Stephen Jay Gould (New York, 1941. szeptember 10. – New York, 2002. május 20.) amerikai paleontológus, evolúcióbiológus és író. Niles Eldredge-dzsel közösen kidolgozta az evolúció szaggatott egyensúlyi modelljét; ennek lényege hogy az evolúció során a lassú változás hosszú szakaszait időnként gyors fajkeletkezés váltja fel. Korának egyik legnépszerűbb tudománynépszerűsítő írója volt, több mint húsz bestsellert írt és a Natural History magazinban lévő állandó rovatában mintegy 300 esszéje jelent meg. Az evolúcióbiológia terén a legtöbbet idézett szerzők közé tartozik.

Tanulmányai Stephen Jay Gould 1941. szeptember 10-én született New York Queens városrészében, zsidó családban. Apja, Leonard Gould bírósági gyorsíró volt; anyja Eleanor Gould pedig művész. Mikor öt éves volt, apja elvitte az Amerikai Természetrajzi Múzeumba, ahol a Tyrannosaurus rex csontváza nagy befolyást tett rá, ekkor döntötte el, hogy paleontológus lesz.

Az ohiói Antioch College-ban szerzett B.Sc. diplomát 1963-ban geológiából és filozófiából. Egy ideig az angliai Leedsi Egyetemen folytatta a tanulmányait, majd 1967-ben a Columbia Egyetemen kapta meg M. Sc. fokozatát. Gould aktívan részt vett a polgárjogi mozgalmakban, maga is szervezett tüntetéseket. A későbbiekben is rendszeresen felemelte a szavát a kulturális elnyomás, a rasszizmus vagy a szexizmus ellen.

Pályafutása bélyegkép|260px|A szaggatott egyensúly (fent) és a gradualista modell (lent) alapján várható változások az evolúció során Diplomájának megszerzése után 1967-től a Harvard Egyetemen kezdett el dolgozni és ott is maradt egészen haláláig.

Pályafutásának elején, 1972-ben Niles Eldredge-dzsel közösen közzétette elméletét az evolúció szaggatott egyensúlyi modelljéről, amelyet a puhatestűek kövületeinek vizsgálata alapján dolgoztak ki. Eszerint a fajok hosszú évmilliókig változatlanok maradnak vagy csak kis mértékben változnak, majd feltehetően környezetük megváltozása miatt gyorsan alkalmazkodnak az új körülményekhez. A modell nagy vitát váltott ki és napjainkban az evolúció elméletének egyik alapját képezi.

1973-ban Gouldot a geológia professzorává és a Harvard Összehasonlító Állattani Múzeumának kurátorává nevezték ki. 1974 januárjától rendszeresen megjelentek írásai a Natural History magazinban, ahol "This View of Life" címmel állandó rovatot kapott. A rovat 2001 januárjában, 300 esszé megjelenése után szűnt meg. Első szakkönyve 1977-ben jelent meg "Ontogeny and Phylogeny" címmel és az embrionális fejlődés és az evolúció kapcsolatát fejtegette benne. 1979-ben Richard Lewontinnal közösen írt cikkében (The Spandrels of San Marco and the panglossian paradigm) bevezette az evolúcióbiológiába a "csegely" (spandrel) fogalmát (ezek az élőlények olyan tulajdonságai, jellemzői, amelyeknek nincs közvetlen adaptív hasznuk, hanem egy másik tulajdonság "melléktermékei").

1981-es könyvében, Az elméricskélt ember-ben (The Mismeasure of Man) kritizálta a biológiai determinizmuson alapuló rasszizmust és az IQ-tesztek leegyszerűsítő túlmisztifikálását.

1982-ben kinevezték az egyetem Alexander Agassiz-zoológiaprofesszorává, a következő évben pedig felvették az Amerikai Tudományfejlesztési Társaság (American Association for the Advancement of Science, AAAS) soraiba. 1985-86-ban ő látta el a Paleontológiai Társaság elnöki teendőit, 1989-ben pedig felvették az Amerikai Tudományos Akadémia tagjai közé. 1990-91-ben Gould volt az Evolúciókutató Társaság, 1991-2001 között pedig az AAAS elnöke. 1996-2001 között a New York-i Egyetemen is tanított, mint Vincent Astor-vendégprofesszor.

Elismerései Gouldot életművéért az Amerikai Humanista Társaság 2001-ben Az év humanistájává nyilvánította.

2008-ban a Londoni Linné-Társaság posztumusz Darwin-Wallace éremmel tüntette ki.

Családja Gould 1965-ben feleségül vette Deborah Leet, akit még egyetemistaként ismert meg. Két fiuk született, Jesse és Ethan. 1995-ben elváltak és ezután összeházasodott a szobrász Rhonda Roland Shearerrel.

Gouldot 1982-ben hashártyatumorral diagnosztizálták, de hosszas kezelés után felgyógyult. 2002-ben a tüdejében találtak végső fázisú adenokarcinómát, amely ekkor már egyéb szerveire is átterjedt. Tíz hónappal később, 2002. május 20-án belehalt betegségébe.

Főbb művei

1977. online preview 1977. 1980. A panda hüvelykujja; válogatta: Somlyó Bálint, fordította: Bacsóné Módos Magdolna, Rózsahegyi István; Európa, Budapest, 1990 (Mérleg) 1980. 1981. Az elméricskélt ember; fordította: Lakatos Krisztina, Szabó Salfay Orsolya, Szilágyi Nóra; Typotex, Budapest, 1999 (Test és lélek) 1983. 1985. 1987. online preview 1987. (Rosamond Wolff Purcell-lel) 1987. 1989. . 347 pp. 1991. . 540 pp. 1992. (Rosamond Wolff Purcell-lel) 1993. 1993. The Book of Life. Preface, pp. 6–21. New York: W. W. Norton (S. J. Gould general editor, 10 contributors). review citing original publishing date Az élet könyve (Magyar Könyvklub / Officina Nova, Budapest, 1998)

1995. 1996. 1997. 1998. 1999. 2000. 2000. 2002. online preview 2002. 2003. 2003. 2006. This is an anthology of Gould's writings edited by Paul McGarr and Steven Rose, introduced by Steven Rose. 2007. Book review

Források Stephen Jay Gould The Famous People Stephen Jay Gould Encyclopedia Britannica Stephen Jay Gould (1941-2002) The Embryo Prject Encyclopedia

Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai paleontológusok Kategória:Evolúcióbiológia Kategória:Agnosztikusok Kategória:New York-iak