Romell Quioto (Balfate, 1991. augusztus 9. –) hondurasi válogatott labdarúgó, a szaúdi al-Ulá csatárja.
Pályafutása Klubcsapatokban Quioto a hondurasi Balfate községben született. Az ifjúsági pályafutását az Unión Ájax akadémiájánál kezdte.
2009-ben mutatkozott be a Vida felnőtt keretében. A 2012–13-as szezon első felében a lengyel első osztályban szereplő Wisła Kraków csapatát erősítette kölcsönben. 2014-ben az Olimpia, majd 2017-ben az észak-amerikai első osztályban érdekelt Houston Dynamo szerződtette. 2019. november 20-án a Montréal együtteséhez igazolt. 2020. február 29-én, a New England Revolution ellen hazai pályán 2–1-re megnyert mérkőzésen lépett pályára és egyben meg is szerezte első gólját a klub színeiben.
2024. január 13-án az iráni Tráktúr szerződtette, de február 2-án felbontották a szerződését anélkül, hogy egyszer is pályára lépett volna a csapatban. Február 7-én az el-Arabi szerződtette. Február 20-án az asz-Szafá ellen debütált a bajnokságban. Március 5-én megszerezte első gólját a en-Nadzsma ellen.
2025. augusztus 3-án az en-Nadzsma csapatába igazolt. 2026. január 21-én az el-Fajszalí igazolta le. 2026. július 12-én az al-Ulá szerződtette.Romell Quioto sign for the Arabian Leopards of @alulaclub 🐆💙🩶 After 4 successful seasons in Saudi Arabia, Romell steps into a new challenge this time with Al Ula.
A válogatottban Quioto az U23-as korosztályos válogatottban is képviselte Hondurast, emellett tagja volt a 2016-os riói olimpiára küldött nemzeti labdarúgó-keretnek.
2012-ben debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2012. január 3-ai, Ecuador ellen 2–0-ra elvesztett mérkőzés 62. percében, Anthony Lozanot váltva lépett pályára. Első válogatott gólját 2016. február 10-én, Guatemala ellen 3–1-es vereséggel zárult barátságos mérkőzésen szerezte meg.
Statisztikák 2023. május 14. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólHouston Dynamo2017MLS26700—267201832642—36820191820050232Összesen661542507517Montréal2020MLS21900412510202119811—209202231151031351620237310—83Összesen783531728838Összesen144507312216355
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól20121020147020158020161142017133201831201940202174202291202320Összesen6513
Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2016. február 10. Estadio Doroteo Guamuch Flores, Guatemalaváros, Guatemala 1–0 1–3 Barátságos mérkőzés 2 2016. március 29. Estadio Olímpico Metropolitano, San Pedro Sula, Honduras 2–0 2–0 2018-as VB-selejtező 3 2016. szeptember 2. 2–1 2–1 4 2016. november 15. 1–0 3–1 2018-as VB-selejtező 5 2017. június 13. Estadio Rommel Fernández, Panamaváros, Panama 1–0 2–2 6 2017. szeptember 5. Estadio Olímpico Metropolitano, San Pedro Sula, Honduras 1–0 1–1 7 2017. október 10. 3–2 3–2 8 2018. október 11. Estadi Olímpic Lluís Companys, Barcelona, Spanyolország 1–0 1–1 Barátságos mérkőzés 9 2021. július 13. BBVA Stadion, Houston, Amerikai Egyesült Államok 4–0 4–0 2021-es CONCACAF-aranykupa 10 2021. július 17. 1–0 3–2 11 3–2 12 2021. november 16. Estadio Nacional, San José, Costa Rica 1–1 1–2 2022-es VB-selejtező 13 2022. június 6. Estadio Olímpico Metropolitano, San Pedro Sula, Honduras 1–2 1–2 2022–23-as CONCACAF-nemzetek-ligája (A liga)
Sikerei, díjai Houston Dynamo US Open Cup Győztes (1): 2018
Montréal Kanadai Kupa Győztes (1): 2021 Döntős (1): 2023
Jegyzetek
További információk
Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Hondurasi labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A CDS Vida labdarúgói Kategória:A Wisła Kraków labdarúgói Kategória:A Houston Dynamo labdarúgói Kategória:A Montreal Impact labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:A Szaúd-arábiai Pro League labdarúgói Kategória:A 2016. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Élő személyek