Az L–39 Albatros a csehszlovák Aero Vodochody vállalat által gyártott kiképző repülőgép. Felfegyverzett harci változatát is gyártották. Az 1970-es évek elejétől az L–29 Delfínt váltotta le, és a Varsói Szerződés alapvető kiképző repülőgépévé vált. Továbbfejlesztett változata az L–59 Super Albatros, az ezt követő L–159 ALCA, valamint az L–39NG.
Története Gyártás
Szerkezeti felépítés és tervezési sajátosságok
Típusváltozatok L–39C Az első és legnagyobb számban gyártott változat mely csak kiképzésre alkalmas. A gépen alkalmazott berendezések zöme a MiG–15 és a MiG–21 gépcsaládon alkalmazott berendezések keveréke, kiegészítve néhány cseh gyártmánnyal. Ezek között megtalálható a RTL–11 fedélzeti URH-rádió, RV–5 magasságmérő, mely figyelmeztető hanggal jelzi előre elért magassági határ alá süllyedést, és RUL–41 rádióiránytű. A fedélzeti berendezések meghibásodásakor a törzsből egy ötágú légcsavarral hajtott generátor emelkedik ki és a légáramlat által hajtott szerkezet biztosítja a fedélzeti elektromos rendszerek működését. A Zafír–5 típusú beépített indítóhajtómű biztosítja a hajtómű beindítását, így külső áramforrás nem szükséges. Alkalmazásra került a KL–39 típusú ellenőrző rendszer. Ehhez csatlakoztatott kiértékelő berendezés jelentősen lerövidíti a repülésre való előkészítést. A félszárnyak alatt egy-egy fegyverfelfüggesztő csomópont található gyakorló légi és földi célpontok elleni fegyverzet számára, bár ezekre többnyire tüzelőanyag-póttartályokat függesztenek. A kabinok mögött helyezkedik el az öt gumifalú üzemanyagtartály, összesen 1070 l kapacitással, Illetve a szárnyvégeken egy-egy 100 literes le nem oldható üzemanyagtartály található, melynek első részében található a leszálló fényszóró. 1990-es gyártás leállásig 2216 db készült ebből a változatból.
L–39V
Az L–39C speciálisan légi cél vontatására átalakított változata, melyet gyakorló lövészeteken alkalmaztak. A változat prototípusa az X–08-as volt. A gép hasa alá beépítettek egy gondolát, amelyben KT–04-es típusú célrepülőgép volt elhelyezhető. A célrepülőt a hátsó kabinban lévő csörlő engedi ki, illetve húzza be. A csörlőhöz mintegy 1700 m hosszúságú acélkábel tartozik. Csak korlátozott számban gyártották. 1976-ban 10 darabot állítottak elő ebből a változatból. Ezek közül nyolcat az akkori csehszlovák légierő kapta, kettőt a volt NDK légiereje.
L–39ZO A második legnagyobb számban gyártott változat amely földi célok elleni légicsapásra is alkalmas. Az Aero gyár mérnökei azért kezdtek a típus fejlesztésébe, mert a világ számos országában felmerült az igény egy könnyű és olcsó támadógépre, mely oktatási feladatok ellátására is képes. 1975. augusztus 25-én szállt fel az X–09-es, amely a ZO prototípusa volt. A fedélzeti rádiótechnikai berendezések nagy része megegyezik a MiG–21-esen alkalmazott típusokkal. Így megtalálható a Kvant rádió-távolságmérő, az R–832M fedélzeti rádió, SZPU–9 fedélzeti telefon, MRP–56 markervevő. Kivétel az RKL–41 típusú rádióiránytű, illetve a KXP–756 típusú transzponder. Szárnyai alá két-két egyenként 250 kg teherbírású fegyverfelfüggesztő csomópont került. Ezekre légibombák, UB–16-os, nem irányított rakétákat tartalmazó blokkok, vagy akár R–3SZ passzív infravörös önirányítású légiharc-rakéták, illetve tüzelőanyag-póttartályok is függeszthetők. A változatból 1975. és 1985. között 394 darab épült.
L–39ZA
A ZO továbbfejlesztett változata, amely felderítésre is alkalmas. A ZO változatból továbbfejlesztett ZA prototípusa az X–10-es 1976 szeptember 11-én, míg az X–11-es 1977. május 16-án repült először. A gép célzóberendezése módosult. Az ASZP–3NMU–39 giroszkópos célzóberendezés alkalmas az új feladatok ellátására is. Az L–39ZA-t felszerelték a MiG–21-esen, 23-ason és a 27-esen is alkalmazott GS–23 kétcsövű gépágyúval, melyhez 150 lőszert javadalmaztak. Függesztményei között megjelent a felderítő konténer is, amellyel képes felderítő feladatok ellátására is. Egészen 1994 végéig gyártották, az össztermelés 208 db gép volt.
L–39 ZA/ART A ZA izraeli elektronikával továbbfejlesztett változata. Az izraeli Elbit cég szállítja a gép navigációs és fedélzeti fegyverek kezelésére szolgáló új elektronikus rendszerét. Megváltoztatták a fékrendszer vezérlését. Lehetővé vált a szárnyak alá 4 db 350 literes póttartály függesztése. Thaiföld 36 db vásárolt az L–39 ZA/ART-ból.
L–59 Super Albatros (L-39MS) A ZA korszerűsített avionikájú és hajtóművű változata. Az X–12 1985-ben repült először. Megváltozott gép kijelzőrendszere. Az újonnan beépített szemmagasságú kijelző és a műszerfalon lévő display navigációs és fegyverzeti eszközökkel együttműködve látja el a pilótát a megfelelő információkkal. A gép irányíthatósága hajtóműleállás esetén is biztosított. Erre a célra az L–39-es Zafír indítóhajtóművét építették át úgy, hogy a hidraulikus szivattyút és a vészgenerátort is meghatja szükség esetén. Az L–59 új hajtóművet kapott, a Lotarjev D–2 gázturbina nagyobb tolóerőt, jobb repülési tulajdonságokat és nagyobb végsebességet eredményez. Új VS–2 katapultülést kapott. Az L–59 képes NATO szabványú fegyverek hordozására sőt, a francia R550 Magic infravörös önirányítású légiharc-rakétával már 1992-ben a nemzetközi porondon is bemutatták.
L–139 Albatros 2000 Ebbe a változatba már számos nyugati eredetű részegység került, pl.: Bendix-King gyártmányú avionika, Flight Visions szemmagasságú kijelző (HUD) vafy EFIS többfunkciós kijelző a műszerfalon, ezzel típus exportpiaci esélyeit próbálták növelni. A gépbe egy Garett TFE 731-4 típusú amerikai gyártású hajtóművet építettek ennek teljesítménye nagyobb volt az Albatros AI-25-ösénél, viszont a Super Albatros DV-2-esénál kisebb. Mindössze egyetlen prototípus épült, amely 1993-ban repült először.
L–39NG
Modernizált változat, melyet Williams FJ44 gázturbinás sugárhajtóművel szereltek fel. ÚJ avionikai berendezéseket és szárnyakba integrált üzemanyagtartályokat kapott. Az új technológiai megoldások tesztelésére szolgáló L–39CW 2015 szeptemberében repült először. Sorozatgyártását 2018 végétől tervezi az Aero Vodochody.
Fegyverzet Gépágyú A C és a ZO változatnak nem volt beépített fegyvere. Mivel az L–39-est nem úgy tervezték, hogy legyen hely a gépágyú számára ezért a GS–23-as az orrfutó mögött a gép hasa alatt kapott helyet. A fegyvert bármikor könnyen el lehet távolítani. Ez a gépágyú volt többek között a MiG-21-es késői változataiba és a MiG-23-as vadászgépbe is beépítve. A GS–23-as Gast-rendszerű, kétcsövű, a típusjelzéssel megegyezően 23 mm-es gépágyú. Elméleti tűzgyorsasága 3000–3400 lövés/perc, ez olyan nagy, hogy az L-39-esbe behevederezett 150 lőszert pár másodperc alatt kilőtte, ezért a pilótának nagyon jól kellett céloznia, itt előnyt jelentett a vadászbombázókhoz képest a gyakorlógép kisebb sebessége. Bár biztonsági okokból nem lehetett tüzelni vele 350 km/h alatt. Mivel a magyar gépek ZO változatúak voltak, ezért nem használhatták a fegyvert. Az Albatrosokra nem integrálták az UPK-23-250 sem a SZPPU–22 gépágyúkonténert, melyekbe szintén a GS-23 volt beépítve.
UB–16–57 rakétablokk Az L–39ZO és ZA fő fegyvere amelyben, 16 darab 55 mm-es SZ–5 nem irányított földi célok elleni rakéta található. A fentebb említett változatok egyidejűleg négy UB-16-ost hordozhatnak, a C-k kettőt. A kisméretű és hatóerejű fegyver területszórásra volt alkalmas puha célok ellen. Nagy a hasonlóság közte és a II. világháborús R–4M német rakétákkal, melyet az Me 262 vadászgépek alkalmaztak. A magyar gépek 2005-től használták éles lövészeteken a MiG–21-től megmaradt SZ–5 rakétákat.
Egyéb függesztmények Az L–39-es 50, 100, 250 és 500 kg-os szovjet gyártmányú bombákat is bevethet. Ezek vagy szabadesésűek vagy, ejtőernyővel fékezettek lehetnek. Fél tonnásból csak kettőt, 50 kg-osból akár nyolcat lehet a gépre függeszteni. A "harciasabb" változatok alkalmazhatnak R–3SZ vagy R–60 kis hatótávolságú infravörös önirányítású légiharc-rakétát is, az L–59-esről már a modernebb francia R550 Magic-t is lehet indítani. Sem a bombák, sem a légiharc-rakéták nem terjedtek el úgy, mint az UB–16-os rakétablokkok. Miként PFK–5 felderítőkonténer sem. Az L–39ZA ezzel az eszközzel 200 és 10000 méter közt repülve végezhetett felderítést, öt kamerával. Tüzelőanyag-póttartályból 350 és 150 l-est alkalmazhatnak, bár a C változatú gépek csak a kisebb változatot bírják el.
Megrendelő és üzemeltető országok A Varsói Szerződés tagállamai Szovjetunió és utódállamai
A legyártott 2800 darabos összmennyiségből a többség – több mint 2000 darab C altípus – a Szovjetunióba repülőcsapataihoz került, az L–29-est váltották le velük. Az országba kiutazó magyar, valamint a többi külföldi pilótát is ezen a típuson képezték, mielőtt a SZU-tól megrendelt vadászrepülőgépeken (MiG–21, MiG–23 stb.) folytatták volna a tanulást. Ma már csak 500 db gép maradt üzemképes, a Légierő a Jak–130 típusra fogjak lecserélni őket, amely 2009 végétől folyamatban van. Oroszország-ban 2008-ig tizenhat Albatros semmisült meg balesetben, legkevesebb kilenc pilóta halálát okozva.
A típust használja a Légierő Rusz (Pycь) nevű műrepülőcsoportja is. 2001-ben két gépük összeütközött, egy pilóta meghalt. A baleset pilóta hibája és az erős szél miatt következett be. 2009-ben a műrepülőcsoport komoly üzemeltetési problémákkal küzdött, tartalék hajtóművek és alkatrészek hiányában kérdésessé vált a további repültetés lehetősége (2009 novemberére a tíz szükséges hajtóműből kettő állt rendelkezésükre).
2009 decemberében négy L-39C-vel rendelkeztek. Van olyan gép, aminek a festése nagyon hasonlít a grúz Albatroszokéhoz, így lehet, hogy ezt (ezeket) Grúziától zsákmányolták 2008-ban.
Az Örményországgal vívott háború során a kevés támadógép miatt bevetették az Albatroszokat is. Több gépüket lelőtte az ellenség légvédelme. Kb. 12 L–39C-vel rendelkeznek, ebből kettő repülőképes.
Az Észt Légierő két darab L–39 repülőgépet használ kiképzésre és földi tűztámogató feladatkörben. A gépeket a Lett Légierő pilótáinak kiképzésére is használják. A gépeket 2011-től négy évig a K. S. AVIA lett cégtől lízingelte Észtország. 2015-től az Aerohooldus OÜ és a SKY LLC. cégetől lízingelik a gépeket. Az észt L–39-esek az Ämari légibázison állomásoznak.
Legkevesebb 35 C változatú géppel rendelkezik. 2007-ben Ukrajnától vásárolt 8 Albatroszt . Egyes források szerint jelenleg 7 repülőképes L–39-essel lát el aktív szolgálatot. 2008-ban a heves orosz légicsapások során több gép megsemmisülhetett, de ezt a grúzok tagadják. A kaukázusi ország albatroszai kétfajta zöld színt viselnek.
Még a '90-es években szereztek be néhány példányt Oroszországtól. Az ipari szintű nagyjavítást Ukrajnában szokták végezni. Az aktöbei katonai akadémián teljesítenek szolgálatot, Aktöbe repterét a kiképzőgépek mellett, civil utasszállítók is használják. Ha eldől, hogy a növendék nagy sebességű típusra kap kiképzést akkor a légcsavaros Jak-18 után kb. évi hatvan órát repül albatroszon mielőtt harci gépre kerülne. A kazah L-39-esek szokatlan égszínkék festést viselnek.
Száz körülire tehető azoknak az Albatroszoknak száma, melyek Kirgizisztánban maradtak, az ország megalakulásakor. A '90-es évek elején eladtak néhány gépet Litvániának. Jelenleg csak néhány kirgiz L-39-es repülőképes.