A Kuiper-öv a Neptunusz pályáján kívül található kisbolygóöv, melyet Gerard Kuiper csillagász tiszteletére nevezték el. Az első csillagászok, akik felvetették az öv létezését, Frederick C. Leonard (1930-ban) és Kenneth E. Edgeworth (1943-ban) voltak. A Kuiper-öv a Naptól számított 30-50 csillagászati egység (CSE) között helyezkedik el. Jelenleg kb. 800 objektuma ismert, túlnyomó részüket 1992 után fedezték fel, amikor a számítógépes üstökös-szimulációk alátámasztották egy ilyen öv létezését.
A Kuiper-övben keringő összes égitest számát meg lehet becsülni a távoli csillagok előtt elhaladó, okkultációt (csillagfedést) okozó objektumok számából, de az ezt figyelő Taiwanese-American Occultation Survey (TAOS) 2008 folyamán egyetlen okkultációt sem tudott megfigyelni, azaz itt az eredetileg vártnál kevesebb objektum lehet (évi mintegy 10-4000 fedésre számítottak).
Kuiper-szirtnek nevezik azt a jelenséget, hogy a Naptól 48 CSE távolságban az objektumok száma hirtelen lecsökken. Ezt egy eddig még ismeretlen kisbolygó is okozhatja.
A Kuiper-öv külső szélénél nyújtott ellipszis pályán keringő objektumokat a szórt korongba szokás sorolni.
Ismertebb objektumai Pluto Charon Haumea Makemake Quaoar Orcus Varda Varuna Ixion Salacia Chaos Albion 2002 MS4
A legfényesebb Kuiper-objektumok listája A 4,0 abszolút magnitúdónál fényesebb objektumok:
Véglegesmegnevezése Ideiglenesmegnevezése Abszolút magnitúdó Albedó Egyenlítői átmérő(km) Fél nagytengely hossza(AU) Felfedezés dátuma Felfedező Átmérő meghatározása (134340) Pluto −1,0 0,6 2320 39,4 1930 C. Tombaugh fedés (136472) Makemake 2005 FY9 −0,3 0,8 ± 0,2 1800 ± 200 45,7 2005 M. Brown, C. Trujillo & D. Rabinowitz becsült albedó (136108) Haumea 2003 EL61 0,1 0,6 (becsült) ~1500 (1 43,3 2005 M. Brown, C. Trujillo & D. Rabinowitz becsült albedó Charon S/1978 P1 1 0,4 1205 39,4 1978 J. Christy fedés Orcus 2004 DW 2,3 0,1 (becsült) ~1500 39,4 2004 M. Brown, C. Trujillo & D. Rabinowitz becsült albedó Quaoar 2002 LM60 2,6 0,10 ± 0,03 1260 ± 190 43,5 2002 C. Trujillo & M. Brown felbontott bolygókorong 28978 Ixion 2001 KX76 3,2 0,25 – 0,50 400 – 550 39,6 2001 DES hőkép 55636 2002 TX300 3,3 > 0,19 < 709 43,1 2002 NEAT hőkép 55565 2002 AW197 3,3 0,14 – 0,20 650 – 750 47,4 2002 C. Trujillo, M. Brown, E. Helin, S. Pravdo,K. Lawrence & M. Hicks / Palomar Obszervatórium hőkép 55637 2002 UX25 3,6 0,08? ~910 42,5 2002 A. Descour / Spacewatch becsült albedó 20000 Varuna 2000 WR106 3,7 0,12 – 0,30 450 – 750 43,0 2000 R. McMillan hőkép 2002 MS4 3,8 0,1 (becsült) 730? 41,8 2002 C. Trujillo, M. Brown becsült albedó 2003 AZ84 3,9 0,1 (becsült) 700? 39,6 2003 C. Trujillo, M. Brown, E. Helin, S. Pravdo,K. Lawrence & M. Hicks becsült albedó
Kapcsolódó szócikkek Kisbolygóöv Oort-felhő Trójai csoport Szórt korong
Jegyzetek
Források A Kuiper-öv objektumai
További információk
Hírek Kuiper-objektumokról Égitestcsalád a Kuiper-övben Origo: A Kuiper-öv (1999-es cikk) Origo: A Kuiper-szirt az X-bolygó utolsó esélye
Kategória:Naprendszer