Dacia Maraini (Fiesole, 1936. november 13. –) olasz írónő, akinek a munkássága a női kérdésekre összpontosít, számos színdarabot és regényt írt. Számos díjat nyert, köztük a Formentor-díjat a L'età del malesseréért (1963); Premio Fregene az Isolinának (1985); a Premio Campiello és Book of the Year Award La lunga vita di Marianna Ucrìa (1990); és a Premio Strega a Buiónak (1999). 2013-ban Irish Braschi I Was Born Travelling című életrajzi dokumentumfilmje mesélte el életének történetét, különös tekintettel a második világháború alatti japán koncentrációs táborban töltött bebörtönzésére, valamint a világ körüli utazásaira, amelyeket élettársával, Alberto Moraviával és közeli barátaival (Pier Paolo Pasolini és Maria Callas) tett. – Maraini described her friendship with Moravia, Pasolini and Callas in a foreword written expressively for the German translation of Pasolini's filmscript Saint Paul in 2007 (Dacia Maraini, „Geleitwort von Dacia Maraini“, in: Pier Paolo Pasolini, Der heilige Paulus [original title: San Paolo, 1977], film-script translated, edited and with a critical commentary by Dagmar Reichardt and Reinhold Zwick, Marburg: Schüren Verlag, 2007, 7–10. o.) 2020-ban ragaszkodik az empathizmushoz.Az Empathic Movement (olaszul: La Scuola Empatica / Empatismo) egy irodalmi, művészeti, filozófiai és kulturális mozgalom.[
Fiatalkora Maraini a toszkánai Fiesole városában született. Topazia Alliata di SalaparutaTopazia Alliata (1913. szeptember 5. – 2015. november 23.) olasz festő, kurátor, galériatulajdonos és író. szicíliai hercegnő, művész és műkereskedő, valamint Fosco MarainiFosco Maraini (1912. november 15. – 2004. június 8.) olasz fotós, orientalista, antropológus, etnológus, író, hegymászó és akadémikus. firenzei etnológus és vegyes ticinói, angol és lengyel hátterű hegymászó lánya, aki különösen Tibetről és Japánról írt. Apai nagyapja a ticinói és genovai származású római szobrász és művészetkritikus Antonio MarainiAntonio Maraini (született: Antonio Nicola Giovanni Enrico Mario Maraini; Róma, 1886. április 5. – Firenze, 1963. május 23.) olasz politikus, szobrász és művészeti kritikus. (1886–1963), a Nemzeti Fasiszta Párt (Partito Nazionale Fascista) 1934-től 1939-ig helyettese, valamint Achille StaraceAchille Starace (Sannicola, 1889. augusztus 18. – Milánó, 1945. április 29.) olasz tábornok, politikus és sportmenedzser. közeli munkatársa és a fasiszta rezsim művészeti-kulturális politikájának fő szószólója volt, míg apai nagyanyja az akkori Habsburg-Magyarországon született, részben lengyel származású angol író, Yoï CrosseCornelia Edith "Yoï" Crosse (Tállya, 1877. július 30. – Firenze, 1944. október 31.) brit modell és író.Biografia di Fosco Maraini ; anyai nagyapja Enrico Maria Alliata di Villafranca (1879–1946) gasztronómus volt, a híres Corvo pincészet tulajdonosa és Casteldaccia ősi pincéinek utolsó ura, míg anyai nagyanyja Oria Maria Amelia "Sonia" Ortúzar Ovalle de Olivares (1892–1981), egy chilei diplomata lánya, operaénekesnő. Gyerekkorában családja 1938-ban Japánba költözött, hogy elkerülje a fasizmust. 1943 és 1946 között egy japán koncentrációs táborba internálták őket Nagojában, mert nem voltak hajlandók elismerni Mussolini Salòi Köztársaságát, amely szövetséges a Japán Birodalommal. A háború után a család visszatért Olaszországba, és Szicíliában élt anyja családjával Bagheria városában, Palermo tartományban. bélyeg|200px|A Maraini család, Fosco, Dacia, YukiYuki Maraini, születési nevén Luisa Maraini (Szapporo, 1939. július 10. – Rieti, 1995. augusztus 20.) olasz zenész, énekes és zeneszerző., ToniAntonella Maraini (Toni néven ismert; Tokió, 1941), olasz író, művészettörténész és etnológus. és az anyja, Topazia Alliata
Nem sokkal később a szülei elváltak, és apja Rómába költözött, ahol néhány évvel később, tizennyolc évesen, Maraini is csatlakozott hozzá. Maraini munkássága a női kérdésekre összpontosít, számos színdarabot és regényt írt. Tanulmányait a L'Istituto Statale della Ss. Annunziata, egy tekintélyes és kiváltságos bentlakásos iskolában végezte Firenzében. Írásának nagy részét a szülei és az életében játszott szerepeik befolyásolták. Maraini egy kalandvágyó apa és anya mellett nőtt fel, aki mindig le volt terhelve, és ezen kívül olyan könyveket olvasott, amelyekben csak férfiak indultak küldetésekre és utazásokra. Azt állítja, hogy „felháborította az a tény, hogy egy nő semmilyen nagy utat nem tehet meg…” Feleségül ment Lucio Pozzi,Lucio Pozzi (született 1935-ben Milánóban) olasz származású, amerikai művész, jelenleg Hudsonban, New Yorkban és Valeggio sul Mincio faluban, Verona megyében, Olaszországban él. milánói festőhöz, de négy év után elváltak. Ezután Alberto Moravia társa lett, akivel együtt élt 1962-től 1983-ig. Rómában szilárd barátságot kötött számos íróval és költővel, köztük Pier Paolo Pasolinivel, Elsa Morantéval, Maria BelloncivalMaria Villavecchia Bellonci (1902. november 30. – 1986. május 13.) olasz író, történész és újságíró. és magával Moraviával.
A szerző vegetáriánus.
Pályafutása 1966-ban Maraini, Moravia és Enzo SicilianoEnzo Siciliano (1934. május 27. – 2006. június 9.) olasz író, drámaíró, irodalomkritikus és értelmiségi. megalapította a del Porcospino ("Disznó") színházi társulatot, amelynek küldetése új olasz színdarabok készítése volt. Volt köztük saját La famiglia normale, Moravia L’intervista, Siciliano Tazza, valamint Carlo Emilio Gadda, Goffredo Parise,Goffredo Parise (Vicenza, 1929. december 8. – Treviso, 1986. augusztus 31.) olasz író, újságíró és forgatókönyvíró. J. Rodolfo WilcockJuan Rodolfo Wilcock (1919. április 17. – 1978. március 16.) argentin író, költő, kritikus és műfordító. és Tornabuoni művei. 1971-ben aláírta a L'Espresso-nak írt nyílt levelet a Pinelli-ügyről, Luigi CalabresiLuigi Calabresi (1937. november 14. – 1972. május 17.) olasz állami rendőrtiszt volt, akit terroristák gyilkoltak meg a szélsőséges politikai erőszak időszakában az országban, amelyet „az ólom éveinek” neveznek. rendőrtiszt ellen. 1973-ban segített a Teatro della Maddalena megalapításában, amelyet kizárólag nők vezettek.
Maraini 1969 és 1973 között rendezte a L’amore coniugalét, egyetlen játékfilmjét. 1976-ban rendezte a Mio padre amore mio (Apám, szerelmem), az Aborto: parlano le donne (Abortusz: megszólalnak a nők), a Le ragazze di Capoverde (A capoverdei fiatal nők) című filmeket és a Ritratti di donne africane (Afrikai nők portréi), egy háromrészes sorozatot.Diaconescu-Blumenfeld, Rodica, and Ada Testaferri, eds. The Pleasure of Writing: Critical Essays on Dacia Maraini, West Lafayette, IN: Purdue, UP, 2000. Print
Filmforgatókönyvei közé tartozik a L'età del malessere (1968), a Kill the Fatted Calf és Roast It (1970) forgatókönyve, az Arabian Nights (1974) forgatókönyve, az Aborto: Parlano le donne (1976) című dokumentumfilm, az Abrami in Africa című TV-film forgatókönyve (1976), a Ritratti di donne africane (1977), a The Story of Piera (1983) és a La bocca (1990) forgatókönyve.“Dacia Maraini.” IMDb. IMDb.com, n.d. Web 21 Apr. 2014. <https://www.imdb.com/name/nm0544780/?ref_=nmbio_bio_nm>.
Színészkedni is kezdett, 75 évesen feltűnt az Io sono nata viaggiando (2013) című filmben, valamint Caro Paolo (2013) narrációjában. Önmagaként szerepelt a The Many Women of Fassbinder (1997), a Midnight Journal (1990), a Sophia: Ieri, oggi, domani (2007), a Kulturzeit (2012) és a Tutte le storie di Piera (2013) című filmekben is.
Későbbi élete Maraini termékeny és jól ismert író, aki ma is aktív. Legutóbbi regénye, a Sguardo a Oriente 2022 májusában jelent meg.
Kapcsolata Olaszországgal Dacia Maraini Monica Segernek adott interjújában kijelentette, hogy Olaszországhoz és annak kultúrájához való kötődése ellenére nem érzi magát kulturális nagykövetnek. Nagyon gyakran igyekszik kritikusan elemezni országát, hiszen az értelmiségi kötelességei közé tartozik, hogy kritikus szemmel szemlélje a világot. Kritikája az országgal szemben támasztott elvárásain alapul; minél több értelmiségi próbál kritikusan viszonyulni országához, annál inkább szeretné látni, hogy az jól működik. Értelmiségiként Maraini megpróbál „megvilágítani, meggyőzni másokat arról, hogy mi változtatható meg egy olyan országban, amelynek van lehetősége; egy olyan nagyszerű országban, ahol nagy emberek vannak, akik nagy dolgokat tettek”. mert „meg akarja győzni” olaszok, hogy [ők] jobban tudnak csinálni." bélyeg|200px|Dacia Maraini felolvasása a Connecticuti Egyetemen, 2019. március 11-én
Írás és utazás Például a La Seduzione dell'altrove című könyve nagyon jelentős, mert felvázolja a munkája iránti érzéseit. Szerinte az írás és az utazás a betegség egyik formája és terápia is egyben. Betegség, mert stresszesek és fárasztóak, de terápia, mert lehetőséget adnak neki, hogy „messziről nézzen, és talán jobban lássa a dolgokat”.
A színház és a nyilvánosság kapcsolata Amikor a könyvei és a darabjai közti kapcsolat fontosságáról beszélünk, Maraini szerint a színházban fontosabb a nyilvánossággal való kapcsolat, mivel a darabok – a könyvektől eltérően – a kollektív és a társadalmi aspektussal foglalkoznak. Míg a regény személyesebb kapcsolat egyetlen olvasóval, a darabok az élő nyilvánosságra összpontosítanak. Emellett egy könyvhöz képest könnyebben érzékelhető, hogy a közönség részt vesz-e vagy sem.
Művei A Bagheria (1993) Maraini máig egyetlen önéletrajzi munkája.Wood, Sharon. "The Silencing of Women: The Political Aesthetic of Dacia Maraini." Italian Women's Writing, 1860–1994. London: Athlone, 1995. 216–31. Print. Műveinek van egy általános mintája, amelyhez ragaszkodik; novellák és regények sorozata tükrözi „prefeminista szakaszát”, amelyet az elidegenedés érzése, a teljes dezorientáció és a szexualitáson keresztüli önmegerősítés igénye jellemez. Maraini „átmeneti szakasza”, amelyet legjobban az A memoria című regénye jellemez, a tétlenségtől az innovatív kifejezésmód aktív keresése felé mozduló hangot mutatja. Későbbi és progresszívebb regényei, mint például a Donna in guerra (Nő a háborúban), amelyben női szereplői kiszabadulnak a hagyományos nemi szerepekből, és feltárják szexualitásukat és társadalmi aktivizmusukat, tükrözik Maraini részvételét a feminista mozgalomban a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején.
Témái Munkáiban számos visszatérő téma a következő: a nők személyes szabadsága, a hatalom használatának és visszaélésének, valamint annak nőkre gyakorolt hatásainak feltárása, a nők felszabadulnak a hagyományos nemi szerepeik alól, hogy feltárják szexualitásukat és társadalmi aktivizmusukat, a nők elhallgattatása a társadalomban és megjelenésük a divatrendszerben,Dacia Maraini, "La moda è la spuma dell'onda. Intervista a Dacia Maraini commentata a cura di Dagmar Reichardt e Carmela D'Angelo", in: Moda Made in Italy. Il linguaggio della moda e del costume italiano, edited and with a preface by Dagmar Reichardt and Carmela D'Angelo (Ed.), presenting an interview with Dacia Maraini, Firenze: Franco Cesati Editore, (Civiltà italiana. Terza serie, n. 10), 2016, , 209–216. a nők elzártsága és elszigeteltsége a függetlenségükre és szabadságukra törekvő nők következtében, az anyaság mint a nők bezártságának egy formája, és így az abortusz, mint az egyetlen lehetőség, a nők elleni erőszak és a nemi erőszak, a nők megszabadulása attól, hogy szexuális tárgynak tekintsék őket, és a karakterek homoszexualitással, pedofíliával és csoportos szexszel kapcsolatos tapasztalatai.
Maraini és feminizmus Bár Maraini csak annyiban állítja, hogy feminista, mert mindig a nők oldalán áll, munkáinak nagy részét feministának minősítették. Munkásságának jellege a nők olasz társadalomban elfoglalt helyzetének változásával összhangban fejlődik, és feltárja a hatalommal való visszaélést, valamint annak nőkre gyakorolt hatásait. Maraini progresszív munkái segítettek megváltoztatni azt az általános benyomást, hogy a nőknek kizárólag otthoni szerepeket kell betölteniük.