bélyegkép|250x250px|Hydra 70 rakéta betöltése A Hydra 70 nem irányított rakéta a világ egyik legelterjedtebb rakétafegyvere, szinte minden NATO és más az Amerikai Egyesült Államokkal szövetséges országok haderejében rendszeresítve lett valamilyen változata. A „2,75 hüvelykes” (2.75") megnevezést is alkalmazzák erre fegyvertípusra. Ezeket a jellemzően 5-12 kilométer közötti hatótávolságú fegyvereket ún. rakétablokkokból vagy más néven rakétakonténerből egyesével vagy sorozatban indítják. A fegyver viszonylagos pontatlanságát nagy tömegű tűzzel kompenzálják. A 70 mm-es nem irányított rakétákat jellemzően helikopterekről és repülőgépekről alkalmazzák, de ritkábban pilóta nélküli repülőeszközök, szárazföldi járművek és kisebb hadihajók arzenáljában is előfordulnak. A rakéták egy harcirészből, illetve a rakétatest nagyobb részét adó rakétahajtóműből állnak. Ez a két elem a feladatnak megfelelően párosítható, cserélhető a legtöbb típus esetében. bélyegkép|250x250px|Tűzcsapás 70 mm-es rakétákkal A rakéták stabilitását kinyíló vezérsíkok biztosítják, amelyekből kétféle létezik. Az egyik az ún. FF (Folding Fin) elrendezés, amikor a vezérsíkok a hossz irányban a rakéta mögé vannak behajtva és indítás után "rugóskés-szerűen" nyílnak szét. A másik az ún. WA (Wrap Around) elrendezés, amikor az ívelt vezérsíkok a rakétatest palástjára fekszenek rá, körül ölelve azt. Napjainkban inkább ez utóbbi az elterjedtebb kialakítás a 70 milliméteres rakétatípusok között.

A 2010-es években megjelentek a 70 milliméteres rakéták irányított változatai gazdaságos megoldást kínálva az alig vagy egyáltalán nem páncélozott mozgó célpontok kiiktatására. Ezek a rakéták döntően félaktív lézeres rávezetést (SAL) alkalmaznak, de létezik néhány alternatív rávezetési módszer: infravörös képalkotó (IIR), GPS/INS, bár ezek nem igazán terjedtek el.

A 70 milliméteres szabványnak megfelelő rakétákat több országban gyártanak. Az alábbiakban a főbb típusok, gyártmányok kerülnek bemutatásra.

Hydra 70 A 70 milliméteres, amerikai jelöléssel 2,75 hüvelykes (2.75") rakéta története az 1940 évek végére nyúlik vissza, amikor az amerikai haditengerészet rendszeresítette az Mk 4 illetve Mk 40 FFAR-rakétákat. Az. Mk 40-es rakéta végig szolgálta a koreai és vietnámi háborút, de már modernizációra szorult. A jelentősen nagyobb teljesítményű Mk 66 rakétahajtómű megjelenésével született meg a Hydra 70 nem irányított rakétarendszer. A Hydra 70 a korábbi FFAR ún. FF (Folding Fin) elrendezése helyet már ún. WA (Wrap around) elrendezést alkalmazza.

Hydra 70 rakétahajtóművek JelölésVezérsík-elrendezésHosszúságTömegHatótávolságLeírásMk 66 Mod 0WA1060 mm6,2 kgmaximális: 10500 m

hatásos:

8000 mAz eredeti prototípus változat, amely az Amerikai Hadsereg (US Army) számára készült.Mk 66 Mod 1Az első sorozatban gyártott változat, amely az Amerikai Hadsereg (US Army) számára készült.Mk 66 Mod 2Mk 66 Mod 1 változat biztonságosabb változata, amelyez már az Amerikai Haditengerészet (USN) és Légierő (USAF) is rendszeresítettMk 66 Mod 3A biztonságosabbá tett Mk 66 Mod 2 az Amerikai Hadsereg (US Army) számára készült verziójaMk 66 Mod 4Mk 66 Mod 2/3 változat füstcsökkentett hajtóanyaggal, az amerikai haderő valamennyi haderőneme rendszeresítetteMk 66 Mod 5Mk 66 Mod 4 még biztonságosabbá tett változataMk 66 Mod 6Mk 66 Mod 4/5 egy változata, amelynek füstgázai nem okozhatnak működési zavart a helikopterek hajtóműveiben. (Ez az AH-64 Apache helikopterek esetében néha előfordult)

Hydra 70 harcirészek +JelölésMegnevezés TömegRobbanóanyag tömegeMegjegyzésM151High Explosive Dual Purpose (HEDP)4,2 kg1 kgPáncéltörő repeszromboló könnyen páncélozott célok és élőerő ellen hatásos. Ez a legáltalánosabban használt harcirész, amelynek repeszei 50 méteren belül is képesek halálos sérülést okozni. M156White phosphorus (WP) 4,38 kgnincsFehérfoszforos füstjelzős rakétaM229High Explosive Dual Purpose (HEDP)7,9 kg2,2 kgMegnövelt tömegű páncéltörő repeszromboló könnyen páncélozott célok és élőerő ellen hatásos. M255A1Flechette6,4 kgnincs1179 darab 3,9 grammos nyilat tartalmaz, páncélozatlan területi célok és élőerő ellen hatásosM257Illuminating Flare5 kgnincsVilágító rakéta: 1 millió candela fényerővel bíró, ejtőernyőn ereszkedő fáklyát hordozM264 Smoke (RP)3,9 kgnincsVörösfoszforos füstjelzős rakétaM274Practice Smoke Signature4,2 kgnincsFüstjelzős gyakorló (min.5 másodperc fehér füst)M278Infrared Flare5 kgnincsInfravörös világító rakéta: ejtőernyőn ereszkedő infravörös fáklyát hordozWTU-1/B Practice 4,2 kgnincsInert gyakorló, lényegében csak súlymodell

Hydra 70 irányított rakéták

BAE Systems Advanced Precision Kill Weapon System (APKWS) II – a legszélesebb körben elterjedt irányító készlet Hydra 70 rakétákhoz U.S. Navy Low-Cost Guided Imaging Rocket (LOGIR) Lockheed Martin Direct Attack Guided Rocket (DAGR) The ATK/Elbit Guided Advanced Tactical Rocket – Laser (GATR-L) Raytheon TALON

Hydra 70 indítók JelölésVetőcsövek számaÜres tömegHosszúságÁtmérő / szélességMegjegyzésM260715,9 kg1681,5 mm248,9 mmHétcsöves könnyű rakétablokkM2611936.3 kg1681,5 mm403,9 mm19 csöves könnyű rakétablokkLAU-130/A19n.an.a.n.a19 csöves rakétablokkLAU-131/A729,5 kg1518,9 mm256,5 mmHétcsöves rakétablokk – elsősorban az Amerikai Légierő (USAF) alkalmazzaLAU-68G/A741,7kg1805,9 mm256,5 mmHétcsöves rakétablokk – elsősorban az Amerikai Haditengerészet (USN)LAU-61G/A1993kg1943,1 mm414,0 mm19 csöves rakétablokk – elsősorban az Amerikai Haditengerészet (USN) alkalmazza. Digitális indító: az adatkapcsolatnak köszönhetően a pilóta tüzeléshez kiválaszthatja a vetőcsövet illetve rakétát. LAND-LGR4427,2kg1892,3mm203,2 mmNégycsöves rakétablokk szárazföldi járművekhez kifejlesztve, APKWS lézervezérkésű rakétákra optimalizálva

FZ – Forges de Zeebrugge bélyegkép|250x250px|FZ207 típusú rakétablokk A belgiumi Forges de Zeebrugge (röviden FZ) a legjelentősebb európai nem irányított rakétákat gyártó vállalat, amely ma már a francia Thales konszern tulajdonában van. Az FZ az 1970-es évek óta gyárt 70 mm-es nem irányított rakéták, amelyekből több mint 8 milliót állítottak elő ez idő alatt.

A Magyar Honvédség is a Forges de Zeebrugge FZ231 típusú rakétaindítóit rendszeresítette H145M helikoptereihez, így várhatóan az FZ rakétái is beszerzésre kerülnek majd 2023 és 2025 között.

FZ hajtóművek +JelölésVezérsík-elrendezésHosszúságTömegHatótávolságMegjegyzésFZ68 / FZ67FF1006 mm5 kg~ 7700 mFZ90WA1060 mm6,3 kg~ 9100mFZ276FF1060 mm6,3kg~ 9100mfélaktív lézeres irányítású rakéták számára fejlesztett rakétahajtómű

FZ harcirészek +JelölésMegnevezés TömegRobbanóanyag tömegeMegjegyzésFZ71HEGP – High Explosive General Purpose4,3 kg1 kgÁltalános célú repeszromboló, legfeljebb 2 mm-es páncélzattal védett célok ellen hatásos.FZ319HEAP – High Explosive Armour Piercing4,3 kg1 kgPáncéltörő repeszromboló könnyen páncélozott célok ellen, amelynek repeszei 6 mm homogén acélpáncélon képesek áthatolni.FZ181Flash Signature4,3 kg0,2 kgFelvillanó-jelölő: több 5,000,000 candelafényerő legalább 10ms-ig, infravörös jelzés 2 másodpercigFZ120Inert Practice4,3 kgnincsInert gyakorló, FZ71, FZ319, FZ181, FZ120 típusokkal azonos ballisztikávalFZ336Smoke4,3 kgnincsFüstjelzős (min.5 másodperc fehér füst) FZ71, FZ319, FZ181, FZ120 típusokkal azonos ballisztikávalFZ149MULTIDART3,3 kgnincs36 darab 35 grammos nyilat tartalmaz, páncélozatlan területi célok ellen hatásosFZ122Flechette5 kgnincs2200 darab 1,3 grammos nyilat tartalmaz, páncélozatlan területi célok és élőerő ellen hatásos

FZ irányított rakéták bélyegkép|250x250px|LAU32 rakétablokk Az FZ275 LGR esetében elől elhelyezett irányító fej egy egységet alkot a 4,1 kilogrammos FZ319 páncéltörő repesz-romboló harcirésszel, amelynek repeszei 6 mm acélon képesek áthatolni. Az amerikai APKWS-szel ellentétben nem variálható a harcirész. Az FZ275-ös 1500 és 8000 méter közötti célok ellen vethető be és a félaktív lézeres rávezetésnek köszönhetően 1 méteren belül talál célba.

FZ indítók Az FZ rakétablokkjai változattól függően 2, 7, 12 és 19 rakétát képesek hordozni. A digitális jelző arra utal, hogy az adatkapcsolatnak köszönhetően a pilóta tüzeléshez kiválaszthatja a vetőcsövet illetve rakétát. Ezen kívül adatkapcsolat hozható létre az irányított rakéták és pilótafülke között. Az ezzel nem rendelkező indítók egy előre meghatározott, nem változtatható sorrendben lövik ki a rakétákat annak típusától függetlenül. JelölésVetőcsövek számaÜres tömegHosszúságÁtmérő / szélességMegjegyzésFZ602213 kg1860 mm195 mmkétcsöves könnyű rakétablokkFZ606640 kg1900 mm320 mmhatcsöves digitális rakétablokk zárható vetőcsövekkel a lézer vezérlésű rakéták optikájának védelmében. Kifejezetten FZ275 rakéták számára lett kifejlesztve, de bármilyen 70 mm-es rakéta indítható belőle.FZ220 720 kg1653,5 mm243,4 mmHétcsöves rakétablokk helikopterek számáraFZ233726 kg1653,5 mm243,4 mmHétcsöves digitális rakétablokk helikopterek számáraLAU32737 kg2003 mm252mmHétcsöves digitális rakétablokk repülőgépek számára WA és FF rakétákhozFZ2191229 kg1634,5 mm324 mm12 csöves rakétablokk helikopterek számáraFZ2311231 kg1658 mm324 mm12 csöves digitális rakétablokk helikopterek számára. A típust a Magyar Honvédség is rendszeresítette.FZ2071941 kg1668 mm402 mm19 csöves rakétablokk rakétablokk helikopterek számáraFZ2251945 kg1668 mm402 mm19 csöves digitális rakétablokk helikopterek számára

CRV7 A kanadai CRV7 (Canadian Rocket Vehicle 7) az 1970-es évek elején jelent meg és nagyobb teljesítményű rakétahajtóművet használ, mint az amerikai Hydra 70. A CRV7 rakéták sebessége 990-1219 m/s-et is elérheti a Hydra 70 rakéta 700-739 m/s sebességével szemben. A magas kinetikus energiának köszönhetően képes akár a T-72A harckocsik oldal és tető páncélzatát 3000 méterről képes átütni a WDU-5002/B FAT harcirésszel felszerelt CRV7 rakéta. Emellett szórása is lényegesen kisebb más hasonló 70 mm-es rakétákhoz képest. A CRV7 rakétákat napjainkban a Magellan Aerospace fejleszti és gyártja.

CRV7 hajtóművek +JelölésVezérsík-elrendezésHosszúságTömegHatótávolságMegjegyzésC15WA1000 mmn.a.n.a.Merev szárnyú repülőgépek számára ajánlott változat (9,7 kN·s impulzus)C17WA1000 mmn.a.n.a.Helikopterek számára ajánlott változat (8,5 kN·s impulzus)

CRV7 harcirészek A CRV7 rakétákhoz elérhető harcirészek részben megegyeznek a Hydra 70 rendszerével, a rakéta azokkal kompatibilis. +JelölésMegnevezés TömegRobbanóanyag tömegeMegjegyzésM151High Explosive Dual Purpose (HEDP)4,2 kg1 kgPáncéltörő repeszromboló könnyen páncélozott célok és élőerő ellen hatásos. Ez a legáltalánosabban használt harcirész, amelynek repeszei 50 méteren belül is képesek halálos sérülést okozni. WTU-5001/BHardened Rod Practice n.a.nincsGyakorló harcirész WTU-5002/B imitálásáraWTU-5001 A/BPracticen.a.nincsGyakorló harcirész – inert súlymodell WTU-5002/BFlechette Anti-Tankn.a.nincsKinetikus energiát használó páncéltörő harcirész, amely 5 wolfram nyilat tartalmaz. C15 hajtóművel alkalmazható hatásosan páncélozott célok ellen. 3000 méteres távolságból harckocsik ellen is hatásos lehet.M257Illuminating Flare5 kgnincsVilágító rakéta: 1 millió candela fényerővel bíró, ejtőernyőn ereszkedő fáklyát hordoz, amely 120 másodpercig világít legalábbRA-79 High Explosive Incendiary Semi-Armour Piercingn.a.n.a.Páncéltörő-gyújtó harcirész hajók, bunkerek és más erődítések ellenGeneral Purpose Flechetten.a.nincs80 darab wolfram nyilat tartalmaz, könnyen páncélozott területi célok ellen hatásosM278Infrared Flare5 kgnincsInfravörös világító rakéta: ejtőernyőn ereszkedő infravörös fáklyát hordoz

CRV7 irányított rakéták A rakétának létezik irányított változata is CRV7-PG jelzéssel. A vezérlő egység a rakéta elejére kerül és félaktív lézeres (SAL) rávezetés mellett létezik GPS/INS rendszert alkalmazó valamint radar kisugárzásra rávezető vezérlő egység is a rakétához.

CRV7 indítók