bélyegkép|jobbra|200px|A Dán Királyi Képzőművészeti Akadémia épülete

Dánia művészete a dán művészek által létrehozott vizuális művészet. Története évezredekre nyúlik vissza, jelentős számú lelettel az időszámításunk előtti 2. évezredből, mint például a trundholmi napszekér, a korai időszakokban pedig általában a skandináv, vagy északi művészet részének tekintették. A mai Dánia területének művészete az északi bronzkor, majd a skandináv és a viking művészet részét képezi. A dán középkor festészete szinte teljes egészében olyan templomfreskóiról ismert, mint amilyenek például az 1480-as években a délkelet-dániai Møn-ban, Elmelundében, Fanefjordban és Keldbyben freskókat készítő Elmelunde mester munkái voltak.

A dán művészeti hagyományokat a reformáció nagymértékben felborította, a meglévő festők és szobrászok csapatát nagy munkák nélkül hagyva, mivel az udvar és az arisztokrácia igénye elsősorban a portrékra vonatkozott, általában importált művészek által, és csak a 18. században képeztek ki nagyszámú dánt a kortárs stílusokra. Ezt követően hosszabb ideig vagy Németországból és Hollandiából importálták a művészetet Dániába, vagy dán művészek tanultak külföldön, és néha olyan műveket is készítettek, amelyeket maga Dánia inspirált. A 18. század végétől a helyzet gyökeresen megváltozott. A dán aranykortól kezdve a dán művészetnek sajátos hagyománya kezdődött el és virágzik a mai napig a bőkezű művészeti támogatásoknak köszönhetően, miáltal a kortárs dán művészetnek mára nagy az egy főre jutó száma.

Dánia viszonylag sikeresen őrizte meg művészetét, bár általában nem a művészeti termelés jelentős központja vagy a művészet exportőre; különösen a dán reformáció viszonylag enyhe természete, valamint a templomok későbbi kiterjedt újjáépítésének és feldíszítésének hiánya azt jelentette, hogy más skandináv országokkal együtt Dániában is szokatlanul gazdag középkori templomfestmény és -felszerelés maradt fenn. Az egyik időszak, amikor a skandináv művészet erős befolyást gyakorolt Észak-Európa többi részére, a viking művészet volt, ebből az időszakból számos vidéken érintetlenül hagyott kőemlék, valamint a modern időkben feltárt tárgy is fennmaradt.

Északi bronzkor

Dániában valószínűleg idegen lelet az úgynevezett Gundestrup üst, mely egy gazdagon díszített ezüstedény, amelyet a Kr. e. 1. századra datálnak. A Gundestrup üstöt 1891-ben Jylland északkeleti részén egy tőzeglápban találták meg, Gundestrup falu közelében. A lelet jelenleg a Dán Nemzeti Múzeumban található. Ez az üst az e korszakból származó európai ezüstalkotások eddig ismert legnagyobb példánya. A stílus és a kidolgozás trák eredetre utal, míg a rajta található képek keltának tűnnek, így előfordulhat, hogy nem tükrözi a helyi stílusokat.

Skandináv művészet

Az i. sz. 400–800 körüli germán vaskorszakot Gallehaus aranyszarvai képviselik, amelynek 1802-es ellopása és beolvasztása óta csak rajzok alapján ismert, valamint jelentős fegyveráldozati lelet, mint például Illerup Ådal, ahol 15 000 tárgy került elő, ebből 200–500 lett letétbe helyezve.

A dán lelőhelyek a viking vagy skandináv művészet hat fő stílusa közül kettőnek adták a nevüket, a Jelling-stílust (10. század) és az azt követő Mammen-stílust (10–11. század), bár a többi stílus is képviselteti magát Dániában. Csak egy dán hajótemetés ismert, Ladbyskibetből. A jellingi rúnaköveken látható képek a korszak talán legismertebb dán alkotásai. Bár eredeti festésükből ma már alig maradt fenn, a Dán Nemzeti Múzeum és a Jellingi Múzeum legnagyobb kövének másolatait élénk színekkel díszítették újra, az eredetin megmaradt festéktöredékek alapján.

Középkori templom freskók

Templomfalfestmények (dánul: kalkmalerier) mintegy 600 templomban találhatók Dánia-szerte, és valószínűleg ezáltal a világon a legtöbb fennmaradt templomi falfestményt képviselik, melyek legtöbbje a középkorból származik. E festmények évszázadokon át voltak elrejtve, mivel Dániában a reformáció után mésszel festették át, hogy aztán a 19. és 20. század folyamán feltárják és helyreállítsák őket. A dán művészetből leginkább a 15. és 16. századi gótikus festmények érdekesek, mivel azokat a dán őslakos festőkre jellemző stílusban festették. A Biblia pauperum megközelítést alkalmazva tipológiai szembeállításban mutatják be az Ó- és Újszövetség legnépszerűbb történeteit.

A reneszánsztól a 18. századig

A késő középkor dán táblafestészetét és festett fafaragását leginkább az uralkodó északnémet stílusok, különösen a hamburgi és más Hanza-városok stílusa befolyásolta. A protestáns reformáció idején a vallásos festészet gyakorlatilag megszűnt, ezután hosszú ideig a királyi család legjelentősebb portréit külföldi művészek készítették, így például Hans Holbein német festő a dán királyról készített portrét. Albrecht Dürer pedig 1521-ben Brüsszelben a király apjáról készített portrét, amely azonban nem maradt fenn, bár más külföldi művészek portréi igen.

A Dán Királyi Képzőművészeti Akadémia 1754-es megalapításától az általános európai mintát követte, célja, nemzeti iskola kifejlesztése volt, ezáltal csökkentve a művészek más országokból való behozatalának szükségességét. Egy fejlődési időszak után tanítványainak valóban egy sajátos dán stílus kialakítását kellett vezetniük. Egy építész után a harmadik és ötödik igazgató Johannes Wiedewelt (1772–1777), majd (1780–1789) egy Olaszországban és Franciaországban kiképzett neoklasszicista szobrász lett, aki udvari szobrászként követte apját, és akinek emlékművei és emlékei ismertek: kerti díszek, köztük V. Frigyes dán király emlékműve a roskildei székesegyházban és a haditengerészeti emlékmű a holmensi temetőben. Az első ismert festő a svéd származású Carl Gustaf Pilo (kb. 1711-1793), portré- és történelemfestő volt, a következő Nicolai Abraham Abildgaard (1743-1809), aki maga is az Akadémia egykori diákja volt és aki neoklasszikus stílust alakított ki. Az Akadémián tanító vezető dán művészek közé tartozott Christian August Lorentzen és Jens Juel, aki szintén későbbi igazgató. Például Angliával ellentétben a legtöbb vezető dán művész legalább a következő évszázadban az Akadémián képezte magát, és gyakran visszatért oda tanítani. Az akadémiai művészet és más stílusok közötti feszültség sokkal kevésbé volt jellemző a dán művészettörténetre, mint Franciaország, Anglia vagy más országo esetében. bélyegkép|jobbra|200px|Bertel Thorvaldsen Kopernikuszról készült szobra Varsóban Nicolai Abraham Abildgaard dán festő korszakának hallgatója volt az Akadémián Bertel Thorvaldsen (1770–1844), aki a messze leghíresebb dán szobrász volt, és akit az olasz Canova mellett Európa-szerte a vezető neoklasszikus szobrászként ismertek el. Művei közé tartozik a koppenhágai Vor Frue újjáépítéséhez készült, Krisztus és a tizenkét apostol kolosszális szobrasorozata. Műveinek motívumai (domborművek, szobrok, mellszobrok) többnyire a görög mitológiából merítettek, de készített portrékat is fontos személyiségekről, mint például a római Szent Péter-bazilikában, VII. Pius pápának készült síremlékében. Munkái Európa számos országában láthatók, de a koppenhágai Thorvaldsen Múzeumban igen nagy gyűjtemény található belőlük. Sok éven át Rómában élt, és fontos szerepet játszott a fiatal dán művészek városi időtöltésének bátorításában. Egy másik fontos neoklasszicista, aki ugyancsak az Akadémián tanult, Asmus Jacob Carstens festő volt, akinek későbbi pályafutása Olaszországhoz vagy Németországhoz kötődik.

A Királyi Koppenhágai Porcelángyár megalapítása 1775-ben egy másik királyi kezdeményezés volt, amely a korabeli monarchiákra jellemző, bár az üzlet túlszárnyalta az ilyen gyárak túlnyomó részét, és ma is fennmaradt egy nagyobb csoport részeként, amelybe a Kosta Glasbruk is tartozik. Az üvegipari vállalat, amelyet 1742-ben két katonatiszt alapított, és az Orrefors Glasbruk (alapítva 1898), mind nemzetközileg ismertek voltak.

Az aranykor

A 19. század eleje táján a dán festészet aranykora a középkor óta először jelent meg sajátos nemzeti stílusban; mely időszak a század közepéig tartott. Stílusrajza a holland aranykori festészet, különösen a tájképfestészet, mely lágy, de erős színkontrasztot engedő északi fényt ábrázol. A jelenetek kezelése jellemzően a valóság idealizált változata, de valósághűbbnek tűnik, mint amilyen valójában. Gyakoriak a belső jelenetek, gyakran kisebb portrécsoportok is, hasonlóképpen, a művész baráti körének szerény háztartási tárgyaival és bútoraival. Csekély dán művészetet láttak az országon kívül is (sőt, többnyire ott is maradt a mai napig), valamint Caspar David Friedrich a német romantikus festészet dán képzett vezetője is fontos szerepet játszott befolyásának németországi terjesztésében.

Döntő alakja Christoffer Wilhelm Eckersberg volt, aki Jacques-Louis Davidnál tanult Párizsban, és a neoklasszicizmus felé Thorwaldsen is befolyásolta. Eckersberg 1818 és 1853 között tanított az Akadémián, 1827 és 1828 között lett igazgató, és jelentős hatással volt a következő generációra, amelyben a tájfestészet került előtérbe. Ő tanította a korszak legtöbb vezető művészét:

Wilhelm Bendz (1804–1832) – sok technikailag kiváló portrét készítő olyan művésztársakról emlékezett meg, így többek között Ditlev Blunck és Christen Christensen, egy jelenet az Akadémia anatómia órájáról, valamint a „A Dohányparti” és a „Művész a világban” csoportos portréi. Este a müncheni Finck's Coffee House-ban”;

Constantin Hansen (1804–1880), akit mélyen érdekelt az irodalom és a mitológia, és aki Niels Laurits Høyen ihletésére a skandináv mitológián alapuló nemzeti történelmi festészetet fejlesztette ki, ezenkívül számos portrét festett, köztük a történelmi Alkotmánygyűlést (Den grundlovgivende Rigsforsamling); Christen Købke (1810–1848), aki Niels Laurits Høyen művészettörténész hatására, egy nacionalista megközelítést hirdetett, amely arra szólította fel a művészeket, hogy keressenek témát hazájuk népi életében, ahelyett, hogy más országokban, például Olaszországban keresnének témákat; Wilhelm Marstrand (1810–1873), rendkívül produktív művész volt, aki a műfajok figyelemreméltó sokféleségét uralta, és számos olyan munkájáról emlékeztek meg, amelyek a dán történelem és kultúra ismerős útbaigazítói lettek: jelenetek Koppenhága szalonjaiból és utcáiról fiatal kora; a Rómában megörökített ünnepség és közélet; a polgárok és újítók számos reprezentatív portréja; még az egyetemek és a monarchia monumentalista megbízásait is;

Martinus Rørbye (1803–1848) a koppenhágai zsánerképeiről, tájképeiről és építészeti festményeiről, valamint számos vázlatáról emlékeztek meg, amelyet akkoriban ritkán felfedezett országokba tett utazásai során készített.

Más művészek mellett többek között még C.A. Jensen (1792–1870) is szinte kizárólag portrékra szakosodott.

A korszak végén a festészeti stílus, különösen a tájművészetben, Schleswig-Holstein politikai kérdéskörébe került, amely a dánok számára létfontosságú, de Európában a legtöbb ember számára köztudottan áthatolhatatlan.

19. század A 19. században a dán festészetben folytatódott az aranykor számos jellegzetessége, de fokozatosan közelebb került Európa többi része, különösen Németország stílusához. E művészek közé tartoztak:

Jørgen Roed (1808–1888) – számos portrét, valamint számos oltárképet és vallási festményt festett, köztük a Jesu Korsfæstelse-t (Jézus keresztre feszítése) a Frederiksborg-palota felújított templomához; Johan Lundbye (1818–1848) – állatfestményeiről és tájképeiről ismert, különösen Sealandról, beleértve a nagy Kystparti ved Isefjordot (Isefjord tengerparti nézete); P.C. Skovgaard (1817–1875) – elsősorban tájképeiről és Dánia természetábrázolásának különleges szerepéről, valamint egy egyedi dán művészeti forma kialakításáról, valamint a hangulat és a fény ábrázolása iránti növekvő érdeklődéséről ismert.