Joaquín Fernández (Huércal de Almería, 1996. május 31. –) spanyol korosztályos válogatott labdarúgó, az amerikai Sporting Kansas City hátvédje.

Pályafutása Klubcsapatokban Fernández a spanyolországi Huércal de Almería községben született. Az ifjúsági pályafutását a La Cañada csapatában kezdte, majd az Almería akadémiájánál folytatta.

2014-ben mutatkozott be az Almería tartalék, majd 2015-ben a másodosztályban szereplő felnőtt keretében. 2018. augusztus 31-én hatéves szerződést kötött az első osztályú Valladolid együttesével. Először a 2018. november 25-ei, Sevilla ellen 1–0-ra elvesztett mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2019. április 19-én, az Alavés ellen idegenben 2–2-es döntetlennel zárult találkozón szerezte meg. 2023-ban a török Trabzonsporhoz, majd 2024. augusztus 13-án az észak-amerikai első osztályban érdekelt Sporting Kansas Cityhez igazolt.

A válogatottban Fernández az az U16-os, az U17-es és az U18-as korosztályos válogatottban is képviselte Spanyolországot.

Statisztikák 2024. május 18. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólAlmería2015–16Segunda División2020—402016–1736010—3702017–1835010—3602018–192000—20Valladolid2018–19La Liga13140—1712019–2020210—2122020–2125120—2712021–22Segunda División26000—2602022–23La Liga27120—291Trabzonspor2023–24Süper Lig13040—170Összesen1995170002165

Sikerei, díjai Valladolid Segunda División Feljutó (1): 2021–22

Jegyzetek

További információk

Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az UD Almería labdarúgói Kategória:A Real Valladolid labdarúgói Kategória:A Trabzonspor labdarúgói Kategória:A Sporting Kansas City labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Élő személyek