Liane Foly francia dzsesszénekesnő.
Pályafutása
Szülei – francia algériaik – 1962-ben hazaköltöztek Franciaországba, Lyonba. Liane Foly ötéves gyerekként már táncolt. Tizenkétévesen szülei Black and White zenekarában énekelt. A fivére, Philippe dobolt, a nővére Corinne zongorázott.
Később éjszakai klubokban és bárokban énekelt. A blues, a dzsessz iránti vonzalma ekkor alakult ki.
Nyelveket tanult, franciául és angolul is beszél és énekel.
1984-ben Philippe Viennet és André Manoukian felajánlotta, hogy írnak és felvesznek neki egy demót. 1987-ben Párizsban találkozott Fabrice Nataffal, a Virgin France művészeti vezetőjével, aki elindította karrierjét. 1986-ban vette fel a Liane FolyUtalás Salvador Dali nevére. nevet. 1988-ban adta ki első albumát, a The Man I Love címmel. Ezzel kereskedelmi sikert aratott, a toplistán legjobb 50-be került. Ugyanebben az évben Párizsban színpadra lépett vele.
1997-es albuma, a Caméléon volt az első albuma André Manoukian nélkül. Ezt Philippe Viennet készítette. A francia közönség az albumot szinte észre se vette. Nagyobb siker volt a 2000-ben megjelent Entre nous.
A testvére, Philippe Falliex, televíziós és rádiós műsorokhoz ír zenét, számos dalát komponálta dobosként is kíséri a színpadon.
Diszkográfia
1985: Besoin de toi 1988: The Man I Love 1990: Rêve orange 1993: Les Petites Notes, also recorded in English as Sweet Mystery 1996: Lumières (live) 1997: Caméléon, recorded in Los Angeles 1999: Acoustique 2000: Entre nous 2002: Au fur et à mesure (best of) 2004: La chanteuse de bal 2005: Une étoile dort (recorded live at the Casino de Paris) 2008: Le goût du désir 2016: Crooneuse
Filmográfia Év Filmcím Szerep Rendező Megjegyzés 1995 Zadoc et le bonheur Rose Pierre-Henry Salfati 2005 La battante Cathy Rolland Didier Albert tévéfilm 2006 Navarro Claude Derval Philippe Davin tévésorozat 2007 Could This Be Love? Jeanne Larozière Pierre Jolivet 2009 La liste Anita Hochet Christian Faure tévéfilm R.I.S, police scientifique Monica Verone Christophe Barbier tévésorozat 2010 What War May Bring The singer Claude Lelouch À 10 minutes de la plage Rita Stéphane Kappes tévéfilm Josephine, Guardian Angel Laura Calle Philippe Monnier tévésorozat 2014 Ligne de mire Aline Delmas Nicolas Herdt tévéfilm 2017 Everyone's Life Eugénie Flora / Nini Jazzy Claude Lelouch *
Jegyzetek
Források https://www.nedel.live/ https://www.gala.fr/stars_et_gotha/liane_foly https://music.apple.com/hu/artist/liane-foly/14144803?l=hu
Fordítás
Kategória:Francia énekesek Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Dzsesszénekesek Kategória:Élő személyek Kategória:A Becsületrend lovagjai