélzetét pedig vastag páncéllemezek borították. A parancsnoki torony páncélvastagsága volt.Pawlik, Christ és Winkler szerint a lövegtornyok páncélzata is -es volt (60. o.). A Bodrogot 1904. április 12-én bocsátották vízre és 1904. augusztus 2-án adták át a folyami haderőknek, ahol 1904. november 10-én állították szolgálatba.

Szolgálata Első világháború Szerbiai hadjárat A Bodrog a Dunai Flottillához tartozott és a háború kitörésekor a nem sokkal Belgrád felett lévő Zimony volt a támaszpontja. Parancsnoka ekkor Paul Ekl sorhajóhadnagy (Linienschiffsleutnant) volt. A támaszponton három másik monitorral és három járőrhajóval osztozott. Ausztria-Magyarország 1914. július 28-án hadat üzent Szerbiának, röviddel rá, másnap kevéssel hajnali 01:00 után a Bodrog és két másik monitor leadták a háború első lövéseit a Zimony-Belgrád vasútvonal Szávát átívelő hídjának és a Topčider-domb szerb erődítményeire. A monitorok nagyobb tűzerővel rendelkeztek, mint a szerbek, ezért a velük való küzdelemhez Oroszország augusztustól tengerészeti ágyúkat, vízi akadályokat és vízi aknákat küldött Szerbiának. Szeptember 8-án a zimonyi bázist evakuálta a Monarchia, mivel veszélyeztette egy szerb ellentámadás. A Bodrog és az Andor aknakereső Pancsova irányába hajtott végre elterelő hadműveletet szeptember 19-én, hat nappal később pedig a Bodrog a Száva partján lőtt szerb állásokat Belgrád közelében. Szeptember 28-án a Szamos monitorral találkozott Banovci közelében, majd másnap együtt lőtték Belgrád erődjét és felderítést végeztek Zimony irányába. Október 1-én a Bodrog felhajózott Budapestre, ahol szárazdokkba került két hétre. Innen október 15-én tért vissza a flottillához. Novemberre megérkeztek a franciák által küldött tüzérségi eszközök Belgrádhoz, melyek veszélyeztették a monitorok horgonyzóhelyét. November 12-én Ekl sorhajóhadnagyot Olaf Wulff sorhajóhadnagy váltotta a Bodrog parancsnokaként. A patthelyzet a frontszakaszon a következő hónapig állt fenn, mikor a szerbek kiürítették Belgrádot az osztrák-magyar offenzíva miatt. December 1-én a Bodrog az újonnan átadott Enns monitorral együtt támadta a visszavonuló szerb csapatokat. Kevesebb, mint két hét elteltével az osztrák-magyar csapatok visszavonultak Belgrádból, az oroszok és franciák által támogatott szerbek pedig visszafoglalták a várost. A Bodrog decemberig harcolt a szerbekkel és szövetségeseikkel, ekkor a támaszpontját az Újvidék melletti Péterváradra helyezték át a tél idejére.

A németek és az osztrák-magyarok a Dunán terveztek eljuttatni lőszerszállítmányokat az Oszmán Birodalomnak, és ehhez a Bodrog, az Álmos aknaszedő, a ’b’ jelzésű járőrhajó és két vontatóhajó 1914. december 24-én a Trinitas lőszerszállító gőzhajót kísérték Zimonyból Belgrádon át a Vaskapuig, a szerb-román határig. A konvoj sértetlenül hagyta el a Belgrádot övező erődítményrendszer gyűrűjét, de Szendrőhöz érve azt az információt kapták, hogy az oroszok aknamezőt telepítettek és akadályokat létesítettek közvetlen a Vaskapu után. A hajók heves tűz közepette visszafordultak és jelentősebb sérülések elszenvedése nélkül visszatértek Pancsovába. A Bodrog visszatért a támaszpontjára és a lőszerszállítmány őrzésére és a konvoj Péterváradra való visszakísérésére az Inn monitort küldték ki. 1915 januárjában brit tüzérség érkezett Belgrádba, tovább erősítve a város védelmét, és a Bodrog az év első napjait Zimonyban töltötte. Február 23-án Kosimus Böhm sorhajóhadnagy vette át a monitor parancsnokságát. Március 1-én több más hajóval együtt, köztük a Körössel, át lett helyezve Péterváradra. A Gallipoli hadjárat kezdetével a törököknek küldött lőszerszállítmányok kritikus jelentőségűekké váltak, ezért újabb szállítmányokat terveztek lehajózni a Dunán. Március 30-án a Bodrog és az Enns a Zimonyból induló Belgrad gőzhajót kísérte. A konvoj észrevétlenül túl tudott jutni Belgrádon a viharos éjszakának köszönhetően, de miután a monitorok visszafordultak, a Belgrad gőzös Vinča közelében aknára futott és miután heves tüzérségi tűzbe került, Ritopek közelében felrobbant. 1915. április 22-én egy Thesszalonikiből vasúton ideszállított járőrhajó a Dunai Flottilla zimonyi horgonyzóhelye ellen intézett támadást két torpedó kilövésével, de találatot nem ért el.

1915 szeptemberében a központi hatalmak oldalán hadba lépett Bulgária, így Szerbia az osztrák-magyar, német és bolgár haderők nyomasztó túlerővel végrehajtott offenzívájával szembesült. Októberben az osztrák-magyar 3. hadsereg támadást intézett Belgrád ellen. A folyami flottilla egységeinek többsége részt vett a harcokban támogatva a Belgrád Erődítmény közelében és az Ada Ciganlija szigetnél végrehajtott folyamátkelést.

1000px|thumb|centre|Kilátás a Belgrádi Erődből a Großer Kriegsinsel irányába. 1915 októberében a Bodrog az erőd közelében fedezte a szárazföldi csapatok folyamon való átkelését

A romániai hadjárat Belgrád október 11-ei bevétele és a folyóvizek aknáktól és más akadályoktól való megtisztításának megkezdése után a flottilla lehajózott a magyar-román határnál lévő Orsováig és itt kivárták, míg a Dunát aknamentesítik. 1915. október 30-től kezdődően számos lőszerszállító konvojt kísértek a Dunán a bulgáriai Lomig, ahol a lőszert vonatszerelvényekre pakolták át, majd vasúton az Oszmán Birodalomba szállították.

1915 novemberében a Bodrog és a többi monitor a bulgáriai Ruszcsuknál gyülekezett. A központi hatalmak tisztában voltak azzal, hogy Románia a hadba lépéséről egyeztet az antanttal, ezért a flottilla a Belene-csatornán védett bázist alakított ki, hogy védelmezni tudja a Bulgária és Románia közti hosszúságú határszakaszt a Dunán. 1915 folyamán a Bodrog két 3,7 cm-es lövegét leszerelték és helyettük egy 6,6 cm-es, 18-as kaliberhosszúságú löveget kapott, továbbá felszerelték három géppuskával.

A monitorok Ruszcsuknál állomásoztak, mikor Románia 1916. augusztus 27-én belépett a háborúba. A románok ekkor a Duna Ruszcsukkal szemben lévő Giurgiuból három improvizált torpedónaszáddal intéztek ellenük torpedótámadást. A kilőtt torpedók nem találták el a monitorokat, viszont egy üzemanyagszállító uszályt igen. Másnap a 2. monitor-divízió – melyhez a Bodrog is tartozott három másik monitorral együtt – azt a feladatot kapta, hogy támadja Giurgiut. A monitorok olajtározókat, lőszerraktárakat és a vasútállomást borították lángba, valamint több román uszályt elsüllyesztettek. A támadás alatt az 1. monitor-divízió ellátóhajókat kísért vissza a belenei horgonyzóhelyre. A Bodrog a társaival ezután útban vissza Belenéhez megsemmisítettek két román járőrhajót és improvizált aknarakót. A divízió ezt követően Belenétől keleti és nyugati irányba hajtott végre előretöréseket, melyek során Turnu Măgurele és Zimnicea településeket bombázták.

1916. október 2-án a Bodrog a Körössel közösen támadtak egy román pontonhidat a Dunán Orjohovónál és öt közvetlen találatot értek el rajta, amivel hozzájárultak a román támadó hadművelet (ún. Flămânda-offenzíva) kudarcához. Ezt követően August von Mackensen tábornagy alá tartozó 3. osztrák-magyar hadsereg átkelését biztosították Szvistovnál. A Bodrog a telet Turnu Severinben töltötte.

Alkalmazása a Fekete-tengeren

1917. február 21-én a Bodrog és a Körös őrhajókként Brăilába lettek rendelve. Március 1-én a Bodrog elakadt a jégben Măcin közelében. 1918-ban Guido Taschler sorhajóhadnagy vette át a parancsnokságát. A tavaszi olvadással a Bodrogot a Körös, Szamos, Bosna monitorokkal és számos más hajóval a Duna deltájához küldték és innen kihajóztak a Fekete-tengerre, ahol a Flottenabteilung Wulff (Wulff flottadivízió) részeként Olav Wulff flottakapitány (Flottenkapitän) parancsnokolta őket miután április 12-én megérkeztek Odessza kikötőjébe. Július 15-én a Bosnával közösen Mikolajiv kikötőjébe hajóztak, majd augusztus 5-től a Bodrog Herszonban állomásozott. Szeptember 12-én visszatért Brăilába több más hajóval együtt.