Erdei Péter (Debrecen, 1944. december 8. –) Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas magyar karnagy, A Magyar Köztársaság Érdemes és Kiváló Művésze, címzetes egyetemi tanár.
Élete, munkássága Édesapja dr. Erdei Mihály, vallástanár, református lelkész Hajdúhadházon (1953–1973). Édesanyja tanítónő, énektanár. Gyermekkórusban énekelt, zongorázni és balettet tanult. A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolában érettségizett, zongora szakos volt, néhány évig zeneszerzést is tanult.
1960-tól énekelt az akkor még műkedvelő Debreceni Kodály Kórusban Gulyás György keze alatt. Ennek hatására alakult ki benne az elhatározás, hogy a karvezetői pályát választja.
Diplomáját a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énektanár és karvezető szakán szerezte 1968-ban. Tanárai voltak Vásárhelyi Zoltán, Párkai István, Bárdos Lajos, Szőnyi Erzsébet, Gárdonyi Zoltán és Szőllősy András.
1968 szeptemberében meghívást kapott az Amerikai Egyesült Államokba a Kodály Zoltán zenepedagógiai elmélete alapján működő „ének-zenei általános iskola” indítására.
1969-ben társalapítója illetve tanára volt Massachusetts államban, Wellesley városban működő Kodály Musical Training Institute-nak (Kodály Zenei Nevelési Intézet).
Hazatérése után 1972-től a Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatára került, ahol 1974-ig tanított.
1973 szeptemberében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (ma Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) karvezetés tanára lett. Ezt a munkát 2 év megszakítással 2014-ig folytatta, amikor saját kérésére – címzetes egyetemi tanárként – visszavonult az egyetemi oktatástól.
1974 szeptemberében kinevezést kapott a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatói munkakörébe. Nevéhez fűződik az intézet szervezeti kialakítása, megnyitása (1975 szeptemberében) és megerősítése. Igazgatói, később főigazgatói munkáját 2 év kihagyással (1990–1992) 2008-ig folytatta.
A debreceni Kodály Kórus vezető karnagya volt 1983–1986, 1998–2000 illetve 2003–2006 között. 1990-től 1992-ig a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának vezető karnagya volt. 1976-tól 2005-ig a Kecskeméti Pedagógus Énekkar karnagya. 2000-ben az Ifjúsági Világkórus (World Youth Choir) karnagya. 2010-ben megalapította az Új Liszt Ferenc Kamarakórust. 2016-ban létrehozta a Kecskeméti Énekes Kört (KÉK). 2018-ban Dr. Nemes László Norberttel közösen megalapította a Nemzeti Ifjúsági Kórust.
Számos kortárs magyar kórusmű bemutatójának rádió- és CD-felvételén működött közre.
Vezényelt, mesterkurzusokat és előadásokat tartott Nagy-Britanniában, Norvégiában, Svédországban, Kanadában, az USA-ban, Ausztráliában, Dél-Koreában, Olaszországban, Lengyelországban, Japánban, Görögországban, Szingapúrban, valamint Kínában.
Elismerései Liszt Ferenc-díj – 1992 Katona József-díj – 1994 Kodály Intézetért-díj – 1994, 2008 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rektori Dicséret – 1994, 2008 Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja – 1996 Trefort Ágoston-díj – 2001 A norvég királyi lovagrend I. fokozata – 2002 Capital University díszdoktora (Columbus Ohio, USA) – 2002 Pro Renovanda-díj – 2004 Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért-díj – 2007 Varsói Fryderyk Chopin Zeneakadémia kitüntető plakettje – 2008 A Pekingi Központi Zeneakadémia (Central Conservatory of Music) állandó vendégprofesszora – 2008 Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj – 2009 A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj – 2010 Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA): életműdíj – 2019 Kodály Zoltán-díj – 2019 Magyar Művészeti Akadémia zenei díja – 2019 Hong Kong-i Világifjúsági Kórusfesztivál életmű-díja – 2019 Amerikai Kodály Tanárok Szervezete (OAKE – Organization of American Kodály Educators) életműdíj – 2019 Fábry Zoltán-díj – 2020 Magyarország Kiváló Művésze díj – 2020
Kórusok, melyeket vezetett Magyar Rádió és Televízió Énekkara: 1990–1992 Kecskeméti Pedagógus Énekkar: 1976–2005 Debreceni Kodály Kórus: 1983–1985, 1998–2000, 2003–2006 Ifjúsági Világkórus: 2000 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Alma Mater énekkara: 2006–2014 Új Liszt Ferenc Kamarakórus: 2010–2014 Kecskeméti Énekes Kör: 2016– Nemzeti Ifjúsági Kórus: 2018–
Diszkográfia 1987 – Csemiczky: Commedia senza parole; Előhívó ének; Kyrie; Antiphonae No. 2 (Csemiczky, Miklós: Commedia senza parole; Summoning Song; Kyrie; Antiphonae No. 2) – Hungaroton, SLPX 12854 (közreműködő) 2000 – Vajda János: Missa in A/ Orbán György: Missa Prima – Hungaroton, HCD 31929 (közreműködő) 2003 – Csemiczky Miklós: C-dúr mise; Motetták (Miklós, Csemiczky: Missa in C; Motets) – Hungaroton, HCD 32177 (közreműködő) 2005 – Kodály Zoltán kórusművei I-II – Hungaroton 32364, 32365 (közreműködő) 2008 – Respighi, Ottorino / Lajtha László: Kórusművek (Respighi, Ottorino / Lajtha László: Choral Works) – Hungaroton, HCD 32335 (közreműködő)
Filmográfia 2008 – Találkozás Kodály Zoltánnal a Zeneakadémián, magyar koncertfilmTalálkozás Kodály Zoltánnal a Zeneakadémián – port.hu
Jegyzetek
Források Bács Tudástár – Erdei Péter BMC, Magyar Zenei Információs Központ – Erdei Péter Fidelio – Erdei Péter: „Élni az idővel, de nem visszaélni!” 2011.01.31. Fidelio – Erdei Péter életműdíjat kapott Amerikában 2019.03.31. Kecskeméti Lapok (2019. december 12.) Kodály Intézet – Erdei Péter
További információk
Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar karnagyok Kategória:Magyar karmesterek Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Debreceniek Kategória:Magyarország Érdemes Művésze díjasok Kategória:Magyarország Kiváló Művésze díjasok