A 1994-es önkormányzati választásokat december 11-én bonyolították le valamennyi magyar településen. Hajdúnánáson a rendszerváltás óta második alkalommal szavaztak a polgárok az önkormányzat összetételéről.

Az előző választás alkalmával a legtöbb mandátumot és a polgármesteri pozíciót megszerző SZDSZ -nél több személyi változás is történt: Boros Miklós polgármester és Hegedűs Miklós képviselő immár az újonnan alapított, dr. Éles András alpolgármester által vezetett Hajdúnánásért Tevékenykedők Egyesületének (HTFE) színeiben indultak újra képviselői mandátumért, az egyesület polgármesterjelöltje Éles András volt. Hrotkó Vendel pedig a párttól való eltávolodása okán független jelöltként indult el körzetében. Az MSZP színeiben is több olyan képviselőjelölt indult, akik az előző választáson még függetlenként vagy más szervezet jelöltjeként mérették meg magukat: Balogh Zsigmond, Bódi László, László Sándor és Török István, a párt polgármesterjelöltje Benkey Lajos volt. Az SZDSZ Nagy Gábor polgármesterjelölt vezetésével indult el a választáson. A jobboldali pártok (FKGP-KDNP-MDF) közösen állítottak jelölteket, polgármesterjelöltjük Buczkó József volt. A Hajdúnánási Szellemi Műhely és a Pedagógusok Szakszervezete pártokon felüli, értelmiségi szövetségként 7 körzetben állított saját jelölteket, az 1-es körzetben Gélákné Székely-Szabó Kornélia, a 2-esben Balogh Zsigmond szocialista jelölteket a Szakszervezet, a 2-es körzetben dr. Csorvási István MDF-es, a 9-esben dr. Juhász Endre KDNP-s jelölteket pedig a Szellemi Műhely támogatta. A Fidesz 3 választókerületben indított jelölteket. Független polgármesterjelöltként indult Hásásné Magi Ilona, az egyéni körzetekben pedig összesen 7 független képviselőjelölt indult.

A választáson a legtöbb mandátumot az MSZP szerezte meg, összesen 6-ot (a képviselői szavazatok 28%-át kapta a párt). 5 mandátumot szerzett az FKGP-KDNP-MDF szövetség (25%), illetve a polgármesteri mandátummal együtt a HTFE (21%). 2 képviselőt delegálhatott a testületbe az SZDSZ (13%). Dr. Éles Andrást (HTFE) a szavazatok 29%-ával választották meg polgármesterré.

A választás rendszere A települési önkormányzati választásokat az országosan megrendezett általános önkormányzati választások részeként tartották meg. A szavazók a helyi képviselők és a településük polgármestere mellett, a megyei közgyűlések képviselőire is ekkor adhatták le a szavazataikat. A választásokat 1994. december 11-én, vasárnap bonyolították le.

1990-hez képest komoly változások történtek a választás rendszerében. A kétfordulós rendszert egy egyfordulós szisztéma váltotta fel. Megmaradt az egyéni választókerületi szavazás, azonban a listára már nem lehetett szavazni, az ún. kompenzációs (kiegyenlítő) listáról a töredékszavazatok arányában delegálhattak képviselőket a szervezetek: ezek az egyéni választókerületekben leadott, de képviselői helyet nem eredményező szavazatok voltak. A polgármestert immáron közvetlenül választhatták meg a polgárok. A település méretétől (lakóinak számától) függtek a választókerületek, s így a megválasztható képviselők száma is. A képviselők nagyjából háromötöde az egyéni választókerületekben nyerte el a megbízatását, míg kétötödük a kompenzációs listán.

Választókerületek VálasztókerületekSzavazókörCímPolgárokJelölt011Művelődési Központ, Köztársaság tér 6.126742023II. Sz. Ált. Iskola, Köztársaság tér 11.130844035Gazdaszövetkezet, Nyíregyházi u. 16.134756Egyesült Agrárszövetkezet, Ady Endre krt. 2.047 Bocskai I. Ált. Iskola, Magyar u. 104.143258059Dorogi u. 14.1389710Bocskai I. Ált. Iskola, Magyar u. 104.0611Kőrösi Cs. S. Gimnázium, Bocskai u. 29.14586120713Nánási Oláh M. Ált. Iskola, Baross u. 11.14287140815Makláry L. Ált. Iskola, Iskola u. 3.14825160917Barcsa J. Ált. Iskola, Polgári u. 71.14607181019Egyesült Agrárszövetkezet, Ady Endre krt. 2.1386720Általános Iskola, Rózsa F. u. 1. (Tedej)∑13 95757 A képviselő-testület létszáma 1994-ben jogszabály-módosítás miatt változott, 19 főről 17 főre csökkent (bár a választás után a gyakorlatban 18 fővel működött a testület, mivel Éles András polgármester nem szerzett egyéni mandátumot). A szabályok szerint a települési képviselő-testületek létszáma a település lakosságszámához igazodott. A választópolgárok száma 1994-ben 13.957 fő volt, a lakosságszám pedig 19.262 fő.

A képviselők közül tizet az egyéni választókerületekben választhattak meg a polgárok, hét fő a kompenzációs listákról nyerte el a mandátumot. Bár az előző ciklusban is 10 körzet volt, a számozásuk megváltozott.

Tedej településrész a 10. választókerület része volt. bélyegkép|Hajdúnánás egyéni választókerületei 1990-ben bélyegkép|Hajdúnánás egyéni választókerületei 1994 és 2010 között A polgármester-választás tekintetében a város egy választókerületet alkotott, így minden polgár szavazata egyenlő mértékben érvényesülhetett.

Előzmények Az 1990-es választás eredményeként az SZDSZ 4 képviselőt delegálhatott a testületbe (listán 17%-ot szerzett a párt), az FKGP (18%) 3, az MSZP (14%) és a KDNP (8%) 2-2, az Ipartestület (11%), a Fidesz (10%), az MDF (10%) és a Bocskai SE (6%) pedig 1-1 mandátumot szerzett. 4 független képviselő lett a testület tagja. A képviselő-testület alakuló ülésén a képviselők Boros Miklós (SZDSZ) és Papp Imre (független) közül előbbit választották meg a város polgármesterének 12:6 arányban. Az alpolgármester dr. Éles András, a megyei közgyűlés hajdúnánási tagja pedig Bódi László lett. Az alakuló ülés után Papp Imre lemondott képviselői mandátumáról, így a 8-as körzetben már a ciklus kezdetén időközi választást kellett kiírni, melyet László Sándor nyert meg. Boros Miklós listás képviselői mandátumát polgármesterré választása után Bacskai Gábor vette át, így 5 fős lett az SZDSZ-frakció. Az 1993 szeptemberében elhunyt Oláh Zoltán mandátumát Hrotkó Vendel vette át, aki az SZDSZ listájáról került a testületbe, igaz, ekkor már pártonkívüliként.

Az 1990-1994-es ciklus képviselői:

Boros Miklós polgármester (SZDSZ) Dr. Éles András alpolgármester (6. EVK., független) Gélák Pál (1. EVK., MSZP) Nyakas Gábor (2. EVK., SZDSZ) Hegedűs Miklós (3. EVK., SZDSZ) Török István (4. EVK., Bocskai SE) Dr. Imre János (5. EVK., KDNP) id. Hódos Antal (7. EVK., FKGP) Papp Imre (8. EVK., független) (1990 októberében lemondott mandátumáról) László Sándor (8. EVK., független) (1991 februárjától) Mészáros János Mihály (9. EVK., független) Bódi László András (10. EVK., független) Kelemen Sándor (FKGP-lista) Úri Sándor (FKGP-lista) Oláh Zoltán (SZDSZ-lista) (1993 szeptemberéig) Hrotkó Vendel (SZDSZ-lista) (1993 októberétől) Bacskai Gábor (SZDSZ-lista) (Boros Miklós képviselői mandátumát vette át) Benkey Lajos (MSZP-lista) Borbély Sándor (Ipartestület-lista) Farkas László (Fidesz-lista) Dr. Pappné Bernád Judit (MDF-lista) Mester Imre (KDNP-lista)

200x200pxPártKépviselőSZDSZ525%független420%FKGP315%MSZP210%KDNP210%Hajdúnánási Ipartestület15%Fidesz15%MDF15%Bocskai SE15% +A képviselő-testület összetétele 1990-benSzervezetekKépviselő-testületi helyekΣfüggetlen440SZDSZ242FKGP132MSZP121KDNP121Hajdúnánási Ipartestület011Fidesz011MDF011Bocskai SE110Összesen10199

Jelöltek +Jelöltállítás áttekintő táblázataSzervezetPolgár-mester-jelöltKépviselőjelöltekEgyénijelöl­tekszámaKompenzációs listanevejellegehatókörenevetípusajelöl­tekszámaFiatal Demokraták Szövetségepártországos31.FIDESZönálló3Szabad Demokraták Szövetségepártországos102.SZDSZönálló10Magyar Szocialista Pártpártországos103.MSZPönálló14Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártpártországos104.FKGP-KDNP-MDFközös10Kereszténydemokrata NéppártpártországosMagyar Demokrata FórumpártországosHajdúnánásért Tevékenykedők Független Egyesületehelyi105.Hajdúnánásért Egyesületönálló10Hajdúnánási Szellemi Műhelyhelyi76.Szellemi Műhely-Pedagógus Szakszervezetközös8Pedagógusok Szakszervezetehelyiszervezet nélküli (független) jelöltek179 szervezet5576 lista55

Képviselőjelöltek

Egyéni választókerületi jelöltek Egyéni választókerületekLista∑01020304050607080910Független jelöltek - - - -2110217Szervezetek által állított jelöltekFIDESZ3SZDSZ10MSZP10FKGP-KDNP-MDF10HTFE10HSZM-PSZ7Összesen445576757757 Aláhúzva a hivatalban lévő körzeti képviselők. Ott, ahol nem indult el az addigi képviselő, ott az ő jelölő szervezete van aláhúzva.

Egyéni választókerületi jelöltek

Kompenzációs listák +Kompenzációs listákListaListavezetőJelöltek számaFIDESZFarkas László3SZDSZBacskai Gábor10MSZPBenkey Lajos14FKGP-KDNP-MDFKelemen Sándor10Hajdúnánásért EgyesületDr. Éles András10HSZM-PSZSzabóné Marth Éva86 lista55 Összes listás jelölt ListaJelöltFIDESZ1.Farkas László092.Oláh Sándor073.Rácz Miklós10SZDSZ1.Bacskai Gábor022.Jenei László043.Koroknai Zoltán074.Szenes Lajos105.Dr. Pákh László066.Fekete Imre097.Apor István018.Dr. Volosinovszki Mihályné089.Oláh Zoltánné0310.Tóth FerencnéMSZP1.Benkey Lajos2.Szojka László3.Bunda József4.Bódi László András105.Gélákné Székely-Szabó Kornélia Ágnes016.Varga János7.László Sándor048.Balogh Zsigmond029.Hadadi Imre0910.Mórocz Mihály0711.Sőrés Sándor0312.Bundáné Gyöngyösi Mária13.Polonkai Tamás0514.Magi JózsefFKGP-KDNP-MDF1.Kelemen Sándor  102.Dr. Csorvási István Tamás  023.Fehér Imre  084.Dombi Lajos  5.Iván István056.Csiszár Gábor  7.Pál-Kovács Dezső  018.Mészáros János Mihály039.Szilágyi Mátyás  10.Dr. Juhász Endre László  09HTFE1.Dr. Éles András062.Hegedűs Miklós093.Boros Miklós054.Arnócz Imre015.Dr. Holhós Csaba036.Szivós Zoltán Imre077.Zsuga Miklósné088.Csiszár Ferenc029.Kelemen Péter1010.Szincsák Géza04HSZM-PSZ1.Szabóné Marth Éva062.Dr. Nagy Mihályné043.Oláh Imréné104.Lenchés Katalin5.Patai István076.Tóth János037.Helmeczi István088.Dr. Kricsfalussy Istvánné05 Aláhúzva a hivatalban lévő listás képviselők, illetve azok, akik ezen a választáson nem indultak el egyéni körzetben, vagy másik körzetben indultak el. A közös listán induló jelöltek mögött található színkód azt a pártot jelöli - amennyiben ez megállapítható -, amelyikhez a jelölt tartozik.

Polgármesterjelöltek A polgármester-választáson öt jelölt indult: Benkey Lajos önkormányzati képviselő az MSZP jelöltjeként; Buczkó József a jobboldali pártok támogatásával; dr. Éles András alpolgármester a HTFE jelöltjeként; Hásásné Magi Ilona független jelölt, valamint Nagy Gábor, a szabad demokraták támogatásával. A hivatalban lévő polgármester, Boros Miklós nem indult újra a székéért.+PolgármesterJelöltSzervezetBenkey LajosMSZPBuczkó JózsefFKGP–KDNP–MDFDr. Éles AndrásHTFEHásásné Magi IlonafüggetlenNagy GáborSZDSZ

A szavazás menete A választást 1994. december 11-én, vasárnap bonyolították le. A választópolgárok reggel 6 órától kezdve adhatták le a szavazataikat, egészen a 19 órás urnazárásig.

Részvétel A részvételi adatok napközbeni alakulásaIdőpontSzavazók+/- 1990 óta (%p)fő %19:00488034,96%5,33; 3,83 +A részvétel összesített adatai (polgármester-választás)jogosultakarányábanszavazókarányábanVálasztójogosult13 957Szavazó4 88034,96%   érvényes szavazólap4 80034,39%98,36%   érvénytelen / hiányzó szavazólap800,57%1,64%Távol maradó9 07765,04%

Eredmény

Képviselő-választások

Egyéni választókerületi eredmények Választókerületi eredményekJelöltJelölő