Damian Warchoł (Łódź, 1995. július 19. –) lengyel labdarúgó, posztját tekintve középpályás.
Pályafutása Warchoł a lengyelországi Łódź városában született. Az ifjúsági pályafutását a Widok Skierniewice csapatában kezdte, majd a GKS Bełchatów akadémiájánál folytatta.
2013-ban mutatkozott be a Widzew Łódź tartalék, majd 2014-ben a másodosztályban szereplő felnőtt keretében. 2015-ben a Raków Częstochowa szerződtette. A 2016–17-es szezonban az Olimpia Grudziądz, míg a 2017–18-as szezon első felében a Kluczbork csapatát erősítette kölcsönben. 2018 és 2021 között a KKS Kalisz, az Unia Skierniewice, a Pelikan Łowicz és a Legia Warszawa II klubjainál szerepelt. 2021. július 14-én szerződést kötött az első osztályban szereplő Wisła Płock együttesével. Először a 2021. július 24-ei, Legia Warszawa ellen 1–0-ra elvesztett mérkőzés 72. percében, Patryk Tuszyński cseréjeként lépett pályára. Első góljait 2021. augusztus 14-én, a Piast Gliwice ellen idegenben 4–3-as vereséggel zárult találkozón szerezte meg.
Statisztikák 2023. május 13. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólWisła Płock2021–22Ekstraklasa18611—1972022–2320310—213Összesen38921004010Összesen38921004010
Sikerei, díjai Legia Warszawa Ekstraklasa Bajnok (1): 2019–20
Jegyzetek
Források Profilja a 90minut.pl oldalán
További információk
Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Lengyel labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Widzew Łódź labdarúgói Kategória:A Raków Częstochowa labdarúgói Kategória:A Legia Warszawa labdarúgói Kategória:A Wisła Płock labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:Élő személyek